Ismerőse engedélye nélkül elvitt, forgalomból kivont autóval, jogosítvány nélkül rongált meg tizenkettő autót egy ittas sofőr Székesfehérváron a Kelemen Béla utcában.
Vasárnap délután kapott a Polgármesteri Hivatal lakásügyekkel foglalkozó csoportjának munkatársa súlyos, a személye és testi épsége ellen irányuló fenyegetést e-mailben. Az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal semmilyen mértékben nem tolerálja a kötelékébe tartozó kollégák elleni fizikai vagy pszichológiai erőszakot, a mai napon büntetőfeljelentést tettünk a Rendőrkapitányságon.
Kedden délután bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy az egykori székesfehérvári Nehézfémöntödéből ismeretlenek éppen pakolnak - nem keveset és nem is akármiből. A rendőrök pár percen belül a helyszínen voltak, és öt férfit értek tetten, amint egy Ford Transitba próbáltak bepréselni több millió forint értékű galvanizáló szerszámot.
Ismét pótolhatatlan veszteség érte Székesfehérvár és Fejér vármegye közösségét. Türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt Kovács Tarsoly Gábor, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Fejér Vármegyei Szervezetébnek elnöke, a Székesfehérvári Örmény Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettese.
Dr. Balogh János rendőr altábornagy, rendőrségi főtanácsos, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője 2025. augusztus 1-jei hatállyal a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság, Székesfehérvári Rendőrkapitányság szolgálati helyre, kapitányságvezető beosztásba kinevezte Milus Gábor rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsost, címzetes egyetemi docenst.
Elfogták és őrizetbe vették a százmilliós velencei betörés gyanúsítottjait, megkezdődött a vagyonvisszaszerzés is. A tolvaj duó százmillió forintot és értékes ékszereket lopott egy családi házból.
A rendőrség a nyári időszakban helikopterrel is rendszeresen ellenőrzi az M7-es autópálya forgalmát, különösen a frekventált hétvégi időszakokban. A légi járőrözés célja nem csak a torlódások gyors azonosítása, hanem azok okainak pontos feltárása is.
A székesfehérvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a képen látható férfi megtalálásában. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 07010/2009/2025. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt 2025. július elején ismeretlen tettes ellen indított büntetőeljárást.
Hihető történet, profi manipuláció, súlyos veszteség. Egy Fejér vármegyei nő 4 millió forint megtakarításától vált meg egy csaló utasításait követve, aki a rendőrség kibernyomozójának adta ki magát.