-
Együtt köszöntötték Máriát
Kisboldogasszony ünnepéhez kötődően zarándoklatot tartottak Öreghegyi Plébánia hívei vasárnap délután, melyen a Máriavölgyi kegyszoborhoz zarándokoltak az öreghegyi hívek. Az indító gondolatokat és áldást követően a zarándokcsoport idén is útra kelt. A Páduai Szent Antal szobornál pedig Ugrits Tamás atya megáldotta a gyerekeket.
2026.09.06. -
Köszöntsük együtt Máriát!
Kisboldogasszony ünnepéhez kötődően zarándoklatra hívja a közösség tagjait az Öreghegyi Plébánia szeptember 6-án, vasárnap délután. A menet 15 órakor az öreghegyi templomtól indul a Mária-szoborhoz.
2026.09.04. -
Sátrat vertem anyámban
A Múzeum Országzászló téri galériájában nyílt meg Koltay Dorottya Szonja képzőművész kiállítása. Az esten az alkotó átvehette a 2025 évi Smohay-díjat.
2026.09.04. -
Színházi évadnyitó
Egy teljes évadot hirdettek meg a Vörösmarty Színházban. Dolhai Attila igazgató Cser-Palkovics András jelenlétében ismertette a 2026-27-es időszak előadásait.
2026.09.02.
1100 éve Európában, 20 éve az Unióban – Fehérváron kezdődött az országos programsorozat
Már a szombati nyitónapon is számos érdekes, több helyszínen megvalósuló programmal várta az érdeklődőket a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával létrejött 1100 Éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat Székesfehérváron.
Az országos vándorútra induló sorozat célja, hogy a kultúra meghatározó intézményeivel közösen hívja fel a figyelmet örökségünkre, hagyományainkra.
Királyok, hősök, csaták címmel tartott előadást Bellák Gábor művészettörténész a Városháza Dísztermében.
Az egyes művek létrejöttekor élt hősöket bemutató, magyar történeti festészet meghatározó alkotásain keresztül ismertette meg a résztvevőket az elmúlt 1100 esztendő, a közös európai és magyar történelmünk sorsfordító állomásaival.

Ehhez kapcsolódott az a foglalkozás, amelyen a Szent István Király Múzeum múzeumpedagógusainak közreműködésével történelmi pop-up képeslapokat készíthettek az érdeklődők.
Saját maguk állíthatták össze az alkotást, melyen a magyar történeti festészet kiemelkedő műveinek felhasználásával elevenednek meg, kelnek ismét életre múltunk hősei.

A Fejér Vármegyei Levéltár udvarán egészen augusztus 14-ig látogatható a Magyarul Európában tablókiállítás.
Az országos programsorozathoz komplex programmal csatlakozó Magyar Nemzeti Levéltár a középkortól indulva mutatja be installációin a nemzet írott örökségét, illetve az élet minden területét – törvények, intézmények, kultúra, művelődés, tudomány, sport stb. – felölelő anyanyelv szó- és írásbeli megjelenési formáit. A húsz installációból felépülő tárlat törzsanyagát egy saját, Fejér vármegyei blokk egészíti ki.
A vádorkiállítás augusztus 14-ig, naponta 10.00-18.00 óráig látogatható az MNL Fejér Vármegyei Levéltára udvarán.
A magyar történelmi filmekből szervezett vetítések szombaton a Szamárköhögés című alkotással indultak városunkban. A gyorsan teltházassá vált programon közönségtalálkozó keretében ismerkedhettek a résztvevők Gárdos Péterrel, az 1956-os forradalom idején játszódó film rendezőjével.
Az összefogás a tánc nyelvén is megvalósult: közös előadásra várta a nézőket a Fehérvári Balett Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes.
A Tánc-tér programsorozat az EU 20 KARÖLTVE elnevezésű közös tánckoreográfiával indult, amelyet a magyar táncszakma kiemelkedő alkotói, Bozsik Yvette, Juronics Tamás, Topolánszky Tamás, Velekei László és Vincze Balázs álmodtak meg. A fehérváriak Parádéját követően a magyar nyelvterület legszebb táncaira és azok eredeti előadásmódjára fókuszáló Európa szívében produkció követte.
A szombati programok sorát Gogol Háztűznézője zárta a Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös előadásában, a Vörösmarty Színház Kozák András Stúdiójában.
Augusztus 11-én, vasárnap is számos érdekes programra várják a családokat: megnyílik a Magyar Menyasszony interaktív tablókiállítás, emellett Gasztrobusz érkezik a Zichy ligetbe, ahol a cirkusz világába is bepillanthatnak az érdeklődők, valamint kézműves foglalkozásokkal is készülnek a szervezők. A programok sorát pedig Sebő Ferenc Kossuth-díjas és Erkel-díjas zeneszerző és Soós Réka Junior Prima-díjas népdalénekes műsora zárja majd a Zenepavilonban. Az irodalom kedvelőit 16.30 órakor a Városháza Dísztermébe, a Sanctum – Pilinszky programra várják Juhász Anna és vendégei. A részletes vasárnapi program online is elérhető!
