„Furcsa” lett az idei nagyböjt. Keresztény ember tervez: milyen legyen az idei nagyböjt, miről mondjak le, hogy megéljem a szent negyven napot? Idén is tervezgettünk, de senki nem gondolta volna, hogy egyik napról a másikra viszonylagossá válnak olyan dolgok, melyekről azt hittük, hogy ezek nélkül elképzelhetetlenek napjaink. A 2020-as nagyböjt „kötelező" lett és az elhatározásokat sem magunk tettük meg. Hogyan tekintsünk a koronavírus-járványra? Természeti csapás, mint a villámcsapás, szökőár vagy földrengés? Kell-e mindebbe belelátnunk Istent?
„A böjti időszak lényeges része az, hogy egy kicsit „szándékosan” kilépünk a pusztaságba, ami eltér a megszokottól, a hétköznapitól, ahol otthonosan mozgunk és igyekszünk jól érezni magunkat a bőrünkben. A böjti időszak azonban nem arról szól, hogy bebizonyítsam magamnak, mekkora akaraterővel rendelkezem.
Ebben az évben igencsak szokatlan helyzetbe kerültünk mindnyájan.
(kép: diakónusszentelés 2018-ban a Prohászka Templomban, középen áll Mitrovics Zsolt atya)
Kicsit olyan ez, mintha az emberek egy nagy része most kivonult volna ebbe a pusztaságba, akaratán kívül is, amit a keresztény emberek a böjti időszakban tudatosan vállalnak. Látjuk a hétköznapok forgatagában, hogy eszeveszett tempóban rohanunk. Sokszor fontos dolgokat felülírunk azzal a címszóval „sajnos most nincs rá időm”, és gyakran ez tényleg így is van. A technikai fejlődés óriási mértéke mégsem eredményezte a személyesebb emberi kapcsolatok kialakulását. Úgy érezzük, hogy még sincs több időnk, hiába spórolunk meg rengeteg időt a technikai eszközeinkkel. A telekommunikációs eszközeink egyre gyorsabbak, ezért minket is magával ránt ez a „sebességmámor”. Mindent egyre gyorsabban, lehetőleg azonnal szeretnénk elérni. Éppen emiatt, egyre nehezebbnek tűnik, hogy egy kicsit visszavegyünk a tempóból, kissé megálljunk, értékeljük az életünk dolgait, kicsit magunkba nézzünk, egymásra is figyeljünk. Képesek legyünk komoly döntéseket meghozni az életünkben, nem pedig elhamarkodva mindent, a megszokott módon.
Látva a világjárvány hatásait rendkívül érdekes, hogy az emberiség, mennyi mindenre képes az ilyen szélsőséges helyzetben, az összefogás ereje, a kreativitás nem ismer határokat.
Az igazi kérdés mindannyiunk számára az lehet, hogy mit fogunk másképp tenni, ha helyrejönnek a dolgok a világban? Vajon képes-e ez a világméretű nehézség elgondolkodtatni minket, akik sok esetben világszinten rohanunk a vesztünkbe? Vagy megy minden tovább, és tovább mintha mi sem történt volna?
Az elmúlt hetek történéseit tekintve, láthatjuk, hogy mindegyikünk számára fontos lett a tudatosság. Sok dolgot most tényleg át kell gondolnunk, mikor és hova megyünk vásárolni, mi az amire feltétlenül szükségünk van mi az amire kevésbé.
Szerintem óriási dolog, hogy a családoknak lehetőségük nyílt tényleg figyelni egymásra.
(kép: papszentelés 2019-ben a Prohászka Templomban)
Persze az otthoni „összezártságnak” megvannak a maga kihívásai, de mégis fel lehet használni az együtt töltött időt a családi kapcsolatok elmélyítésére. Új napirendet kell kialakítani, szinte egy teljesen új életformát követel tőlünk a kialakult helyzet.
Hol van ilyenkor az Isten? - kérdezhetjük. Azt soha nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten tudta nélkül semmi sem történik. Hiszek abban, hogy Isten minden rosszból ki tud hozni valami jót, de ehhez nekünk is partnernek kell lennünk ebben a munkában.
Úgy érzem, hogy Isten ebben a nehéz időben felhívja a figyelmünket arra, hogy keressük meg az élet valódi értékeit, ne fecséreljük el az időt felesleges dolgokra! Tehát a sok nehézség közepette lehetőséget is kell látnunk a változtatásra."
Önt 2019. június 24-én szentelte pappá Spányi Antal, megyés püspök atya a Prohászka Templomban, tehát áldozópapként az első húsvétja, mindjárt ez a mostani karantén-húsvét. A hagyományok szerint, mint a mindenkori székesegyházi káplánoknak fontos szolgálatai lettek volna a főpásztori szertartások alkalmával. Hogyan éli meg mindezt?
„Soha nem gondoltam volna, hogy a papi szolgálatom első évében a húsvéti ünnepek ennyire gyökeresen mások lesznek. A korábbi években megszoktam azt, hogy tevékenyen részt vettem a húsvéti ünnepek szolgálatában. Kezdetben Törökbálinton ministránsként, később papnövendékként társaimmal együtt közösen segédkeztünk a nagyheti szertartásokon Spányi Antal püspök atyának.
Tehát mindig volt egyfajta közösségi jellege számomra a húsvéti ünnepkörnek. Idén ez most teljesen más, az idei Húsvét most csendes.
Nagyon érdekes azonban, hogy a megszokott „keretek” nélkül is jelen van az életünkben Isten. A húsvét újszerű megélése arra is késztet bennünket, hogy ilyen körülmények között is képesek legyünk megkeresni az ünnep lényegét.
Ez a lényeg nem változik, Isten része akar lenni az életünknek, minden esetben megtalálhatjuk őt, bármilyen nehézségben is vagyunk, és a személyes meghívásunk Istentől, soha nem évül el. Sőt talán ez a különleges helyzet, a meghívás megerősítése, hogy még inkább keressük a személyes kapcsolatot Istennel.
Most lehetőségünk van arra, hogy átgondoljuk az Istentől kapott örök életünk valódi értékét, megtapasztalva a földi életünk törékenységét, kiszolgáltatottságát.
A nehézségekben, talán jobban átéljük Húsvét örömét, a hálát azért az ajándékért, amit Istentől kaptunk."
