Az utolsó aranyágacska – 723 éve halt meg az utolsó Árpád-házi király

A XIV. évszázad igazán nem indult jól hazánk történetében. Alig telt el két hét belőle, királytemetésre készült Magyarország. 723 éve ezen a téli napon hunyt el III. András király (1290–1301). A mintegy harminchat esztendős halottat sirató gyász nem „csak” egy ember, hanem az első magyar uralkodóház életének végét övezte.
2024.01.14. 06:50 |
Az utolsó aranyágacska – 723 éve halt meg az utolsó Árpád-házi király

III. Andrást a kortársak elhunytakor az utolsó Szent István nemzetségéből származó uralkodónak tekintették, noha néhányan azt hangoztatták, hogy a dinasztia a gyermektelenül maradt IV. (Kun) Lászlóval (1272–1290) már 10 és fél évvel korábban kihalt. Mi adhatott okot e kételyre? A válasz III. András névadó apai nagyapjához vezet vissza.

II. András király (1205–1235) 1234-ben vette nőül harmadik, utolsó feleségét, Este-i Beatrixet. A királyné nem sokkal férje halála előtt lett állapotos, udvari körökben azonban azt rebesgették, hogy nem a mintegy hatvanéves András, hanem Apod fia Dénes nádor gyermekét hordja a szíve alatt. Az ifjú özvegyet a király elsőszülött fia és utóda, IV. Béla (1235–1270) vádolta meg házasságtöréssel, ezért a várandós asszony kalandos úton külföldre menekült és németföldön hozta világra „Utószülött” István herceget 1236-ban. (Tekintettel II. András és IV. Béla közmondásosan rossz apa-fiú viszonyára, ennek a vádnak vajmi kevés hitelt érdemes adnunk.) Mindenesetre Beatrix szülőföldjén, Itáliában királyi hercegként nevelte az utószülött Istvánt, ahogyan később István is tette egyetlen fiával, Andrással, akit második felesége, a velencei patríciusleány, Morosini Tomasina szült neki.

III. András már IV. László életének utolsó szakaszában Magyarországra jött. A „kun” király egyre nagyobb tehertételt jelentett az ország számára: belviszály és az osztrák herceg nyugati területfoglalása borzolta a kedélyeket. A „Velencei” András első magyarországi útját még akadály nehezítette: délvidéken elfogták és kiszolgáltatták Habsburg Albert osztrák hercegnek. Ő azonban inkább vendégként bánt Andrással, hogy felhasználhassa Kun László király ellen. Erre nem került sor, mert András hamar éreztette Alberttel, hogy az Árpád-ház és a Habsburg-ház előkelősége között van némi szintbeli különbség. Ezért amikor 1290 nyarán meggyilkolták Kun Lászlót, szerzetesi ruhába öltöztetve szöktették Andrást Magyarországra, nehogy a sértődött Albert feltételekhez kösse a szabad távozást. A küldetés sikerrel járt, és 1290. július 13-án Székesfehérvárott megkoronázták az utolsó Árpád-házi királyt.

III. András koncepciózus uralkodónak mutatkozott. Egy 1290. szeptemberi leveléből ez derül ki, amit III. Alfonz aragóniai királynak írt. „László úrnak, Magyarország kitűnő királyának, unokatestvérünknek, utódok vigasza nélkül az emberi sors szerint történt elhalálozása miatt, eleve elrendelt isteni kegyelem folytan mi lettünk utódja trónjának és koronájának egész Magyarország kormányzásában, a származás joga es rendje szerint. Magyarország minden érseke, hercege, főembere, előkelője, barója, minden nemese és egyházi méltósága szerte egész Magyarország minden táján, bármily nemzetiségű es nyelvű legyen, őszintén elismert minket urának, szereti természetes urát, es Isten kegyelmével a mi kegyünktől reméli, hogy Magyarországon, amelyet régóta pusztít a viszály és a borzalmas széthúzás, a mi trónra lépésünk és megkoronáztatásunk békére es megegyezésre fog bírni mindenkit, félretéve az állati ellenségeskedést, megszüntetve a széthúzást es az indulatokat, megadva mindenkinek, ahogy az illik, a szabadságot.”

III. András tényleges uralkodói erényekkel is rendelkezett. Helyreállította az ország területi épségét: 1291-ben visszafoglalta a nyugat-magyarországi várakat, sőt seregével Bécs alá is elért. Albert kénytelen volt békét kötni vele. A békéből tartós szövetség, 1296-ban pedig családi kapcsolat sarjadt. András 1295-ben veszítette el első feleségét, a Piast-ház oldalágából származott Fennena kujáviai hercegnőt, akitől egyetlen gyermeke, a későbbi Boldog Erzsébet született. III. András tehát a következő esztendőben oltár elé vezette Ágnest, Albert herceg leányát, ám ezt a házasságot nem kísérte gyermekáldás.

