Emlékesttel tisztelgett az 56 hősei előtt a Vörösmarty Társaság

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulója alkalmából rendezett emlékestet kedd este a Vörösmarty Társaság.

Bemutatták a Vár folyóirat 1956-os különszámát

A Kossuth utcai teremben bemutatták a Vár folyóirat 1956-os különszámát, majd Keszei Imre, az egykori fehérvári események szemtanúja személyes visszaemlékezésében idézte fel az éppen 70 évvel ezelőtti, sorsfordító napokat.

A szép számú megjelentet elsőként Sebők Melinda köszöntötte. A Vörösmarty Társaság elnöke a Vár folyóirat különszámának jelentőségéről beszélt, amelyben 56 oldal foglalkozik az időszakkal, így az fontos állomása lehet a korszak irodalmi és történeti feldolgozásának. Arról az elképzelésről is beszélt, miszerint kiadnának egy bővített tanulmánykötet, amely Keszei István költő életművét dolgozná fel részletesebben.

Dr. Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Vár különszámának legfontosabb értékét, különlegességét az a kettőség adja, hogy lapjain a történettudomány és az irodalom találkozik, hiszen így együtt többet képesek nyújtani, mint külön-külön. A levéltár igazgatója örömmel számolt be arról is, hogy a Keszei család iratai a család felajánlásának köszönhetően a levéltárba kerültek, ahol már zajlik az anyagok feldolgozása, s a munka befejezésével még teljesebb képet kaphatunk majd a családról és a korszakról.

Az ünnepségen részt vett dr. Cser-Palkovics András polgármester is, aki megköszönte a szervezők munkáját és méltatta a Vár folyóirat ünnepi különszámának megszületését. A polgármester reményét fejezte ki, hogy a kiadványt sokan forgatják majd, mert ez nagyban segít az 1956-os szabadságharc szellemi és lelki átéléséhez, különös tekintettel a székesfehérvári eseményekre. Elismerően szólt Demeter Zsófia Székesfehérvár ANNO… könyvsorozatának legújabb, ’56 fehérvári eseményeiről szóló Mítosz és amnézia között címet kötetéről is, ami ugyancsak segít közelebb hozni annak megértését, milyen lehetett az adott történelmi korszakban élni, alkotni és dolgozni.

Az emlékesten a Vörösmarty Társaság kórusa Tóka Szabolcs karnagy vezetésével zenei műsorral tisztelgett a szabadságharc emléke előtt. Székesfehérvári ősbemutatóként itt hallhatta először a közönség Neszlényiné Pfeiffer Judit 1956-os kantátájának nyitányát.

A fehérvári 1956-os eseményekről Sebők Melinda beszélgetett Keszei Imrével. Az akkori székesfehérvári események résztvevője, a hamarosan 90. születésnapját ünneplő Keszei Imre öt napja érkezett szülővárosába, s mint mondta, rokonai körében sok időt tölthetett, unokahúga családja nagy szeretettel fogadta. Meghatottan fogadta, hogy meghívták az eseményre, hiszen ő nem tartja magát írónak, irodalmárnak, ezért is megtiszteltetésnek érzi a nagy figyelmet. A beszélgetésen természetesen szóba került bátyja, Keszei István költő is, és persze a szülő, nagyszülői házak is. Utóbbi a Hági söröző közelében, a Sütő és a Tolnai utca sarkán állt. Imre a József Attila Gimnáziumba járt, nyaranta pedig sok időt töltött a strandon, miután a szovjet katonák onnan kivonultak. A család vallásos életet élt, de mivel nem akarták provokálni a vezetést, így a kézenfekvő ciszterci templom helyett inkább a felsővárosi templomba jártak.

„1956. október 24-én délután négykor indultam haza Budapestről vonattal. Ha a Deák Ferenc utcán megyek, ahogy szoktam, akkor a Szabó-palotához érezek, ahol belekeveredhettem volna a lövöldözésbe. Isteni sugallatnak köszönhetően azonban a Prohászka Ottokár utat választottam.” - idézte fel az akkor 18 éves Imre a történteket. A Zichy liget közelében már hallotta a lövéseket, és ekkor már szinte minden második fa mögött szovjet katona állt. Másnap bement a gimnáziumba, délután pedig megérkezett bátyja, Keszei István is, akivel együtt számoltak be népes hallgatóság előtt a Budapesten történtekről: a Városház téren például István felállt az egyik üzletből kihozott székre és beszédet mondott. Ez persze nem mindenkinek nyerte el a tetszését, például a Fejér Megyei Pártbizottság első titkára, Sebes Imre különösen megorrolt a „lázító beszéd” miatt.

Sebők Melinda arra a máig vitatott történésre is rákérdezett, hogy Imre bátyja vajon tényleg szavalt-e a Városháza erkélyéről. Öccse nem emlékszik erre a szavalatra, így nem tudott igennel válaszolni, ugyanakkor azt megemlítette, hogy többen is álltak akkor a Városháza erkélyén rajtuk kívül, köztük Németh Géza, aki később református lelkész lett, valamint Könczöl Imre.

Keszei Imre arról is beszélt, hogy ezután a helyzet egyre nehezebbé vált, volt, hogy a család otthonának ablaka alól is tüzet nyitottak a Levéltárra, ezért lementek a pincébe, és ott vészelték át az éjszakát. Közben rommá lőtték a színházat, de a megyeháza, városháza és a Magyar Király Szálló is rengeteg belövést kapott. November 5-én hagyták el Székesfehérvárt, Abán keresztül Dégre mentek, édesanyjuk nővéréhez. Karácsonyig egy földes padlójú, petróleumlámpával világított szobában húzódtak meg, majd az édesapa Tompán lakó öccsének zöldségszállító teherautójában csempészve jutottak el a Jugoszláv határig. Az ottani menekülttáborba később egy belga bizottság érkezett, amely fiatal egyetemistáknak biztosított lehetőséget tanulmányaik folytatására. Keszei Imre így került Belgiumba, bátyja pedig továbbment Párizsba.

Keszei Imre arról is beszélt, hogy ezt követően egészen 1989-ig nem ment fel egykori otthonuk lépcsőjén. Hazatérését egy feltételhez kötötte: akkor fog visszatérni, amikor a szovjet katonák már nem tartózkodnak Magyarországon. Mint mondta, nagy szomorúsága, hogy habár magyar állampolgárságáról nem mondott le, mégsem számít magyar állampolgárnak, azt a brüsszeli magyar nagykövetség nem tudja neki visszaadni. „Kérvényt viszont nem vagyok hajlandó írni arról, ami az enyém. Két hónap múlva 90 leszek, talán megélem még, hogy újra magyar állampolgár lehetek!” – mondta 1956 székesfehérvári szemtanúja.