-
Gyógyulás egy nap alatt
A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban 2021. óta működik Egynapos Sebészeti Centrum. A részleget félig állami, félig pedig alapítványi forrásból hozták létre. A Fehérvár Televízió Közösen a gyógyításért Fejérben című adventi sorozatának második részében bemutatja a részleget és az is kiderül a magazinból, kik és hogyan vehetik igénybe az egynapos sebészeti eljárásokat.
2025.12.03. -
Emlékdiplomás tanárok köszöntése
Nyugdíjas pedagógusok vehették át emlékdiplomájukat kedden a Hiemer-házban. Székesfehérvár városának hagyományos ünnepségén arany-, gyémánt-, vas- és rubinokleveleket adtak át a pedagógusi életpálya megbecsüléseként. A város közössége nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester fejezte ki köszönetét.
2025.12.02. -
Vállalkozásismereti roadshow Fehérváron
Vállalkozásismereti roadshownak adott otthont az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A rendezvényt Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkár nyitotta meg.
2025.12.04. -
Finisben a csomópont átépítése
Gyakorlatilag elkészült, és már csak néhány útburkolati jel felfestése van hátra a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződésének kapacitásbővítő átépítéséből. Várhatóan a jövő hét elejétől lép életbe az új közlekedési rend a csomópontban.
2025.12.04.
Húsvét vigíliája - Spányi Antal püspök nagyszombati gondolatai
Húsvét éjszakáján, az Egyház talán legszebb ünneplése jeleníti meg számunkra a szent titkokat.
A Nagyszombat esti vigília-szertartással kezdetét veszi a Katolikus Egyház legfontosabb ünnepe, a húsvét, amely a kereszténység legnagyobb örömhírét hirdeti:
Jézus Krisztus feltámadt a halálból és mindenkit meghív az örök életre. A húsvéti gyertya fénye Jézus Krisztus győzelmét jelzi, amely belevilágít a templom sötétjébe és egyúttal a világ sötétjébe is, hogy új reményt adjon.
„Az elmúlt napokban sokat elmélkedtünk az emberi életről, annak nehézségeiről, problémáiról, kihívásairól, a bűnről és annak hatalmáról, amely mindnyájunkon megmutatja a maga erejét. De megtapasztaltuk azt is, az ember nincs magára hagyatva. Velünk van az Úr. Az Isten, aki végtelen szeretetében olyan csodálatosan teremtette meg a világot, és olyan csodálatosan formálta azt a történelmet, amely számunkra az üdvösség történelme: elküldte hozzánk Egyszülött Fiát, aki emberré lett, hogy hozzánk hasonló testben a mi életünkkel közösséget vállalhasson. Eljött, hogy tanítson, gyógyítson, de legfőképpen azért, hogy mindenkit szeressen.” – erősíti meg húsvét üzenetét Spányi Antal megyés főpásztor.
Az egyháztörténelemben az első eset, hogy a kereszténység egy jelentős része nem tudja közösségben megünnepelni hitünk legnagyobb ünnepét, a húsvétot. A világjárvány leküzdése nagy erőfeszítéseket és áldozatokat kíván a papoktól és a hívektől, és az egyik éppen ez a magányos ünneplés. Egyedül ünnepelnek a lelkipásztorok, a hívők nélküli templomokban és a hívek pedig az otthonaikban. „Húsvét vigíliája döntés elé állít.” - hangsúlyozza a főpásztor. „Krisztus szeretete mellett döntesz-e, vagy a magad önzése mellett. Vállalod-e az örömet és a békét, azt a boldogságot, amely reményt hoz, vagy megmaradsz önmagadba zártan, elégedetlenségben és keserűségben. Hiszen az Úr azt akarja, hogy mi benne örvendezzünk, és az Úrban való öröm legyen a mi erősségünk.”
Ebben a nehéz időszakban, amit a koronavírus járvány okozott, a liturgiák közös ünneplése ellehetetlenült. A templomokban a papok, a hívek fizikai részvételének hiánya ellenére megünneplik a húsvét liturgiáinak misztériumait. Értesítik a híveket a kezdés időpontjáról, hogy lakóhelyeiken imádságban egyesülhessenek az ünnepléssel, akár a modern kommunikációs eszközök segítségével történő élő közvetítésen keresztül is.
A húsvéti vigília szertartásának ünnepélyes megkezdésekor idén a Lucernárium, a Fényünnep részből elmarad a templomon kívüli tűzszentelés. A húsvéti gyertya meggyújtását követően a körmenetet elhagyva elhangzik a Húsvéti Örömének, az Exultet. Ezt követi az Ige liturgiája és “a keresztség liturgiájá”-nál, csak a keresztségi fogadást újítják meg. Majd ezután következik az Eucharisztia liturgiája.
Azokat a híveket, akik semmilyen módon nem tudnak csatlakozni a templomban ünnepelt húsvéti vigília szertartáshoz, Spányi Antal püspök arra kéri, imádságos lélekkel olvassák el az e napra szánt szentírási részeket, vagy amennyiben lehetőségük van rá a húsvétvasárnapra előírt Olvasmányos Imaórát.
Az ószövetségi olvasmányok végig vezetnek minket az üdvösségtörténet nagy állomásain. Az utolsó olvasmány után felcsendül a Glória, Isten dicsőítése és „visszatérnek a harangok”, hogy meghívják a hívőket Krisztus győzelmének ünneplésére. A szentleckét (Róm 6,3–11) követően az ünnepélyes Alleluja Isten népének ujjongó örömét fejezi ki. Jézus feltámadását, az igazi örömhírt hirdeti az evangélium (Mt 28,1–10). Az Egyházban ezen az estén elimádkozzuk a mindenszentek litániáját, hiszen a keresztséggel az Egyház tagjává leszünk, amelyhez a szentek közössége is hozzátartozik.
„Krisztus húsvéti feltámadása arra hív meg bennünket, hogy újjászülessünk, krisztusi emberként szülessünk újjá, új erkölcsi tartással, új gondolkodásmóddal.
Naponta döntenünk kell, mert a gonosz, az istenellenes erő éppúgy jelen van a világban, mint ahogy jelen van a világban az Isten.
Engedjük tehát húsvét örömét szívünkbe, hagyjuk, hogy átjárjon bennünket és értsük meg, hogy a hit sohasem volt magánügy.
Szívből kívánom, hogy ez az öröm töltse el lelkünket, nem csak egyetlen napra, hanem életünk minden napján.” – üzeni 2020. különleges húsvétján Spányi Antal püspök.
