-
Örök világosság a temetőkben
Mindenszentek napján, halottak napja előestéjén hagyományosan idén is ökumenikus megemlékezés volt a Béla úti temetőben. A "Vigasztaló szó a gyászban és emlékezésben" címmel énekek hangzottak el, többen mécsest gyújtottak. Az egyházak képviselői imádsággal emlékeztettek az örök életre és Fehérvár polgármestere is emlékezett a város közösségének nevében.
2026.11.01. -
Fehérváriak a Niagaránál
Kanadában vendégszerepelt a Szabad Színház. A társulat A három Erdődi című darabbal idézte meg 1956-ot a kint élő magyar közösségeknek az idei, 70. évforduló apropóján. November 4-én már az Igézőben látható újra az előadás.
2026.10.30. -
Metszéspont
Befejeződött a Kondor Kör jubileumi programsorozata. Az utolsó találkozón a Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában kézműves foglakozások várták az érdeklődőket.
2026.10.30. -
Simon József a Tarsolyban
Folytatódott a Tarsoly Ifjúságért Egyesület Közéleti Klubja. Az est vendége Simon József, a Köfém Művelődési Ház igazgatója volt.
2026.10.30.
Viktória pódium – keddcsináló kulturmix jótékonysági céllal
A Mozgássérültek "Viktória" Rehabilitációs Alapítvány aktívan dolgozik azért, hogy a Viktória Rehabilitációs Központ ne csak segítséget adjon a mindennapokban, és lehetőséget nyújtson a gyógyulásra az egészségügyi problémákkal hozzájuk fordulóknak, hanem a város egyik közösségi tereként otthont adjon civil szervezeteknek, kulturális eseményeknek, rendezvényeknek.
A közösségteremtés és a jótékonyság a célja annak az új programsorozatnak is, amelyet dr. Szarvas József kurátor ötlete alapján hívnak életre.
A Viktória pódium – „keddcsináló kulturmix” című rendezvény minden hónap első keddjén várja az érdeklődőket az Erzsébet utcai központban, ahol a művészet minden ágát a fehérvári kulturális élet jeles szereplői képviselik. Az első összejövetelen, március 7-én, kedden 18 órától Kovácsai Gabriella üvegfestő alkotásaiból nyílik kiállítás. A tárlatban nőnap alkalmából költőnők megzenésített verseit adja elő Cserta Gábor és Takács László, majd az elhangzott versekről, a költőkről Bakonyi István irodalomtörténész mesél. A műsor második felében a modern táncé lesz a főszerep, a Step and Style Studio csoportjai lépnek színpadra.
A rendezvény jótékonysági jellegű, a támogatások mellett az eseményen egy üvegfestmény kerül árverésre. Az esten befolyt teljes összeget az Alapítvány a Központ fenntartására költi.