pályázat

2017.10.27 |
| 2018.10.24. 18:49:15 |

Hátizsákodon a városod - még négy napig lehet jelentkezni a Korzó alkotópályázatára

Székesfehérváriaknak és a környék lakóknak hirdet versenyt a Korzó „A te városod, a te divatod, tervezd meg” címmel. A kreatív urbánus minták megálmodására buzdító dizájnpályázat nyertese negyedmillió forintot vihet haza, alkotásából pedig limitált kiegészítő kollekció készül, aminek darabjait a Korzón és a Playersroom üzleteiben lehet majd megvásárolni.
| 2018.10.01. 16:37:58 |

Korszerű természettudományos labor nyílt iskolásoknak a Gazdaság Házában

A Gaja Környezetvédő Egyesület „Korszerű természettudományos labor iskolásoknak” című programja keretében megvalósult laboratóriumot adtak át hétfőn, a Gazdaság Házában. Az egyesület sikeresen pályázott az Alcoa Alapítvány pályázatán, az új laborral pedig az a céljuk, hogy Fehérvár iskolásai foglalkozások keretében, kísérleti eszközök használatával ismerjék meg környezetünk azon elemeit, melyekre fokozottan kell ügyelniük a fenntartható jövő érdekében.
| 2018.09.28. 12:57:20 |

Megnyitotta kapuit a NépmesePont a Gárdonyi Géza Művelődési Házban

Ünnepélyes keretek közt, kisgyermekek sokaságának jelenlétében adták át a fehérvári NépmesePontot pénteken. A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület 80 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Széchenyi 2020 EFOP pályázatán az „Óperencia Program – NépmesePont” létrehozása című projektjével. Céljuk, a hagyományos magyar népmesemondás, mesei gondolkodás nevelése és népszerűsítése és az iskolai foglalkozásokon kívüli kompetenciafejlesztés. 
| 2018.09.21. 08:55:00 |

„Az Eucharisztia az Egyház életének forrása” - fotópályázatot hirdetett a MKPK

„Az Eucharisztia az Egyház életének forrása” címmel, a Katolikus Kulturális Hetek programsorozat keretében fotópályázatot hirdetett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. A pályázat célja, hogy a résztvevők a fényképezés művészi eszközével bemutassák a katolikus egyház legmélyebb titkát, az Oltáriszentséget és keresztény élet csúcspontját és forrását, a szentmisét.
| 2018.07.21. 08:26:00 |

Sikeres volt a Vox Mirabilis Kamarakórus és a Muzsikál az erdő zeneszerzői pályázata

A Vox Mirabilis Közhasznú Kulturális Egyesület és a Muzsikál az Erdő Alapítvány zeneszerzői pályázatot írt ki új kórusmű megalkotására a 2018. évi XV.. jubileumi rendezvénysorozat alkalmából. Pályázni eddig be nem mutatott, Pászti Szabó Zoltán:Zengjen a dal című versére komponált kórusművel lehetett. A pályázat sikeresnek bizonyult, 28 zeneszerző 31 kórusműve érkezett be.
| 2018.06.08. 16:35:47 |

„Huszárgyerek, huszárgyerek” - Kárpát-medencei gyermekrajz-pályázat díjait adták át

Nemzetünk hadtörténelmének legismertebb és legmagyarabb fegyverneme, a huszárság volt a témája annak a gyermekrajzpályázatnak, melyet Kárpát-medence szerte immár hatodik alkalommal hirdettek meg. A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, a Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhely és a nagyváradi Tanoda Egyesület pályázatának fehérvári eredményhirdetését és kiállítás-megnyitóját pénteken a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban tartották, a június 4-i Nemzeti Összetartozás Napja jegyében.
| 2018.05.22. 10:14:39 |

Kutatási és képzési együttműködés - ázsiai országokban fejleszt a fehérvári GEO

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézete két európai uniós finanszírozású nemzetközi projektre is sikerrel pályázott a tavalyi évben, amelyek keretében a fehérvári GEO a távérzékelés és térinformatika területén több évtizedes tapasztalataival járulhat hozzá egy geoinformatikai doktori iskola kialakításához Üzbegisztánban. Az úgynevezett DSinGIS projektekkel kapcsolatosan egy hetes workshop kezdődött kedden, Székesfehérváron, a Hiemer-házban.
| 2018.05.16. 17:14:45 |

Tehetséges gyerekek segítésére nyert pályázatot a Tóvárosi Általános Iskola

A Nemzeti Tehetség Program „A tehetségsegítés feltételrendszerének javítását célzó" pályázatán nyertes Tóvárosi Általános Iskolában nyitottak meg képzőművészeti tárlatot a program keretében alkotó diákok munkáiból szerdán. „A pályázat útján égetőkemencét, mángorlópadot és egyéb más eszközöket is vásárolhattunk az intézménynek, így képzőművészeti tevékenységünk kiszélesedhetett, bővült a tanulók manuális készségeit fejlesztő eszközeink tára, így még jobban kiteljesedhet kreativitásuk." - emelte ki Schnee Zoltánné, az intézmény igazgatója a kiállítás megnyitóján.

| 2018.04.25. 15:32:03 |

Oktatási célokat is szolgáló közösségi kertet avattak Székesfehérváron

Kertavató ünnepséggel folytatódott az Esélyegyenlőség tematikus programsorozat. Az Arany János EGYMI szakiskolai intézményegységének Seregélyesi úti telephelyén megvalósult és szerdán ünnepélyes keretek között felavatott kert tervezése három workshop során a diákok, tanáraik és más érdekelt szervezetek bevonásával valósult meg. A munka nem áll meg, az AgriGo4Cities projekt 2019 júniusának végéig tart.
| 2018.04.24. 13:47:19 |

Fehérvári civil szervezeteket támogat és képez Az Évszak Szervezete Program

Székesfehérvári egyesületek, alapítványok, illetve nonprofit gazdasági társaságok vehettek részt a MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt., a Civil Centrum Alapítvány (CICE) által kiírt, „Az Évszak Szervezete Program”-pályázaton, amely társadalmi szervezetek együttműködését, továbbá magánadomány-gyűjtő és kommunikációs készségeinek fejlesztését támogatja.