Díjmentes szakmai tanácsadással segíti minden héten két helyszínen is az amatőr futókat a Székesfehérvári Futók Köre. Az érdeklődőket keddenként a Haleszban, csütörtökönként a Palotavárosban az István Király Általános Iskola mellett várják.
Szent Iván-napi búcsúra várták a híveket és a vendégeket szombaton, Székesfehérváron, a Rác utcai szerb ortodox templomba és a templom kertjébe. Az ünnep délelőtt püspöki szent liturgiával kezdődött, amelyet követett a hagyományos kalács és koljivoszentelés.
Keresztelő Szent János (Ivándán) a Rác utcai szerb-ortodox templom védőszentje. Születésnapja alkalmából, július 10-én délelőtt misére vár mindenkit a Székesfehérvári Szerb Nemzetiségi Önkormányzat. A templom délután is látogatható lesz.
A következő tanévnyitón már felújított belső udvar fogadja a 35 éves jubileumát ünneplő István Király Általános Iskola tanulóit. A képviselői keretből elindult beruházás mellett zajlik az intézmény mellett a parkolók építése: 22 új kialakítású, illetve 2 „kiss & go” hellyel, amit 35 millió forintból valósul meg a városi Saára Gyula program keretében.
Püspöki szent liturgiával kezdődik július 10-én, szombaton délelőtt 10 órakor a Székesfehérvári szerb ortodox templom védőszentjének, Keresztelő Szent Jánosnak (Szent Iván) búcsúja (crkvena slava), a fehérvári szerbség egyik legnagyobb ünnepe, amelyet a hagyományos kalács és koljivoszentelés követ.
A Palotavárosi tavaknál is díjmentes foglalkozásokat és futáspróbákat hirdet a Székesfehérvári Futók Köre jövő héttől. Akárcsak a Halesz ligetben kedden 17 és 19 óra között, a Palotavárosban csütörtökönként 17 és 19 óra között várják szakmai segítséggel a futókat az Isván Király Általános Iskola előtti területen.
Nyárindító egész napos programra vártk a Palotavárosban élőket vasárnap a Csapó utcai játszótéren és focipályán. A Cselekvő Fehérvár Közösségfejlesztő Program keretein belül megvalósult rendezvényen idén is nagyon népszerű volt a kispályás foci-bajnokság, ahol mintegy 120-an rúgták a bőrt.
2019 után újra Székesfehérvár adott otthont a Magyar Horgászat Nagyköveteinek VIII. Találkozójának és Horgászversenyének. A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) által, a sporthorgászat népszerűsítése érdekében szervezett találkozón neves sportolók, horgászvezetők, politikusok – köztük dr. Áder János köztársasági elnök – találkoztak.
A Múzeumok Éjszakáján, szombaton nyílik meg az Egyházmegyei Látogatóközpont. A programsorozat számos programot kínál idén is – tárlatvezetésekkel, koncerttel, szabadtéri előadásokkal. Az érdeklődők hagyományosan körsétát tehetnek a Városházán is, a polgármester vezetésével.
Nyárindító egész napos programra várják a Palotavárosban élőket 2021. június 27-én, vasárnap 10 órától a Csapó utcai játszótéren. A rendezvény a Cselekvő Fehérvár Közösségfejlesztő Program keretein belül valósul meg.