Április 29-én ünnepeljük a Tánc Világnapját. Ez alkalomból Székesfehérváron sem maradhatnak el a táncos programok, fellépések, közös ünneplések. A Senior Örömtánc csoport nyilvános táncos programot szervezett, ehhez fehérvári nyugdíjasklubok is csatlakoztak, és bárki bekapcsolódhatott a Hotel Magyar Király előtti téren a közös táncba.
Tiszújító közgyűlésen találkoztak a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesületének tagjai csütörtökön, Székesfehérváron, a Tiszti Klubban. Az elnökség 2017. évi beszámolója, gazdasági beszámoló, a pénzügyi ellenőrző bizottság és a kegyeleti bizottság beszámolóját követően a 2018. évi munkatervet vitatták meg és fogadták el. A tisztújítást kötetlen beszélgetés zárta.
Hagyományos éves gyűlésükön találkoztak az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület tagszervezeteinek küldöttei csütörtökön, a Lövölde úti Szolgáltatóházban. A 2017-ben végzett tevékenységről és gazdálkodásról szóló beszámolókat követően az idei év aktuális feladatairól, programjairól és terveiről is tanácskoztak.
Székesfehérvárra kirándultak csütörtökön a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi és Érdekképviseleti Egyesületének tagjai, akik a Bory-vár megtekintése és a Belvárosban tett séta után a Városházára látogattak, ahol a küldöttséget Székesfehérvár Önkormányzatának civil és ifjúsági tanácsnoka fogadta, majd a vendégek találkoztak fehérvári nyugdíjas szervezetek tagjaival is.
Az Alba Plaza elé érkezett csütörtökön az Egészséges Magyarországért program országjáró szűrőbusza. Az ingyenes vizsgálatokat 16 óráig vehetik igénybe az érdeklődők. A szűrőbuszban festékes anyajegy szűrésre illetve dietetikai és életmód-tanácsadásra is van lehetőség.
Idén tavasszal is takarítottak, gazoltak Székesfehérvári Nosztalgia Nyugdíjas Klub Egyesület tagjai az Öreghegyen, a Nyitra ABC környékén. A klub már 13 éve tartja rendben a boltok környékét és évente többször is kitakarítják a területet. Hétfőn délelőtt metszettek, gazoltak, gereblyéztek és különösen sok szemetet gyűjtöttek össze.
A XXV. Fejér Megyei Kor-Társ Nyugdíjas Ki-Mit-Tud gálaműsorát láthatták az érdeklődők vasárnap a Vörösmarty Színházban. Az elmúlt hétvégéken mintegy négyszázan léptek színpadra a Szabadművelődés Házában és a Tóparti aulájában, melyből a vasárnap délelőtti színházi gálán 33 produkció mutatkozott be.
Folytatódik a Lövölde úti Nyugdíjas Szolgáltató Ház megújulása. Eddig a nyílászárók cseréje és a teljes fűtési rendszer korszerűsítése történt meg, és számos új eszköz vásárlása mellett riasztórendszerrel is ellátták az épületet. A tavasz végére új kültéri helyet is kialakítanak majd, ahol közösségi programokat szervezhetnek a nyugdíjasok.
Tizenkettő elektromos töltőoszlop telepítéséről, a Nagy Sándor Városi Idősotthoni Program elindításáról, rendezvények támogatásáról és Csitáry G. Emil emléktáblájának elhelyezéséről is döntött péntek reggeli ülésén Székesfehérvár önkormányzatának közgyűlése. Kiválasztotta a testület a Kégl György utca felújításának a kivitelezőjét és döntöttek arról, hogy a Sóstón is kezdődhetnek állami forrásból az út és járdafelújítások.
Idén kezdődik a fehérvári idősotthonok több mint kétmilliárd forintos felújítása és bővítése, ami az Egyesített Szociális Intézmény négy fehérvári otthonát érinti. A Hidaskürti Nagy Sándor Városi Idősotthoni Programról pénteken tárgyal majd Fehérvár közgyűlése. A város önerőből tervezi végrehajtani a keresve az uniós és hazai támogatási lehetőségeket.