1943-ban a Balatoni út már létezett; a felüljáróig vezető szakaszát Szent László útnak nevezték, amelytől délre már ekkor házhelyeket terveztek, de azok csak jóval a II. világháború után épültek meg. Itt jött létre a Münnich lakótelep – ma Tóvárosi lakónegyed.
Fehérváriasan Maroshegynek tudják és nevezik a veszprémi és a kanizsai vasútvonal mentén húzódó területet és annak környékét, egészen a Sóstóig, valamint a veszprémi vonalon túl elterülő, múlt században létesült utcákat is. Mutatja ezt például az utcanévadás azonossága, hiszen az 1929-es városi rendelkezés értelmében a környező utcák a partiumi és erdélyi települések neveit viselik.
Székelykapu
Maroshegy eredetileg szőlőhegy volt, amelyet a 19. század végén, a filoxéravész idején már használtak, sőt, ekkor lett igazán gazdasági szerepe, mivel a homokpadon telepített szőlők mentesek voltak a gyökértetű pusztításától. 1820-ban már foglalkoztak a Visszafolyó Maros és a Maros-rétek lecsapolásával, s öt évtizeddel később már egyre több ember húzódott a nevében tulajdonosára, Demkó Györgyre utaló Demkóhegyre. Egyesek a szőlőben éltek még akkor is, amikor a városvezetés a belterület határát jelző sorompókon kívüli lakást kifejezetten tiltotta. 1882-ben már, a harmadik katonai felmérés térképének tanúsága szerint előrehaladt a Maroshegy szélén terpeszkedő mocsár kiszárítása, a homokos gerincen már utca futott végig, mellette elszórtan házak álltak.
A 20. századi ki- és letelepedést a vasútvonalak építése, a vasút mint regionális munkahely és a Balatoni út kiépítése vonzotta. A beépítéshez szükséges pénzt a Kölcsönös Népsegélyző Egylet által kiadott kislakás-építési hitelek támogatták.
A városrész legrégebbi egyházi épülete a Brassói utcában áll. Az 1894-ben emelt Szent István-kápolnát Steiner Fülöp püspök szentelte fel. 1988-ban és 2000-ben felújították, ekkor külsejét kissé modernizálták is, ezért már nem teljesen olyan, mint korábban. 1892-ben az utca kereszteződésében a helyi hívek egy keresztet állítottak, amelyet a kápolna kertjébe helyeztek át. Feliratmezejében olvasható Ágotai Nagy István és neje, Fenekes Borbála neve, valamint az állítás célja: ISTEN DICSŐSÉGÉRE ÉS A BOLD. SZ. MÁRIA MAGYARORSZÁG VÉDASSZONYÁNAK TISZTELETÉRE. Az ismeretlen mester alkotását 1988-ben, az államalapító szent király halálának 950. évfordulója emlékére a maroshegyi hívek állíttatták helyre.
Maroshegyen 1939-ben alakult önálló lelkészség. A mai Batthyány utcában, a sóstói részen 1940-41-ben épült meg a Szent Kristóf tiszteletére a római katolikus templom Proity Márton lelkész kezdeményezésére, a hívek áldozatos adományai és munkája révén, Zrinszky József építészmérnök, főiskolai tanár tervei szerint. Főoltárát Urbányi Vilmos iparművész tervezte. Az oltárképek és a keresztút Bicskei Karle János munkái 1954-ből. A városrészben ekkor már öt éve önálló plébánia működött, a plébános a korábban lelkészi beosztásban szolgáló Proity lett, akit 1944. november 12-én a német titkosrendőrség, a Gestapo letartóztatott Bilkei Ferenc és Neményi Lajos atyákkal együtt. A komáromi gyűjtőtáborba kerültek, politikai okokból. Shvoy Lajos megyéspüspök próbált közbenjárni az érdekükben, ám nem szállították őket vissza a városba, hogy ügyüket itt vizsgálják ki. Proity végül a győri kórházba került, ahol a fertőző osztályon vészelte át a nehéz időket. A templom egyszerűségét nemcsak modernsége indokolja, hanem a kialakulóban lévő egyházközség szerény anyagi lehetőségei is. A templommal együtt plébánia is épült, és több szoba készült kispapok részére. A szocializmus idejében ezeket állami lakásként adták ki, majd a rendszerváltás után az egyház visszakapta.
Szent Kristóf-napi búcsú 2025-ben
A református felekezet tagjai 1932-ben a sóstói katonai repülőtéren alakítottak ki kápolnát, majd 1941-ben telket vásároltak a MÁV-tól, hogy azon megépítsék saját gyülekezeti és istentiszteleti helyüket. Az építkezést 1950-ben fejezték be. Ezt az 1960-as években bővítették, és a 80-as években felújították. Ma az udvarban álló épület a missziói egyházközség imaházaként működik.
