Az őszi szünetben is nyitva áll az Alba Aréna: október 29-én, kedden közönségkorcsolya, október 31-én, csütörtökön pedig egy Halloween-party, a Never Say Never Ice Disco várja a jeges sportot és jó zenét kedvelőket. Az elővételes jegyeket ITT tudják megvenni!Mindkét programra szeretettel várják a korcsolyázni szerető közönséget!
Folytatta jó sorozatát a Hydro Fehérvár AV19 az ICE League-ben, a Villach ellen zsinórban negyedik találkozóját nyerte meg a gárda. Hydro Fehérvár AV19 – Villach 2–0 (1–0, 1–0, 0–0)
Október 20-án, azaz most vasárnap 15 órakor nyílik meg először az idei szezonban az Alba Aréna jégpályája a közönség előtt, majd egy héttel később, október 27-én ismét rámehetnek a pályára a korcsolyázni vágyók.
A Hydro Fehérvár AV19 3-0-ra kikapott olasz vendégétől, a HC Bolzanótól az osztrák jégkorongliga vasárnapi játéknapján. Az olaszok a második harmad elején emberelőnyben betaláltak, majd a 48. percben növelték a különbséget. A végeredmény üres kapus emberhátrányos góllal alakult ki. Hydro Fehérvár AV19 - HC Bolzano 0-3 (0-0, 0-1, 0-2)
Az első hazai bajnoki mérkőzésén a Volán már az első harmadban is mezőnyfölényben játszott, majd a meccs felénél Erdély, Berger és Gaunce rövid időn belül betalált. A záró harmad elején Hári fórban volt eredményes, így a magyar szuperkupa-győztes két győzelemmel és egy vereséggel a negyedik helyen áll. Hydro Fehérvár AV19 - Klagenfurt 4-0 (0-0, 3-0, 1-0)
Szeptember 20-án pénteken a 2019 és 2024 közötti ciklus utolsó testületi ülésére került sor a Városháza dísztermében. A képviselők többek között döntöttek arról, hogy átlagosan 10%-al emelkednek a parkolási díjak, ugyanakkor az NFC-kártyával történő napi díjmentes parkolási idő a jelenlegi 60 percről 90 percre emelkedik. Zárt ülésen tárgyaltak az Alba Aréna névadó szponzorárlól, két komoly cég is erős pályázatot nyújtott be.
A szezon első trófeájáért küzdöttek az Alba Arénában, ahol a jégkorong Magyar Kupa-győztes Hydro Fehérvár AV19 csapata látta vendégül az ERSTE Liga bajnokát az FTC-Telekom csapatát, amely a Szuperkupa címvédőjeként szerette volna megtartani a trófeát az osztrák bázisú jégkorong-bajnokságban szereplő Volánt legyőzve. Hydro Fehérvár AV19 – FTC-Telekom 3–2 (1–1, 1–0, 1–1)
Az ország legújabb és legmodernebb jégcsarnokában, az Alba Arénában rendezik az AUDI Hungaria Szuperkupát szeptember 17-én, kedden. A mérkőzésen a magyar bajnok FTC-Telekom és a magyar kupagyőztes Hydro Fehérvár AV19 csap össze, jegyek online még vásárolhatóak.
Szombaton délután a Bajnokok Ligája alapszakaszának második hazai mérkőzését játszották az Alba Arénában, a Hydro Fehérvár AV19 a Lausanne HC csapata ellen lépett jégre. A végig nagyon izgalmas összecsapáson kiegyenlített volt a küzdelem, a lefújás előtt alig 12 másodperccel állt be az 1:3-as végeredmény. Hydro Fehérvár AV19 – Lausanne HC 1-3 (0-0, 0-1, 1-2)