A Pulszky Társaság 2025-ben is meghirdette Az Év Kiállítása pályázatot, melyre a július 31-i határidőig 18 érvényes pályázat érkezett. A Szent István Király Múzeum Egy múzeum tekintete: A Szent István Király Múzeum első 150 éve – „…a közönség használatára” című tárlata is versenyben van a címért.
„Bogozzuk ki együtt!” mottóval augusztus 27-én, szerdán, 14 és 17 óra között Szabóné Szűts Angéla művészetterápiás elemekkel átszőtt, önismereti foglalkozást tart Hager Ritta VIA LUCIS – Belső fény című kiállításán, a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontban.
Augusztus 29-én kísérik utolsó útjára szerettei, pályatársai Látrányi Viktória újságírót. A fájdalmasan fiatalon elhunyt kommunikációs, televíziós szakembert a Béla úti temetőben búcsúztatják.
A Svájcban élő Bakocs Michel, Szilvia Struhar, Verebes Csaba és Spanini Zsuzsanna áldozatos munkájának köszönhetően immár 18 ezer aláírás gyűlt össze a Kárpát-medence minden részéből, mellyel az aláírók azt kérik Svájctól, hogy Magyarországra, azon belül is Székesfehérvárra kerülhessen Árpád-házi Boldog Erzsébet királyné díszes sírfedele.
A tavalyi bajnok, Ujvári Ádám hatalmas küzdelemben bizonyult ismét a legbravúrosabb lovagnak, és megnyerte a harmadik ízben megrendezett Szent István Tornát. A szombati lovagok napján vásári muzsikusok, csepűrágók, kézművesek varázsoltak középkori hangulatot a Belvárosba, ahol a lovagi felvonulás után bajvívótérré változott a Városház tér.
Különleges találkozásnak lehettek pénteken tanúi mindazok, akik a Fő utcán járva betértek a Damniczki Cukrászdába. A pult előtt a Via Lucis két alkotója éppen egy-egy fagylalttal „koccintott” egymással, és ünnepelték a találkozást. A belső fényt fonalakban megálmodó Hager Ritta textiltervező iparművész a fehérvári tárlatvezetést megelőzően kóstolta meg a Via Lucis – Belső fény kiállítás ihlette fagylaltot.
„Hit, remény, rajzfilm” címmel a januári, vatikáni „premiert” követően elsőként Székesfehérváron nyílt meg Jankovics Marcell Kossuth-díjas filmrendező, grafikusművész animációs életművének kiállítása. A „lelkünkből rajzolt képeket” többek között Áder János volt köztársasági elnök, Spányi Antal megyés püspök és dr. Cser-Palkovics András polgármester ajánlotta csütörtökön délután a látogatók figyelmébe.
Ismét megrendezik a Szent István Tornát augusztus 16-án a Székesfehérvári Királyi Napok keretében, a Lovagok Napján. Az eseményhez kapcsolódóan 12.45 órakor előadás kezdődik a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontban Székesfehérvár városrészeinek címereiről.
Augusztus tizenharmadikán fájdalmas veszteség érte Székesfehérvár közösségét: életének negyvenötödik évében elhunyt a kiváló újságíró és kommunikációs szakember, Székesfehérvár kulturális életének egyik emblematikus személyisége, Látrányi Viktória.
A Székesfehérvári Királyi Napok tiszteletére idén is megnyitották az Osszáriumot a Nemzeti Emlékhelyen. Az eseményen dr. Benkő Tibor nyugállományú vezérezredes, korábbi honvédelmi miniszter, Székesfehérvár díszpolgára mondott ünnepi beszédet, majd a résztvevők elhelyezték az emlékezés virágait is.