Városi Levéltár és Kutatóintézet

2017.05.15 |
| 2021.06.09. 19:26:20 |

Lépted a léptem - csütörtökön mutatják be Schrenk Éva családi verseskötetét

Keszei István, Füstfaragó Flórián és Schrenk Éva verseit tartalmazza az az új kiadvány, amelyet június 10-én, csütörtökön 18 órától mutatnak be a Városi Levéltárban. A Lépted a léptem című kötetből a beszélgetés során megzenésített versek is elhangzanak majd.
| 2021.01.27. 11:19:06 |

Elkezdődött az építkezés – méltó helyre kerülnek a magyarság szent kövei

Hosszú idő után az Aranybulla kihirdetésének 800. évfordulójára olyan kiállítótérbe kerülnek a 38 királykoronázást látott kőfaragványok, mely segít elképzelni a korabeli Európa egyik legnagyobb és a középkori Magyar Királyság legfontosabb templomát. Az egykori királyi bazilika kövei négyszáz év után méltó elhelyezést kapnak, valamint a volt Köztársaság mozi épületét is sikerül megmenteni és kulturális-tudományos célokra felújítani.
| 2020.12.07. 16:27:06 |

Érték- és hagyományőrző tablókiállítás nyílt a Hermannban

Rendhagyó módon nyílt tablókiállítás a Hermann László Zeneiskolában a névadó munkásságáról. A Tálos Edit Alapítvány az intézmény egykori igazgatójának, tanárainak és a Városi Levéltár munkatársainak a közreműködésével szervezte meg a tárlatot, és állította ki a hét tablót az aulában. 
| 2020.02.14. 09:18:44 |

Trianon 100 – újabb öt előadással folytatódik a Kodolányi Szabadegyetem

Trianon 100 mottóval folytatódik a Kodolányi Szabadegyetem és a Harmadik Kor Egyeteme. A második tanulmányi félévben újabb öt ismeretterjesztő előadást kísérhetnek figyelemmel az érdeklődők a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban, a nyitó program február 26-án lesz.
| 2020.01.10. 10:55:50 |

A Hóman Bálint és népbírósági pere című kötetet mutatják be hétfőn a Városházán

Január 13-án, hétfőn 17 órakor kezdődik a Hóman Bálint és népbírósági pere című könyv bemutatója a Városháza Dísztermében, a Városi Levéltár és Kutatóintézet szervezésében. A vendégeket Lajtai L. László, a Ráció Kiadó vezetője köszönti, a beszélgetés moderátora Csurgai Horváth József, a Levéltár igazgatója.
| 2019.12.06. 10:08:47 |

Kiállítással és könyvbemutatóval zárulnak a Levéltár első világháborús megemlékezései

Zárul a Városi Levéltár és Kutatóintézet, valamint a magyar királyi „Szent István" 3. honvéd gyalogezred Hagyományőrző Egyesület első világháborús megemlékezés-sorozata. December 9-én, hétfőn 17 órára várják az érdeklődőket az intézmény Szekfű Gyula termébe.
| 2019.11.28. 18:42:28 |

Balatoni impressziók - sorsok, helyek, történetek - bemutatták Kovács Emőke kötetét

Csütörtökön, a Városi Levéltár és Kutatóintézetben mutatták be Kovács Emőke író, történész „Balatoni impressziók - sorosok, helyek, történetek” című kötetét, és az illusztrátor, Fekti Vera kiállítását. A szerzőkkel Végh Ákos László, levéltáros beszélgetett.
| 2019.10.26. 07:57:00 |

Hely, ahol élünk! - Öreghegy históriájával kezdődött a helytörténeti előadássorozat

Hely, ahol élünk! címmel helytörténeti rendezvénysorozat indult Fehérváron pénteken délután: az első program résztvevői, Dr. Csurgai-Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója által arról kaphattak képet, hogyan fejlődött és alakult át az elmúlt évszázadok során a szőlőkultúrájáról híres Öreghegy városrész. 
| 2019.10.23. 11:30:17 |

A „Hely, ahol élünk” - ismerje meg az Öreghegy történetét!

A „Hely, ahol élünk” programsorozat első állomására várják az érdeklődőket Székesfehérváron az Öreghegyi Közösségi Házba 2019. október 25-én. A 17 órakor kezdődő rendezvényen Dr. Csurgai-Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója tart helytörténeti előadást Öreghegy történetéről. A belépés ingyenes.
| 2019.10.21. 13:30:00 |

Az Árpád-kori oklevelekről szólt a Városi Levéltár és Kutatóintézet konferenciája

„Hiteles írás segít emlékezni - okmánytárak az Árpád-ház Programban” címmel rendeztek konferenciát hétfőn, a Városi Levéltár és Kutatóintézetben. Az előadások témakörei többek között az Árpád-kori oklevelek kiadása, a magyar városok és kiváltságos települések középkori privilégiumai, valamint, II. András oklevelei voltak.