Nyárindító fesztiváltól a Dés-koncertig – mozgalmas időszak a NAV nyugdíjasainak életében

Aktívan telt a június a Fejér vármegyei Adóügyi Nyugdíjas Klub tagjai számára: az ország másik felében nyárindító fesztiválon vettek részt, meghallgatták Dés László koncertjét a MET Arénában, de jártak a Szent II. János Pál pápa életét bemutató kiállításon is, ahová elkísérte őket Székesfehérvár polgármestere is.
2026.07.03. 12:35 |
Nyárindító fesztiváltól a Dés-koncertig – mozgalmas időszak a NAV nyugdíjasainak életében

Nem unatkoznak mostanság a NAVNYOSZ Fejér vármegyei Adóügyi Nyugdíjas Klubjának tagjai: az egész éven át aktív csapatot valóságos programdömping várta júniusban. A hónap elején színházlátogatáson vettek részt, majd Kelebiába utaztak, ahol az ország NAV-nyugdíjasait tömörítő szövetség által rendezett nyárindító fesztiválon vettek részt.

Amint Fekete Lászlóné klubvezetőtől megtudtuk, a hónap közepén az önkormányzat által biztosított kedvezményes belépővel vettek részt a MET Arénában Dés László és meghívottjainak nagyszabású koncertjén. Az est kiemelkedő zenei esemény volt, hiszen a Kossuth-díjas előadóművész, jazz-zenész és zeneszerző életművének legismertebb dalai csendültek fel kiváló előadóktól.

A rendezvény másnapján - szintén az önkormányzat meghívására – részt vettek a „Totus Tuus” - Egészen a Tiéd című kiállításon. A Szent István Király Múzeum Rendház épületben, 1800 négyzetméteren látható tárlat minden idők egyik legnagyobb kiállítása Szent II. János Pál pápa életéről: a kiállítás egészen kisgyermekkorától haláláig kíséri végig a nagy hatású egyházfő életét.

A különleges kiállítás – melyre a nyugdíjasok csapatával tartott dr. Cser-Palkovics András polgármester és Zentai Zsolt irodavezető is – egyszerre volt érdekes és megható. „Az egyik legmegrázóbb élmény volt mindannyiunk számára belépni abba a sötét terembe, ahol a pápa ellen elkövetett merénylet képkockái láthatók filmen és falon egyaránt. Gondolatainkba merülve hagytuk el a Múzeum épületét, s javasoljuk, minél többen tekintsék meg ezt a feledhetetlen kiállítást!” – emelte ki Fekete Lászlóné.

A félév utolsó rendezvényét Agárdon, egy halászcsárdában tartotta a lelkes társaság. A nagy meleget elviselve, a halászlé mellé jó hideg csapot sör fogyasztásával kellemesen töltötték el az időt, s hazafelé tartva kinyilvánították, hogy a nyári szünet után – szeptemberben - ismét egy közös ebéddel indítják a klub II. félévét.

Fehérvári színes

  1. Aktív NAV-os nyugdíjasok

    Aktívan telt a június a Fejér vármegyei Adóügyi Nyugdíjas Klub tagjai számára: az ország másik felében nyárindító fesztiválon vettek részt, meghallgatták Dés László koncertjét a MET Arénában, de jártak a Szent II. János Pál pápa életét bemutató kiállításon is, ahová elkísérte őket Székesfehérvár polgármestere is.

    2026.07.03.
  2. Magunk tehetünk a legtöbbet

    Székesfehérvár még évekkel ezelőtt tért át a biológiai szúnyoggyérítésre. A környezetkímélő módszer nem károsítja a többi élőlényt, csak a csípőszúnyog lárváját. A szúnyogok és a lárvák számát is rendszeresen monitorozzák a városban, és tavasztól folyamatosan védekeznek kimondottan azokon a helyeken, ahol sok szúnyog kelhetne ki. Fontos, hogy magunk is foglalkozzunk a megelőzéssel saját udvarukban.

    2026.07.03.
  3. Fatelepítéshez kér segítséget az ASKA

    Faültetési programjához kér segítséget az ASKA Alapítvány. Az állatotthon olyan magánszemélyek és kertészetek jelentkezését várja, akik és amelyek növények felajánlásával tudnának segíteni. Az akció megvalósítását őszre tervezik – olvasható a program Facebook-oldalán.

    2026.07.02.
  4. Szülésre felkészítő a Köfémben

    A babavárásra és a családalapításra készülő pároknak szól az a két, egymással összefüggő program, melyet július 12-én, vasárnap tartanak a Köfém Művelődési Házban. Pintér Edina csecsemő- és kisgyermekgondozó, gyermekágyas segítő számít az érdeklődőkre, akiknek délelőtt szülésre felkészítő workshopot, majd délután újszülött elsősegély képzést tart.

    2026.07.02.