A legkeresettebb vizsgálatokkal, prevenciós szűrőnap volt szombaton a Salétrom utcában, ahol az általános állapotfelmérésen túl, EKG-t, csontsűrűségmérést, melanomaszűrést is végeztek, de dietetikai tanácsadással és kardiológiai konzultációval is várták a környékbelieket.
A székesfehérvári nyomozók lopás gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást egy ismeretlen ellen, aki 2017. augusztus 28-án Fehérváron, egy Sarló utcai társasház lépcsőházából ellopott egy lakattal lezárt kerékpárt. A lopás elkövetésével gyanúsítható fiatalemberről fényképet készített az egyik ház kamerája.
Lakossági fórumot tart október 9-én, hétfőn dr. Horváth Miklósné, a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője. Az eseményen Víziváros fejlesztéséről, befejezett és tervezett beruházásairól lesz szó. Szeretettel várják a városrész lakóit, vállalkozóit és intézményeinek képviselőit.
Még a héten elkezdődnek a munkálatok a Salétrom utcában, ahol 60 millió forintos beruházással újul meg a régi burkolat és a közvilágítás, mintegy 6500 négyzetméternyi felületen. A felújítást követően a teljes Salétrom utca egy egységes sétány képét nyújtja majd új pihenőpadokkal.
Budai út Gáz utca sarkánál van egy fagyizó, ahol egy különleges fagylaltot készítenek, egy igazi fehérvári specialitást, a zserbó fagyit. Az idén márciusban nyitott kézműves fagylaltozó a minőségi fagylaltozást szeretné népszerűsíteni, az egészségre ártalmas térfogatnövelős fagyik helyett.
Öt járdaszakasz újult meg a Vízivárosban, a Rákóczi út 27-41. szám alatti négyemeletesek előtt. A 15 millió forintos beruházás műszaki átadását pénteken tartották.
Az előző három esztendő sikerei után az idei esztendőben is megrendezik Víziváros kiemelkedő nyári gyermekprogramját, a Vízivárosi Kölyök Juniálist. A június 24-i esemény ezúttal is ingyenes lesz, helyszíne pedig a Budai úti OBI áruház parkolója. Az érdeklődőket délelőtt 10 órától délután 17 óráig programkavalkáddal várják.
A Sarló utcai Rendelőintézetben, az ott rendelő háziorvosok kezdeményezésére végeztek szűrővizsgálatokat a megelőzés jegyében és az egészséges életmód népszerűsítése érdekében csütörtökön. A szűrőnap a Humán Szolgáltató Intézet közreműködésével valósult meg.
Az E.ON kijárótól a Király sorig, illetve a Gázgyár bejáratától a Sarló utca 2-ig készült el a járda felújítása a Gáz utca páros oldalán. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő elmondta, hogy még idén sor kerül a Gáz utca 18. mögötti parkoló felújítására, valamint a Rákóczi utca 27-41. közötti négyemeletes házak bekötőjárdáinak teljes felújítására is.
Elkészültek a Budai út 94-98-100. számú panelházak mögötti új, illetve felújított parkolóhelyek, ezúttal 33 új parkolót adtak át és elkészült 11 parkoló felújítása is. Összesen 155 új parkolóval bővült a vízivárosi parkolóhelyek száma 2015 óta. A teljes beruházás közel 80 millió forintból valósult meg és magában foglalta a parkosítást, padok elhelyezését és mintegy 86 fa kiültetését is.