Újra Fehérváron az 56-os Keszei Imre

A székesfehérvári születésű Keszei Imre a József Attila Gimnáziumban érettségizett 1956 tavaszán. Egy hetes joghallgató volt Budapesten, amikor kitört a forradalom. Testvérével, Keszei Istvánnal október 25-én érkeztek haza, hogy beszámoljanak a fővárosi eseményekről. Tették mindezt a Városház téren összegyűlt tömeg előtt a Városháza erkélyéről.

A közel hatvan évvel ezelőtti pillanatokat elevenítette fel kedden a Városházán Keszei Imre, aki Belgiumból tért haza újságíró fiával, hogy együtt járják be a forradalom helyszíneit. „Megrendítő érzés volt akkor is és most is, ennyi év elteltével újra kilépni a Városháza erkélyére. ” - mondta Keszei Imre. Az egykori forradalmár elmesélte, hogy több nagygyűlésen vett részt Székesfehérváron. A november 4-i szovjet beavatkozás után el kellett hagyniuk a várost. Először Dégre, majd Budapestre, az Eötvös Kollégiumba mentek. A bujkálásnak 1957 tavaszán vetettek véget. „Reménykedtünk abban, hogy jobbra fordul itthon a helyzet, rendeződnek a dolgok, de mivel erre nem láttunk semmi esélyt, a disszidálás mellett döntöttünk. Féltünk, ha itt maradunk, talán nem akasztófa, de börtön vár ránk. Manapság mondhatják, hogy nem volt annyi bátorság bennünk, hogy ezzel szembenézzünk, ezért határoztunk úgy, hogy elmegyünk. Egy zöldségszállító autóval menekültünk, és hagytuk el az országot az egykori Jugoszlávia felé. A menekülttáborba egy belga bizottság érkezett, amely fiatal egyetemistáknak adott lehetőséget tanulmányaik folytatására. Így kerültünk Belgiumba. Testvérem továbbment Párizsba, én pedig Belgiumban telepedtem le, és családot alapítottam.” Tanárnő feleségével két gyermekük született, és jelenleg négy unokájuk van.

Keszei Imre először Nagy Imre és mártírtársainak újratemetését követően, 1989-ben tért haza Magyarországra. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, az 1956-os eseményeket egészen pozitívan értékeli. „ Mindaz, ami történt utána, azoknak az embereknek köszönhető, akik akkor a szabadság, a függetlenség érdekében tettek. Lementek az utcára, hallatták a hangjukat, és az életüket is áldozták a hazáért. Az ’56-ban megrendült politikai világ készítette elő azt, hogy később a szovjet csapatok elhagyják nemcsak Magyarországot, hanem a közép-európai országokat is.”

 

Arra a kérdésre, hogy megbánt-e valamint, másként cselekedne-e, ha újra kezdené, Edith Piaf dalával válaszolt: „Non, je ne regrette rien”, azaz „Nem, a világon, semmit, semmit nem bánok!”