Decemberben is tart fogadóórákat Békési Ferencné, aki hétfőn az Erzsébet út 12-ben, kedden pedig a Köfém lakótelepen várja majd a 14. számú választókörzet lakóit.
Október hónapban is tart fogadóórákat Békési Ferencné, aki hétfőn az Erzsébet út 12-ben, kedden pedig a Köfém lakótelepen várja majd a 14. számú választókörzet lakóit.
Az esős idő ellenére is szép számmal érkeztek délelőtt a látogatók a jubileumi, 30. Börgöndi Légiparádéra, ahol többek között Vári Gyula tartott műrepülő bemutatót, de a Li-2-es gép is a magasba szállt az utasokkal. Nagyon sokan voltak kíváncsiak Farkas Bertalan, Kapu Tibor és Cserényi Gyula űrhajósokra is.
Idén is folytatódnak Székesfehérvár hagyományos, sok látogatót vonzó, kora őszi rendezvényei. Szeptember 13-án szervezik meg a Fehérvári Lecsófőző Vigasságot, másnap, szeptember 14-én lesz a Börgöndi Légiparádé, míg a Maroshegyi Böndörödőre szeptember 20-án várnak kicsiket és nagyokat egyaránt.
Lakossági fórumot tartottak Börgöndön kedden késő délután, melynek legfontosabb témája a településrészen megvalósítandó közösségi ház volt. A fórum résztvevői egyértelmű többséggel azt kérték az önkormányzattól, hogy ne egy meglévő épületet vásároljon meg a város, hanem kicsit több idő alatt, készüljön el városi telken egy új, 216 m2-es közösségi ház.
Május elején négy városrészben is tartanak fogadóórát az ott élőknek a területek önkormányzati képviselői. Így Békési Ferencné a 14. számú, Patik Ferenc a 3. számú, Szontaghné Kovács Erika pedig a 9. számú választókörzet lakóit várja majd.
Az Ifjúsági Pilóta Program keretében nyílt napot tartott a jelentkezőknek az Albatrosz Repülő Egyesület a börgöndi repülőtéren. A 14 és 18 év közötti fiatalok közül a legjobbak, akik a teszteken is megfelelnek, már elkezdhetik a képzést a nyári táborokban. A cél, hogy a magyar honvédségnek számos tehetséges pilótát, és műszaki beállítottságú fiatalt tudjanak képezni.
Az Ifjúsági Pilóta Program egyedülálló lehetőséget biztosít azon 14 és 18 év közötti fiatalok számára, akiket érdekel a sport-, és a katonai repülés. Az program nyílt napjain a fiatalok részletes tájékoztatást kaphatnak a sportrepülésről és a továbbtanulási lehetőségekről.
Karácsonyi dallamokkal, majd közös karácsonyfadíszítéssel várta a helyieket vasárnap délután a Börgöndpusztáért Érdekvédelmi Egyesület. A lélekmelengető zenélésre és az első adventi gyertya közös meggyújtására eljött Békési Ferencné, a városrész önkormányzati képviselője is, akit régi, kedves ismerősként fogadtak a sürgölődők.
A Köfémen hétfőn este volt az első lakossági fórum a most kezdődött önkormányzati ciklusban, ahova a Köfém lakótelep, a Ráchegy, a Búrtelep és Börgönd lakóit várták. A városrész parkolása mellett szó volt a szelektív hulladékgyűjtő szigetekről és arról, hogy a hulladékudvarok használata ingyenes minden magánszemélynek. Elhangzott, hogy Börgöndön ingatlant vásárolna a város, hogy saját közösségi tere lehessen a településrésznek.