Kárpátaljai Református Egyházkerület Idősek Otthona „Mandulafa” Alzheimer ház és a Kaszap István Katolikus- Ifjúsági és Szabadidőközpont (Fehérvárcsurgó) javára gyűjtöttek a pénteki XIV. Ökumenikus Adventi Jótékonysági Esten, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Az est fővédnökei Spányi Antal katolikus megyés püspök és Steinbach József, református püspök voltak.
Három adventi szombaton, november 30-án, december 7-én és 14-én délután 15 órától az esti szentmise kezdetéig, 18 óráig, majd a szentmisét követően este 20 óráig adventi nyitott templommal várják a látogatókat a ciszterci templomba. Minden héten más kreatív kézműves foglalkozásokkal is készülnek, valamint, a délutánok során zenekarok szolgálata teszi teljessé az együttlétet. Az esti szentmiséket követően élő zenei áhítat következik, a templom orgonistáinak közreműködésével.
Szentmisével emlékeztek a napra pontosan 100 esztendővel ezelőtt született Dr. Barlay Ödön Szabolcs atyára csütörtökön a Szent Imre-templomban. A misét Spányi Antal, megyés püspök celebrálta, az emlékezés ünnepélyességét Lantos István, Kossuth,- valamint Liszt-díjas zongora,- és orgonaművész, Rónaszéki Tamás, hegedűművész és a budapesti Jézus Szíve Templom Musica Sacra Kórusa emelte.
Október 12-én, szombaton 19 órakor kezdődik Teleki Miklós, Artisjus-díjas orgonaművész koncertje a ciszterci templomban. Az esten Bach, Mozart és Mendelssohn műve csendülnek fel.
Az 1969-ben, ötven esztendővel ezelőtt a József Attila Gimnáziumban érettségizett évfolyam öregdiákjai találkoztak szombaton. A fél évszázados érettségi találkozó a ciszterci templomban Dózsa István atya által celebrált szentmisével kezdődött, majd a résztvevők átsétáltak az alma mater épületébe, melynek aulájában emléktáblát avattak az egykoron eltanácsolt Szemlér Mária (Tálos Zoltánné) tanárnő tiszteletére.
Szeptember 14-én, szombaton 18-22 óráig a Nyitott Templom Éjszakája program keretében gyertyafényes koncertek lesznek a ciszterci templomban. A belépés ingyenes, az orgona karbantartására szíves adományokat elfogadnak. Közreműködik Rostetter Szilveszter, orgonaművész, a Schola Regina Kórus, Istvánfi Balázs és Németh András dudán és tekerőn játszik, Kálmán Katalin, a Fejér Megyei Honismereti Egyesület elnöke templomtörténeti érdekességekkel ismertet meg.
A hagyományos elsőcsütörtöki imaalkalomra hívta Spányi Antal, püspök a híveket és a város papságát, hogy ezúttal a Ciszterci Nagyboldogasszony templomban fohászkodjanak együtt az egy esztendő múlva kezdődő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért, a magyar családokért, az egyház és Magyarország jövőjéért. Az eseményen nagy létszámban vettek részt a 85. számú Zrínyi Miklós Cserkészcsapat tagjai.
Szeptember 5-én, csütörtökön 18 órakor a Ciszterci templomban lesz a város egyházközségeinek közös elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnepe. A közös imádságot este 6 órakor szentmisével kezdik. A szentmisét a Spányi Antal, megyés püspök celebrálja a város papságával, amely után a közös szentóra kezdődik. Az esemény egyben felkészülés a 2020-ban megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.
A Ciszterci Rend idén kerek évfordulót ünnepel. Az 1098-ban alapított szerzetesi közösség 900 esztendővel ezelőtt kapott pápai jóváhagyást és rövid idő alatt elterjedt Európában, így Magyarországon is. Székesfehérváron mintegy 206 éve telepedtek le a jezsuiták elárvult gimnáziumát átvéve. Napjainkban a történelmi időket megélt Brückner Ákos Előd O. Cist atya képviseli a rendet városunkban, vele beszélgettünk a jeles évforduló alkalmából.
Nyolcadik alkalommal érkeztek Pusztinából csángóföldi magyarok Székesfehérvár Önkormányzatának velencei táborába. A húsz főnyi, felnőttekből és gyermekekből álló csoport szerdán szentmisén vett részt Fehérváron, a ciszterci templomban, majd este a Hiemer-házban adtak ízelítőt sajátos énekeikből és táncaikból, Nyisztor Ilona, Magyar Örökség-díjas népdalénekes vezetésével.