Sarat gyűjtünk és abból építünk fészket az ereszek alá vagy az ablakok sarkaiba. Mindig azt hallottuk, hogy semmi félnivalónk nincs Tőletek, hiszen a fecske a magyar nép kedves madara. Látjuk is néha az ablaküvegen át, amint a lakók mosolyogva néznek minket, mutogatnak minket a gyerekeknek. Néhányan mégsem látnak bennünket szívesen. Ők azok, akik libegő szatyrokat, szalagokat lógatnak ki az ablakukon, nehogy oda merjünk szállni fészket építeni. Szomorúak vagyunk, hogy egyesek ennyire nem örülnek nekünk, de ezzel nincs sok időnk foglalkozni. A levegőben ott röpködnek azok a rovarok, amivel táplálkozunk. Kapkodjuk őket, hogy jóllakjunk, hogy a fiókáinkat felnevelhessük, és persze hogy Benneteket is megszabadítsunk az éjjel kellemetlenkedő szúnyogoktól vagy az ételre rászálló legyektől.
Amikor tavasszal hazaindulunk Afrikából, sok veszély leselkedik ránk. Átrepülünk a hatalmas Szahara és a végtelennek tűnő Földközi-tenger fölött, Máltán és Olaszországban lövések dörrennek, sokunk holtan zuhan alá, de a szerencsések suhannak tovább észak felé, már alig várva, hogy a hatalmas mezőföldi szántók után a szelíd dombok lábánál megpillantsuk ősi otthonunkat, Székesfehérvárt. Vannak, akik a Videoton épületein vagy más ipari parkban élnek, sokan a Palotaváros házaira térnek haza, költenek molnárfecskék az Öreghegyen, a Vízivárosban, a Széna téren, a legvidámabbak azonban mindig mi vagyunk, akik a Fecskeparti lakótelepre érkezünk. Mindig büszkélkedünk vele, hogy még lakóhelyük neve is arról árulkodik, milyen szeretettel fogadnak minket a fehérváriak. Milyen szörnyű, hogy idén tavasszal éppen a fecskeparti fecskék váltak néhány ember ellenségévé.
A Rigó és a Gerle utcában néhány helyen kalapáccsal levert fecskefészkek szomorú nyomát látni. Mennyi munka volt pedig megépíteni ezeket...! Hány kilométert kellett repülni egyenként a másfélezer sárgombóccal, hogy elkészüljön a gömbölyű, biztonságosnak hitt fészek, ami aztán egy pillanat alatt elpusztul és a mélybe zuhan. Jó esetben üresen, rossz esetben tojásokkal, fiókákkal együtt. Más emberek a már kész fészek alá akasztottak műanyag szatyrot, ami még szörnyűbb. A fecskepár napokig röpködött kétségbeesetten, de a libegő nejlontól nem mertek visszaszállni. Ha már volt a fészekben tojás vagy fióka, azokra itt is biztos pusztulás várt.
Szomorú sorsú társainknak új helyet kell keresniük, ahol remélhetőleg szeretettel fogadják őket. Az új fészek építésének munkái, majd a fiókanevelés hatalmas feladata előbb-utóbb elfeledteti a szörnyű veszteséget, Ti azonban ne feledkezzetek el róla! Ha valaki nem szeret bennünket, ám „díszítse fel” az ablakát műanyag cafatokkal. De ha már fészket építettünk, akkor próbáljon legalább nyár végéig együtt élni velünk. Az ürüléknyomok sem sokkal csúfabbak, mint a műanyag szatyrok és a levert fészek szomorú roncsai.
Egyébként védett madarak vagyunk, egyedenként 50.000 Ft eszmei értékkel. De mi abban a reményben térünk vissza Hozzátok évről évre, hogy nem a várható büntetéstől és bírságtól félve nem emeltek ránk kezet, hanem a természet iránti tisztelettől hajtva. Sokan úgy tartják, a fecske szerencsét hoz arra a házra, ahova fészket épít. Szeretnénk hinni, hogy nekünk nem balszerencsés, ha Fehérvár az otthonunk.
