A festészet és fotográfia határán alkotó MINΨÓ SZERT Károly elmúlt öt évtizedben készült fotóiból, fotóciklusaiból és legújabb munkáiból nyílik kiállítás szeptember 25-én a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében.
Három alkalommal – először szeptember 24-én – tart tárlatvezetést Tóth Norbert a Hit, remény és rajzfilm című kiállításon. A tárlat kurátorának izgalmas történetekkel fűszerezett múzeumi sétájára minden érdeklődőt szeretettel várnak!
A New York-i Manhattanben lesznek láthatóak a székesfehérvári Szent István Király Múzeum gyűjteményének tárgyai egy magyar kutyafajtákat bemutató kiállításon. A tárlaton a Nemzetközi Pumi Egyesület, valamint Makó János kutyatörténeti gyűjteményének becses darabjai is feltűnnek majd.
Szeptember harmadik hétvégéje hagyományosan a Kulturális Örökség Napjainak ingyenes programjaival várta az érdeklődő közönséget. Szombaton az érdeklődők betekinthettek a ritkán látogatható helyszínekre, volt városismereti séta, emellett a Városházát és a KÖN történetében először a Megyeházát is be lehetett járni egy-egy körséta során.
Pénteken pótolják azt a különleges zenei estet, amely a Szent István Király Múzeum és a No Wave első közös rendezvénye. A szeptember 19-én, 19 órakor kezdődő koncerten Demény Gergely, Möntör Máté és Rodek Balázs csap a húrok közé az Országzászló téri kiállítóhely udvarán.
Szeptember harmadik hétvégéje hagyományosan a Kulturális Örökség Napjainak ingyenes programjaival várja az érdeklődő közönséget. A népszerű rendezvénysorozatban szeptember 20–21. között mód nyílik betekinteni ritkán látogatható helyszínekre, lesz városismereti séta, emellett a Városházát és a Megyeházát is be lehet járni egy-egy körséta során.
A Szent István kori fa-föld városfal „tetején”, a területen zajló ásatás során egy kicsavart helyzetben fekvő csontvázat találtak a régészek a Pokrovenszki Krisztián főigazgató vezette ásatáson. Mivel a teljes csontváz megtisztítása még zajlik, csak annyi tudható, hogy a X. századnál biztosan később élt férfiről lehet szó, aki valószínűleg a város 1601-1602 körüli török ostroma idején veszthette életét.
Arany Gold Zoltán képzőművész alkotása, egy pajzs alakú fémtárgyra készült mozaikberakásos kép lett a hónap kortárs alkotása. A Nemzeti Emlékhely mauzóleumát ábrázoló alkotás október 7-ig látható a Koronázó Bazilika Látogatóközpontjának előterében.
A hazai művészeti élet meghatározó személyei, Jankovics Marcell alkotótársai érkeznek az elkövetkező hetekben Székesfehérvárra, hogy egy-egy estén megemlékezzenek barátjuk, pályatársuk életművéről. Elsőként Jankovics közeli jó barátja, Szemadám György Munkácsy Mihály – díjas festőművész, író lesz a vendég.
A Szent István Király Múzeum - Új Magyar Képtár megyei rajzpályázatot hirdet 12-20 éves diákok számára a gyűjteményében is megtalálható Kondor Béla munkásságához kapcsolódóan a Kondor Kör 50 éves fennállásának alkalmából. A pályázók az Új Magyar Képtárban is találkozhatnak eredeti Kondor Béla alkotásokkal.