Az utolsó Árpád-házi király minden politikai tehetsége dacára nem tudott úrrá lenni Magyarország áldatlan állapotain. Az oligarchák egyre erősebb tartományúri hatalomra törtek, és a nápolyi Anjouk – leányágon V. István (1270–1272) leszármazottai – is egyre élénkebben érdeklődtek a magyar trón iránt.

III. András királyt rövid élete végén még két súlyos veszteség érte. 1298-ban elhunyt Ladomér esztergomi érsek, akit egy Anjou-párti főpap, Gergely követett e méltóságban. 1300 őszén pedig meghalt az uralkodó édesanyja és fő támasza, Morosini Tomasina, aki 1293-ban jött Magyarországra, hogy fia országlását segítse.

III. András 1301. január 14-én hunyt el Budán. Ott is temették el. Halálában, amiként édesanyjáéban is többen mérgezést gyanítottak. Akárhogy is történt, III. Andrással egy különlegesen tehetséges, karizmatikus, több szentet is adó uralkodóház halt meg. Tagadhatatlan, hogy ez a karizma hol erősebben, hol gyengébben érvényesült, az Árpád-kor kései szakaszában éppen gyengébben. Valóban súlyos látleletet olvashattunk a koronás fő méltatlan helyzetéről, ahogy 1298-ban törvény írta elő III. András javára a királyi felség korábban magától értetődő tiszteletét. Mégis, amidőn rövid három év múlva ugyanezzel a III. Andrással sírba szállt az Árpád-ház, Ákos nembeli István nádor őszinte szavakkal siratta el királyát. „Meghalt András, Magyarország jeles királya… az atyai ágon származott utolsó aranyágacska Szent Istvánnak, a magyarok első királyának sarjai közül, nemzetségéből és véréből. Midőn az egyházkormányzatot birtokló főpapok, az előkelő bárók, a nemesek, és a Magyar Királyság bármely jogállású lakosa mind megérezte, megtudta és megértette a halálból, hogy természetes urától elhagyatott, Ráchel módjára siratta meg, mérhetetlenül megzavarodva és teljesen felkavarva, hogy miként és mi módon lelhetné fel jövőbeli urát a felső isteni kegyelem rendeléséből, aki a szent királyok véréből származott.”

Várostörténet

  1. 581 éve ezen a napon, február 23-án született Mátyás király

    Mátyás horoszkópja több kódexben is fennmaradt, s ezek mindegyike február 23-at írja a király születése napjának. Arra azonban már Gouth Kálmán rámutatott 1943-ban, hogy miután az asztrológiai napkezdetet a kor sajátosságait figyelembe véve déli időpontra kell helyezni, ezen ábrázolásokat úgy kell értelmezni, hogy a király valójában másnap, 24-én, azaz Mátyás napján hajnali 3 körül látta meg a napvilágot.

    2024.02.23.
  2. II. (Vak) Béla emlékezete

    1141. február 13-án egy szomorú sorsú, mégis sikeres magyar király tért meg őseihez. II. (Vak) Béla (1131–1141) élete nagy részében gyámolításra szorult, uralkodóként azonban erős országot teremtett, királysága területét gyarapította, termékeny apaként pedig a dinasztia további életét biztosította az Álmos-ág trónfoglalásával. A cikk az évforduló kapcsán a Várostörténeti Kutatóközpont közösségi oldalán olvasható.

    2024.02.13.
  3. Szent ügye volt Székesfehérvár

    Ma lenne 75 éves a 2017-ben elhunyt régészprofesszor Siklósi Gyula, akinek kutatási eredményeiből, szellemiségéből a jelenben is erőt meríthetnek azok, akiknek hozzá hasonlóan "szent ügye" Székesfehérvár. 1978-tól, egészen haláláig, majd négy évtizeden keresztül kutatta Székesfehérvárt. 

    2024.01.21.
  4. A Szent Sebestyén templomról

    A felsővárosiak kápolnáját, már 1775-ben templomnak minősítették. A két torony építése 1836-ban történt, Fridl Károly rajzmester tervei alapján és az építkezés idejére még a téglaégetőt is a templom rendelkezésére bocsátotta a város. A felsővárosi templomnak 1917 előtt hat harangja volt, ma a 951 kg-os harang szól a Felsővárosban.

    2024.01.20.