-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Anna-bált rendeznek szombaton a Felsővárosi Közösségi Házban
A „Nem csak a 20 éveseké a világ” Nyugdíjasklub tagjai az elnökük, Bognár Mária vezetésével csütörtökönként találkoznak a Felsővárosi Közösségi Házban, a Havranek utcában, megülnek minden ünnepet és jeles napot.
A következő jeles napra, a júliusi Anna-bálra nem csak a nyugdíjasklub tagjait várják, szeretettel hívják meg a környéken élő mulatni, nosztalgiázni vágyókat is.
A felsővárosi táncos nosztalgia délutánon a kitűnő zenéről a közkedvelt Páli István (Pusi) gondoskodik majd, és természetesen nem marad el a Szépkorúak szépének megválasztása sem. A hölgyeknek érdemes idén is a legszebb ruhájukat felölteni, mert az urak elismerő szavain túl a bálkirálynő és az udvarhölgyek az esten jutalmat is kapnak. A rendezvény díszvendége Mészáros János Elek magánénekes.
Az 1 000 forintos belépőjegyek megvásárolhatók a helyszínen, a Felsővárosi Közösségi Házban (Székesfehérvár, Havranek József utca 27.) a rendezvény napján, 2023. július 22-én, szombaton 14 órától. A helyfoglalás érkezési sorrendben történik a batyus bálon.
Az érdeklődők az eseményről további információt Bognár Mária elnöktől kérhetnek a +3630/852-8617 telefonszámon.