Bár Csaba Rezső építész 1941-ben templomot és lelkészlakot tervezett a református gyülekezet számára, az istenháza nem épült meg.
Nemcsak a városrész temploma, de iskolája is a sóstói részen található. A városi iskolaszék már 1922-ben javasolta a külterületeken 4 tantermes iskolák építését tanítólakással. A Maroshegyi Községi Elemi Vegyes Népiskola 1928-ban épült pályázaton elnyert állami segélyből, két összenyitható tanteremmel, amelyet a felekezetek imateremként is használtak. 1936-ban az épületet két tanteremmel bővítették. Az intézménynek az 1944/45-ös tanévben már 337 tanulója volt. A háborús károk helyreállításában a szülők mellett a MÁV segített. 1950-ben, ekkor már Táncsics Mihály volt a névadó, egy 5 tantermes bővítésre került sor, a tornaterem pedig 1970-ben készült el.
Az orvosi rendelő szintén a Batthyány utcában áll. Az 1970-es években épült Rékasi György tervei alapján. A homlokzat a földszinten téglaborítást kapott, kilenc négyzetes ablakot helyeztek itt el, míg az emeleten a lentivel megegyező méretben négyet. Az épület tömege szokatlan, ám tömege a mellette álló szokványos, nyeregtetős házhoz illeszkedik.
A Batthyány utca 14-20. szám alatti lakóházak eredetileg sokgyermekes családok házai voltak. Az Országos Nép- és Családvédelmi Alap (ONCSA) telepe Thomas Antal vázlatai alapján, Schmidl Ferenc és Molnár Tibor tervei szerint épült 1938-ban. Az asztalosmunkákat a Kornsee és Steiner cég, a kivitelezést Kszantner Ferenc végezte, a tetőfedő Szabó János volt. Az épületek Szent István király halálának 900. évfordulója alkalmából szegény családok számára készültek, házanként 2 szülő és 10 gyermek befogadására, a legkisebb kiszabható lakbérrel. A telepet négy, fésűs beépítésben álló, földszintes családi ház alkotja, magas hajlásszögű tetőkkel. Az épületekben a 12 fős családok elhelyezését a földszinten és annak légterében épített galérián oldották meg. A földszinten az oldalsó bejárat a mosdót is magában foglaló 28 négyzetméteres lakókonyhába vezetett, amelyből egyik oldalon kamra, étkezőfülke és terasz nyílt, másik oldalán a szülők hálója, akiket a két legkisebb gyermekkel együtt helyeztek el. A lakókonyhából lépcső vezetett a galériára, ahol két oldalt 4–4 gyermek ágyát helyezték el, az összekötő oldalon szekrényekkel. A helyiségeket közös hűtéssel és fűtéssel látták el. A házakat a beépített és szabadon álló bútorokkal és burkolattal együtt tervezték és adták át, a lakószoba klinker-, a szülők szobája hajópadló-burkolatot kapott. A térfal négy földszintes, téglaburkolatú, nagy hajlásszögű nyeregtetős épületből és az azokat összekötő, velük egybeépített tömör, középen kapuval megnyitott téglakerítésekből állt. A homlokzatok földszintjén balra ablak, jobbra konzolos pad, felette esővédő tetővel, a galéria szintjén középső ablak, az oldalhomlokzatokon tetőablak épült. Ma csak a 16. szám alatti ház utcai homlokzata téglaburkolatú, a többi vakolt. A házak nyílászáróit átalakították.
A Batthyány utcai ONCSA-telep házai egy téli napon.
A Csíkvári úton, a sóstói temetőkhöz közeledve egy különleges építmény tűnik elénk a Vásártér mellett. Az egykori cédulaházat Molnár Tibor tervezte az 1930-as években az állatvásárok szükséges papírmunkájának lebonyolítására. Itt állították ki a négylábú jószágok orvosi egészségügyi bizonyítványait, a marhaleveleket. A streamline stílusú épület a két világháború közötti építészet egyik remeke.
Molnár Tibor vásártéri cédulaháza a belvároshoz közeli valahavolt korcsolyapálya melegedőjével mutat rokon vonásokat. Nem véletlenül, hiszen az utóbbit is Molnár tervezte.
Bár a városrész arculata napjainkra látványosan átalakult, a régebbi utcákban ma is állnak még egykori présházak, hosszúházak és a 20. század elején épült munkáslakások. Ezek nyomát kutatva érdemes bejárni Maroshegyet, és felfedezni több kisebb-nagyobb sétával, hiszen a fentiekben csak rövid ízelítőt olvashattak az egykori szőlőhegy gazdag építészeti örökségéről.
