-
Kotsis Iván fehérvári épületei
Amikor a székesfehérvári városvezetés, élén Csitáry G. Emil polgármesterrel, az 1930-as évek elején több évtizednyi huzavona után elhatározta a Városháza bővítését, a két fiatal építész, Molnár Tibor és Schmidl Ferenc nagy lelkesedéssel fogadták a feladatot. Azt azonban tudták, hogy a munkálatok megtervezéséhez egy nagy tapasztalattal bíró szaktekintélyre van szükség, aki a tudása mellett a nevét is adja a vállalkozáshoz.
2026.08.10. -
„Mondd el fiaidnak!”
A Várkörút és a Rákóczi utca kereszteződésében egy nagy fekete kőtábla emlékeztet az egykori zsinagógára és az 1944-ben elhurcolt zsidóságra. Ha a helyi izraelita közösségről van szó, a legtöbben a vészkorszakot és az azt közvetlenül megelőző éveket idézik fel. Talán azért, mert nem ismerik a korábbi időket, mint ahogy sokan azt sem tudják: ma is létezik hitközség a városban.
2026.08.06. -
A hajdani öreghegyi nyaralókról
Az egykori Fiskális dűlő az Öreghegy, a város legrégebbi szőlőhegyének kapuja. Nevét arról kapta, hogy présházas telkeit többnyire városi tisztviselők, hivatalnokok vásárolták meg, amelyeken kisebb-nagyobb szőlőhegyi lakokat, több esetben neves építészek által tervezett villákat építtettek, kereszteket és más emlékeket emeltek. A környéket egy rövidebb sétával bejárva számos érdekességre bukkanhatunk.
2026.08.02. -
Királykúton a makett
Mostantól a Királykút Emlékházban nézhető meg az egykori székesfehérvári koronázóbazilika 1:75 méretarányú makettje. A hatalmas templom 12. századi állapotát bemutató – még 2013-ban készített – modellt a Fejér Szövetség ajándékozta Székesfehérvárnak. Az épületrekonstrukciót Földi Zoltán önkormányzati képviselő vette át csütörtökön.
2026.07.30.
Retro Fehérvár - a ’60-as, ’70-es évek emlékezete Táborosi Zsuzsával
A nyugdíjas történelemtanár közel 300 oldalas kézirata a tanácsi jegyzőkönyvekből, a Fejér Megyei Hírlap tudósításaiból, valamint hatvan, e korszakra visszaemlékező fehérvárival készült interjúból született. Az ötletet egy középiskolai alkotóhét adta, ahol a diákok családtagjaikat kérték meg ifjúságuk felidézésére.
2023.07.09. 10:06 |
"Az elbeszélt történelem arra keresi a választ, honnan jövünk? Hová tartunk? Mik vagyunk? E kérdések megválaszolásában a kollektív bölcsesség a legjobb.” E mondatokkal kezdődik Táborosi Zsuzsa Retro Fehér a ’60-as, ’70-es évek emlékezete című új kötete.
A kötet fejezetei külön-külön mutatják be Székesfehérvár akkori gazdaságát, társadalmát, kulturális életét. Az ÖKK Podcast legfrissebb adásából kiderül, melyik volt az első, egységesen tervezett és kialakított lakótelepe a városnak, miért nem lehetett a zárt szám miatt valaki Fehérváron ügyvéd, mitől különleges és egyedi a csillagvizsgáló alumínium kupolája, vagy éppen milyen fogadtatása volt a 60 évvel ezelőtti Csontváry-kiállításnak.