Idén is éjfélkor kezdődtek a Kihívás Napja fehérvári programjai, amik hagyományosan szerdán késő estig kínáltak sportlehetőségeket a mozogni vágyóknak. Az aktivitások között volt éjszakai torna, éjszakai biciklizés, labdajátékok villanyfénynél, napközben pedig az óvodásoktól a nyugdíjasokig több ezer embert mozgatttak meg a programok.
Ünnepre készült a Szingo Szabadidős Sportegyesület vasárnap. A járókelők érdeklődéssel nézték, hogy egyre több bringás gyülekezik az Országalmánál. Kilenc óra táján pedig mindenkinek világossá vált, hogy valóban különleges eseménynek lehet tanúja, hiszen megérkezett a magyar és a fehérvári kerékpársport legendája Boros Pál, aki mint kiderült, ezen a napon ünnepelte 75. születésnapját és sporttársai köszöntöttek a jeles napon.
Szombaton délután újra kerékpáros találkozót szervezett a Bringázz Fehérvár! mozgalom. A Palotavárosi-tavak melletti kresz- és pumpapályáknál várták már délután két órától a fehérváriakat, hogy négyvor végigbringázzanak a városon. Az eseményt örömmel segítette az önkrományzat is.
Kerékpáros találkozót szervez a Bringázz Fehérvár! szervezete május 21-én szombaton. Az érdeklődőket a Palotavárosi-tavak melletti kresz- és pumpapályáknál várják délután két órától.
A BikeSafe Program keretében ingyenes kerékpár-regisztrációra lesz lehetőség Székesfehérváron a Palotavárosi Szabadidőpark KRESZ pályájának területén. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2022. május 21-én 14.00 -16.00 óra között várják az érdeklődőket.
A Magyar Kerékpárosklub helyi szervezete ezen a tavaszon is megszervezi a brigás uzsonnát. Május 17-én délután három helyszínen várják az éhes bicikliseket
Nem egész egy héttel a Giro d’Italia székesfehérvári részhajrája után újra kerékpárversenyt köszönthetett Székesfehérvár. Ezúttal a 43. Tour de Hongrie első szakaszának befutójáért szurkolhattak a Zichy ligethez kilátogatók. Az izgalmas hajrát hozó utolsó métereket sok száz fehérvári szurkolta végig.
Minden idők legerősebb mezőnyével rendezik meg szerdától vasárnapig a 43. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelyen Giro d'Italia-győztes bringás is részt vesz és a legjobb sprinterek közül többen rajthoz állnak. Az első szakasz székesfehérvári befutója 17:45 körül lesz a Zichy ligetnél.