Történelmi pop-up képeslapok készültek, Magyarul Európában címmel tablókiállítás nyílt, közönségtalálkozóval egybekötött vetítést tartottak a Barátság moziban, valamint egy táncszínházi és egy színházi produkció is megvalósult szombaton Székesfehérváron. Az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban sorozat vasárnap további családi és kulturális programokkal folytatódik városunkban.
Különleges történetekkel várja a táncszínház szerelmeseit a Székesfehérvári Balett Színház az év második felében is. A négy estére szóló bérlet július 17-től érhető el, személyes vásárlással a Vörösmarty Színház jegyirodájában. A szeptemberben premierrel induló előadássorozatra Székesfehérvár polgármestere is az elsők között váltott bérletet.
Városi kulturális intézmények vezetőivel találkozott csütörtökön a Városházán Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára. Závogyán Magdolna szerint fontos, hogy a megyei jogú városok kulturális feladatellátásáról egyeztessenek, és megnézzék azokat a szakmai irányokat, amelyek az elmúlt 10 évben meghatározóvá váltak az adott térségben.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökével tárgyalt Székesfehérvár polgármestere vasárnap délután. A városházi egyeztetést követően Prof. dr. Grósz Andor és dr. Cser-Palkovics András közösen helyezték el az emlékezés követit és virágait a Zsinagóga-emlékműnél, majd megnézték a Kövek című balettelőadás premierjét a Vörösmarty Színházban.
Mintegy hatszáz székesfehérvári nagycsoportos óvodás vett részt abban az egyedülálló produkcióban, melyet a Székesfehérvári Balett Színház rendezett kedden délután a Belvárosban, a Tánc Világnapja alkalmából. A gyerekek a népszerű Alma együttes páratlanul vidám muzsikájára táncoltak, bolondoztak a Mercure Hotel Magyar Király előtti téren.
A Székesfehérvári Balett Színház naptára az idei évben is bővelkedik eseményekkel, legye szó a tánc világnapi fellépésről, budapesti és nemzetközi szereplésről, vagy éppen több generációt is megszólító programról.
Új programsorozatot indított a Székesfehérvári Balett Színház. A TáncTerápia 65+ célja, hogy a táncban rejlő erőt a szépkorúak lelki, testi és mentális egészségének szolgálatába állítsa, segítve ezzel az idősek életminőségének javítását. A táncterápiát sajtónyilvános keretek között mutatták be szerdán az Öreghegyi Közösségi Házban.
A Székesfehérvári Balett Színház társulata nyílt napot tartott szombaton a színház és a táncszínház iránt érdeklődők számára, akik betekintést nyerhettek a kulisszák mögé. Az eseményen a táncművészek arra invitálták a közönséget, ők is próbáljanak ki egy-egy gyakorlatot.
A Szöktetés a szerájból daljátékkal kezdődik az Ars Regia. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, a Székesfehérvári Balett Színház, a Vörösmarty Színház és az Alba Regia Táncegyüttes egy-egy előadását tartalmazó bérletsorozat első, igazi zenei és színházi csemegének ígérkezik.
Akár karácsonyi ajándékként is lehetőség van a 2024 első félévére szóló Balett Bérlet megvásárlására a Székesfehérvári Balett Színháznál. A jegyek a Nomádok, a Hattyúk tava, a Rómeó és Júlia, valamint a Pillangók táncszínházi produkciókra érvényesek.