Idén nyárra is meghirdette hadtörténelmi témájú nyári táborait a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely. Július 7. és augusztus 1. között négy turnust szerveznek általános iskolások számára izgalmas programokkal, „terepszínű” élményekkel.
A Magyar Honvédelem Napja, május 21-e alkalmából rendezett gálaesten köszöntötte Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a helyőrségben szolgáló katonákat. A több évtizedes múltra visszatekintő ünnepség keretében idén is átadták Székesfehérvár városának rangos elismerését, a Sipos Gyula-díjat, valamint a Gyuricza-emlékgyűrűt.
Alapításának 30. évfordulóját ünnepli idén a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete. A jubileum tiszteletére szervezett megemlékezésnek a Városháza Díszterme adott otthont hétfőn délután. Az eseményen Böröndi Gábor vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke zászlót adományozott a szervezet tagsága részére.
Virágvasárnapon a Budai úti református templomban adott koncertet a Honvéd Helyőrségi Zenekar. Idén már 23. alkalommal várták zenés áhítatra a híveket, húsvét előtti vasárnapon.
A NATO Hadosztály-parancsnokság működését segítő fehérvári támogató zászlóalj mintegy száz katonát vár kötelékébe: többek között harcjármű vezetőt, lövészt, illetve híradókezelőt keresnek, bruttó 737 ezer forintos illetményért. A részletekről Mesterházi József alezredessel, az MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár, Támogató Zászlóalj (HQ MND-C) zászlóaljparancsnokával beszélgettünk.
A Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely idén is gazdag programkínálattal nyitja meg kapuit a látogatók előtt. Március 13-án ünnepélyes évadnyitóval és egy különleges fotókiállítás megnyitójával kezdődik az évad, míg március 15-én változatos, történelmi élményekkel és hagyományőrző programokkal emlékezünk az 1848–49-es eseményekre.
Országosan már 141 iskolában 14 ezer fiatal ismerkedik a honvédelemmel – hívta fel a figyelmet a közösségi oldalára feltöltött videójában a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf meglátogatta a honvédelem alaptantárgy oktatását Székesfehérváron, elmondása szerint nagyon népszerű a diákok körében program, szívesen vesznek részt ebben az oktatásban.
A Városháza Díszterme adott otthont csütörtökön az 1944-45-ös magyar hadieseményeket elemző konferenciasorozat ötödik rendezvényének, amelyen elsősorban az 1945. március 6-án megindult Tavaszi ébredés hadműveletet és következményeit elemezték a történészek: ez a második világháború utolsó nagy német ellentámadása volt, ami gyökeresen kihatott Fejér vármegye történetére.
- Hát megjöttél, fiam. - Igen, Édesapám. - Aztán szótlanul mentünk egymás mellett be a házba. Éreztem, hogy a bánat, a fájdalom házába jöttem. Istenem, most mennyi van ilyen! - Bejczy Gyula akkori fehérvári püspöki titkár naplójában így írta le azt, amikor nyolcvan éve, hazautazott szülőfalujába. 1945-ben ezekben a napokban nagyon sokan menekültek nyugat felé Székesfehérvárról.
Zárva tart a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely a következő két vasárnapon – olvasható a létesítmény híradásában. Közben készülnek a 2025-ös évadra is, melynek hivatalos megnyitója március 13-án lesz, majd március 15-én az évad első nagy, közösségi rendezvényére várják a családokat.