A Honvéd Szondi Székesfehérvár első csapata az Extra Liga 3. fordulójában a Mosonmagyaróvár alakulatát latta vendégül. Két párossal kezdődött a mérkőzés. Mindkét meccs nagy csatát hozott, a döntő szetteket pedig a fehérvári asztaliteniszezők nyerték meg.
A Csepelről indult és Székesfehérváron beteljesült birkózó, Rácz Lajos végigverte a világot, mindent megnyert mi nyerhető. Kivéve egyet. A nagy álom, az olimpiai aranyérem nem jutott neki, mert „csak” ezüstérmes lett, elképesztő lelkierővel, hihetetlen akarattal tűrve a fájdalmat, mind a hét meccsén.
A Honvéd Szondi György Sportegyesületben a Pétanque szakosztály idén március 18-án alakult meg. A felnőtt versenyzők már több versenyen is eredményesen szerepeltek, most pedig a fiatalok, a Sárváron megrendezett gyermek, serdülő triplett országos bajnokságon értek el szép sikereket.
A nyári szünetet, a sport "nyári vakációját" követően sorra kezdik el a különböző bajnokságokban az új szezont, az őszi pontvadászatot. A Honvéd Szondi Fehérvár asztalitenisz csapatai idén először négy csapatot is indított a nemzeti bajnokságokban.
Győrben az olimpiai sportpark adott otthont a rendezvénynek. Öt kontinensről, 20 országból, közel 250 versenyző állhatott asztalhoz. Az egy hétig tartó küzdelmek mellett többféle szórakoztató programokkal is készültek a rendezők. A Honvéd Szondi csapatát három játékos képviselte.
Pápán rendezték a területi utánpótlás bajnokságot, melyen aHonvéd Szondi Székesfehérvár asztalitenisz szakosztályát Dudás Réka, Neulinger Levente és Kiss Eszter képviselte és nagyon szép eredményeket értek el a fiatal versenyzők.
Kiskunfélegyháza Városi Sportcsarnoka adott otthont a 2021/22-es szezon utolsó országos utánpótlás ranglistaversenyének. A csapatbajnokságban az NB I-ben vereséget szenvedett, miként az NB II-ben is alulmaradt a Honvéd Szondi csapata.
Hogyne lettek volna boldogok az asztaliteniszezők, amikor két év után végre összemérhették tudásukat a székesfehérvári Németh László Általános Iskolában! A járvány még az edzési lehetőségeket is sarokba szorította, nemhogy az amatőr sportrendezvények megtartását.
Befejezték a küzdelmeket az Extra Ligában a székesfehérvári Honvéd Szondi SE asztaliteniszezői. A Szeged elleni utolsó fordulót előre hozva rendezték meg a héten, a megyei, Csákvár elleni rangadó előtt. De asztalhoz lépett az NB I-es és NB II-es csapat is.
A Honvéd Szondi SE atlétikai szakosztályában gyaloglók eddzenek, szerepelnek. Az Őze Tibor által irányított csapat fiataljai ebben a furcsa sportban sikeresek. Furcsa sport ez, a technikája teszi különlegessé, nem elég gyorsnak és kitartónak lenni, de a technikára is figyelni kell, mert a pontatlan lépésekért nagy árat kell fizetni...