A láthatóan elérzékenyült csupa nagybetűs bajnok különleges ajándékokat vehetett át az ötletgazda Oláh Gábortól, az egyesület elnökétől és csapattársaitól, hogy aztán folytatódjék az ünnep, immáron stílszerűen két keréken.
Így köszöntötték a sporttársak a 75 éves Boros Pált
16 esztendős voltál, amikor egy újságcikk jelent meg rólad, ahol Csiszár István, az áldott emlékű Guszti bácsi, a nagyszerű Videoton sportvezető nyilatkozott rólad a megyei lapnak: „ Boros Pali példamutató sportember, akinek akaratereje szerénysége és klubhűsége, a sok-sok nehézség és a hátrányos körülmények ellenére nagyon szép eredményekhez vezet majd.” Guszti bácsi nemcsak remek sportszakember volt, hanem kiváló jós is, hiszen így is történt. Tehát 1963-at írtunk, és szépreményű fiatal tehetségnek könyveltek el. Ez rendkívüli felelősséggel járt. Hogy sikerült úgy fejlődnöd folyamatosan, hogy később a magyar élvonal egyik meghatározó tagja lehess?
Sokat köszönhetünk az akkor már Videoton névre hallgató sportklubnak, mi kerékpárosok is. Megteremtették az anyagi feltételeket ahhoz, hogy tudjunk versenyekre járni, de még így is sok nehézséggel kellett megküzdenünk. Egy budapesti versenyen fordult elő, hogy reggel öt órakor indult a vonat, és mi már négykor elindultunk az Öreghegyről a stoplis cipőben, a vasútállomásra. Előző nap feladtuk a vonatra a bicikliket. Kelenföldön szálltunk le reggel nyolckor, a vonaton megettük a szendvicseket, kibiciklizzünk a start helyszínére, ami harminc kilométerre volt és utána kezdődött élesben a verseny.
Egyre magasabb színvonalra jutottatok, és ezt minden bizonnyal az is jelzi, hogy a nemzeti bajnokságon is jól szerepeltetek. A székesfehérvári bravúr címmel jelent meg annak idején a Nemzeti Sportban egy cikk arról, hogy hűvös szeles időben került sor Szolnokon az országos kerékpáros csapatbajnokságra, és a győztes a Boros fivérek, Nagy, Asztalos összeállítású fehérvári csapat lett, akiknek edzője Tóth Laci bácsi. Az eredmény 2 óra 19 perc, és szűk 9 másodperccel győztetek az Újpesti bringások előtt. Remek korosztály volt a tiétek, ahol négy, de inkább több kiváló fiatal kerékpáros jött össze egy időben.
Ez pontosan így van. El kell, hogy mondjam, akkoriban vidéken különösen nehéz volt összehozni négy hasonló képességű kerékpárost. Mi például állandóan együtt voltunk a Boros Attila, Asztalos Sanyi, Nagy Attila és én. Mivel az eredményeim kapcsán egy idő után már sportállásban voltam, megkaptam a lehetőségeket, és napról-napra 150-170 km-es edzéseket csináltam. A többiek öt évvel fiatalabbak voltak nálam, és körülbelül a táv felétől velem tartottak ők is. Kialakult egy vetélkedés, ami nagyon jót tett az eredménynek. Kihoztam magamból a maximumot. Eljutottam egy olyan szintre, ami elég magas volt ahhoz képest, hogy mi magunk autodidakta módon mentünk előre és csináltuk. Arról már nem is beszélve, hogy azokat a versenyeket mindig nyertük, amikor kijött a formánk, csak sajnos akkoriban addig még nem jutottunk el, hogy formát időzítsünk. Az egy tudomány, hogy ott és akkor nyújtsuk a legjobbunkat. Viszont amikor felépítettük magunkat, és a legjobbat tudtuk nyújtani, akkor kaszáltunk.
Mit kívánjunk a születésnapodon?
Ha lehet kívánni, akkor jó egészséget magamnak, és azt, hogy még sokáig tudjak örülni annak, hogy felkelve eszembe jut, hogy ma merre fogok biciklizni.
