A Székesfehérvári Rendőrkapitányság lopás vétség gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen személlyel szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint a felvételeken látható nő 2021. november 8-án 11 óra körül Székesfehérváron, a Palotai úton lévő gyógyszertárból eltulajdonított egy mobiltelefont, amit korábban egy előtte vásárló hölgy ott felejtett.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság lopás vétség, továbbá lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 54 éves helyi lakossal szemben. A gyanúsított nem volt ismeretlen az egyenruhások előtt.
Egy székesfehérvári asszony akadt fenn a rendőrség ellenőrző rostáján kedden. A fehérvári kapitányság gyanúja szerint a 47 éves nő több városi áruházból lopott parfümöket.
Nyolc millió forintot játszott el a bevételből szerencsejátékon egy fehérvári lottózó eladója. Az ügyészség sikkasztás miatt emelt vádat a fiatal férfi ellen.
A rendőrök az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán Fehérvárnál állították meg azt a személygépjárművet, amelynek szerb vezetője öt illegális migránst szállított.
Csütörtökön délután egy 41 éves csókakői férfi Székesfehérváron, a Zrínyi utca irányából a Lövölde út felé közlekedett autóval. A Lövölde út és a Huszár utca kereszteződéséhez érve jobbra kanyarodott, azonban manővere során figyelmen kívül hagyta a kihelyezett „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblát és nekiütközött egy szabályosan haladó Volkswagen típusú személygépkocsinak, amely az ütközés következtében nekicsapódott egy szemből érkező BMW-nek.
A Gárdonyi rendőrök egy Gárdony irányából Székesfehérvár felé közlekedő, német rendszámú autót akart ellenőrzés alá vonni szerdán késő este Agárdon, a Balatoni úton. A jármű sofőrje azonban a rendőri jelzésnek nem tett eleget, és nagy sebességgel továbbhaladt.