Mikor van karácsony? - Korzenszky Richárd, tihanyi emeritus prior adventi gondolatai

Vannak, akik már nyáron számolgatják a hónapokat, heteket: mennyit kell még várni karácsonyig? Majd ahogy elmúlt a nyár s már benne vagyunk az őszben, szinte mindenki érzi: hamarosan itt a karácsony. Majd november közepén már hirdetéseket is lehet olvasni, látni, hallani: jön a karácsony, most lehet kedvezményesen vásárolni, most érdemes, tessék sietni, ne késsen le senki.

Az adventről már kevesebb szó esik. Az igazi várakozás mintha kiveszett volna a világból. Gyújtanak ugyan gyertyát az adventi koszorún, falvak, városok terein karácsonyfát állítanak, utak, utcák fölött fényfüzérek lógnak, csomagokkal tolakodnak az emberek autóbuszon, villamoson, alig férnek el egymás mellett a járdán a szembe jövők. Mintha felbolydulna a világ, mintha most kellene megtenni mindent, vagy talán pótolni, amit eddig elmulasztottunk.

Mikor is van karácsony? És miért is van karácsony?

Nem volna szabad viták témájává tenni ezt az ünnepet. Karácsony keresztény ünnep. Nem azzal becsüljük meg a másként gondolkodókat, hogy feladjuk önmagunkat, hanem azzal, hogy tisztelettel nézünk rájuk és ragaszkodunk hagyományainkhoz.

Lehetne karácsony máskor is. Mert ez az ünnep arról szól, hogy a Betlehemben született Jézusban megjelenik közöttünk a végtelen szeretet.

És mindig, mindenütt, ahol jelen van a szeretet, karácsony van. Karácsony van a találkozásokban, az egymásra mosolygó tekintetekben, karácsony van mindig, amikor megpróbáljuk felkarolni az elesettet, gyámolítani a gyöngét, vigasztalni a szomorkodót.

Kellenek az ünnepek. Nem azért, hogy bevásárlással készüljünk rá. Nem a nagytakarítások miatt. Kellenek az ünnepek, hogy tudjunk vágyakozni, hogy tudjunk várni, hogy tudjunk örülni a találkozásoknak.

Nem is tudom, hányszor olvastam el Dickenstől a Karácsonyi ének-et. Hadd idézzem egy részletét: „Sok minden van, ami javamra válhatott volna, de nem vettem hasznát... többek között a karácsony is. De azért valahányszor csak eljött a karácsony, mindig úgy gondoltam rá - tekintet nélkül a szentséges nevének és eredetének járó tiszteletre, ha erről ugyan bármilyen vonatkozásban meg lehet feledkezni - úgy gondoltam rá, mondom, mint a jó napokra, mint jótékony, nyájas, boldog, kellemes napokra, mint az egyedüli napokra az esztendő hosszú során, amikor minden ember mintha közös elhatározással nyíltan kitárná bezárt szívét, és úgy gondolna a nála kisebbekre, mint akik igazán útitársai a sír felé és nem másfajta lények, akik másfelé utaznak. És ezért, bátyám, ámbár a karácsony soha egy porszemnyi aranyat vagy ezüstöt nem tett a zsebembe, azt hiszem, hogy javamra vált, és javamra is fog válni mindig és azt mondom rá, hogy áldja meg az Isten!”