832 éve, ezen a napon avatták szentté I. László királyt

I. László király Hunyadi Mátyásig a legnépszerűbb magyar uralkodó volt, számos népmonda hőse, akinek népszerűsége egyszerre volt töretlen a dinasztián, a főúri és főpapi eliten belül és a nép körében. Ha életét és utóéletét egyszerre tekintjük át, akkor ő volt az egyetlen királyunk, aki szentet avatott és szentté avattatott. 
2024.06.27. 07:20 |
832 éve, ezen a napon avatták szentté I. László királyt

1095 nyarán megint királyi temetésre készült Magyarország: I. László élete ért ekkor véget. Neki legalább elég idő adatott egy tartalmas életműre, mert Szent Istvántól alig lemaradva, mintegy 55 esztendőt élt, ami az Árpád-házon belül nem volt szokványos.

Lovag és király volt – szent lett. 

Az Árpád-ház több tagja Székesfehérvárt választotta végső nyughelyéül. Ezt a szokást I. (Szent) István (997–1038) vezette be, aki egyszerre volt az utolsó magyar nagyfejedelem és az első magyar király. Mindazonáltal idő kellett, míg a fehérvári temetkezésből valódi szokás, hagyomány kerekedett. Felmerül a kérdés, hogy miért kellett 1038 után egészen 1116-ig várni a következő uralkodói temetésre Székesfehérvárott. XI. századi királyaink testét ugyanis mind máshová helyezték végső nyugalomra: általában oda, ahol egyházat alapítottak (illetve láttak el adománnyal). Az 1046 utáni esetek magyarázatául egy új tényező is számításba veendő. 1046-tól kezdve 1301-ig, a dinasztia kihalásáig minden királyunk István unokatestvérének, Vazulnak a leszármazottja volt. Vazult István vakíttatta meg, sőt fiait – Leventét, Andrást és Bélát – száműzetésbe küldte. A visszatért Vazul-fiak közül I. András (1046–1060) és I. Béla (1060–1063) jutott királyságra, majd fiaik következtek, András fia Salamon (1063–1074), Béla két idősebb fia, I. Géza (1074–1077) és I. (Szent) László (1077–1095). A felsoroltak közül egyikük sem Szent István közelségében képzelte el végső nyughelyét. A saját alapítású egyházba temetkezést az ő esetükben az Istvántól való távolságtartás erősíthette. Időbe telt, mire a családi emlékezet megenyhült az első király iránt. Istvánt, a rokont István, a király közelítette Vazul leszármazottaihoz, vagyis a megbékélés politikai irányból jött. Ennek első jeleként értékelendő, hogy László 1083-ban a szentek sorába emeltette Istvánt.

A megvakított herceg unokája nem temetkezett István mellé, de koronázása után újabb jelentős szertartás végett jött Székesfehérvárra 1083-ban. A Szűz Mária Bazilika első felséges halottai, sírba tételük sorrendje szerint Imre herceg (†1031) és édesapja, István király (†1038) emeltetett tehát ekkor a szentek közé. Székesfehérvár állami-szakrális jelentősége 1083-ra új, fontos vonással gazdagodott: az addigi nyolc királykoronázás és két dinasztikus temetkezés mellé kettős kanonizáció járult.

Szent László lovagkirály ábrázolása a székelyderzsi freskón.

I. László, még nem István porló teteme mellett választott sírhelyet: holttestét végakarata szerint Nagyváradra vitték, s ott tették sírba 1095. július 29-én.

László utóda, a következő nemzedék képviselője folytatta tovább ezt az Istvánhoz való közeledést, és érvényesítette családi szinten. Könyves Kálmán (1095–1116), I. Géza fia, ily módon Vazul dédunokája volt az, akinek gyászszertartását Székesfehérvárott végezték el. Az ő fia, II. István (1116–1131) viszont Váradon, Szent László mellé temetkezett.

A királyi temetések helyszínválasztása nem mindig úgy alakult, ahogy azt logikusnak vélnénk. Hanem a Kálmán-ág királyai – Könyves Kálmán és II. István – abból a szempontból sokat jelentenek számunkra, hogy nemcsak Szent István, hanem (a még nem szent) László iránti viszonyulásról is fontos nyomokat hagytak hátra. Miért lehet megütközni azon, hogy II. István nem apja mellett kívánt békében nyugodni, aki pedig véres kézzel, rokonai (Álmos és fia, Béla herceg) megvakíttatása árán biztosította számára a trónt, hanem apja nagybátyjának nagyváradi sírbatétele jelentette a számára követendő példát? Talán azért, mert krónikáinkból az a kép tárul elénk, hogy László nem nagyon szerette Kálmánt, s unokaöccsei közül nem őt, hanem Álmost akarta a királyi trónon látni. Csakhogy ezt a beállítást az Álmos herceg királyi utódai által elvárt történelmi átértékelés eredményezte, s nem a XI. század végi valóság. Egy helyen elárulta magát az Álmos-ági királyok krónikása, ugyanis elmulasztotta kitörölni annak korábbi rögzítését, hogy Kálmán „első feleségétől nemzette Lászlót és Istvánt.” Ilyenformán Könyves Kálmánnak volt egy László nevű fia is, aki gyermekként hunyt el! Mármost miként képzelhető el az, hogy Kálmán az 1101 körül született első fiát arról a már évek óta halott nagybácsiról nevezze el, aki annak idején ki akarta semmizni a trón örökléséből?

A dinasztikus emlékezetformálódás következő állomását is a névkultusz továbbvitele jelentette. II. (Vak) Béla király (1131–1141) – tudni valóan az újabb ágváltás első uralkodója, apja bűneinek vétlen kárvallottja – szintén Lászlóról nevezte el egyik fiát, jelesül a másodikat, aki aztán II. László néven Magyarország (ellen)királya is lett (1162–1163).

Újabb fordulata a históriának, hogy az utóélet betetőzéséhez, a szentté avatáshoz egy bizánci vargabetűn keresztül (is) vezetett az út. Ez a kitérő onnan indul, hogy I. László leánya, Piroska nőül ment II. (Komnenos) Ioannes bizánci császárhoz (1118–1143), és tőlük született I. Mánuel császár (1143–1180), aki 1163-ban egy magyar herceget fogadott udvarába.

Béla – a későbbi III. (Nagy) Béla király (1172–1196) – egy politikai alku jóvoltából került Konstantinápolyba. A basileus ekkor leánya, Mária számára jegyesül választotta Bélát. Mánuel jobban bízott egy általa nevelt északi „barbár” rokonban, mint saját unokatestvérében, Andronikosban. 1165-ben Mánuel trónutódjává nyilvánította Bélát (bizánci nevén Alexiost), mivel még nem volt fia. Hanem a trónöröklés reménye 1169 őszén meghiúsult: a császárt második asszonya fiúval ajándékozta meg. Alexios-Béla nem sokáig időzött Bizáncban, mert amikor elhunyt bátyja, III. István király (1162–1172), rögvest hazaindult, hogy Magyarország királya lehessen. Kitűnő felkészültséggel kezdte uralmát, csakhogy kemény ellenzéke támadt, mert Eufrozina anyakirályné és Lukács esztergomi érsek Béla öccsét, Géza herceget akarta királynak: a rég nem látott másik túl „idegen” és túl „görög” volt számukra. Az uralkodásra való kitaníttatáson túl egyvalamit mégis hazahozott III. Béla az ortodox világból és fordította a katolikus világ javára, azonban ennek értékét ellenzői nem mérhették fel. I. Mánuel nagy tisztelettel viseltetett anyai nagyapja, I. László iránt, ezért Bélának a Magyarországon szerzett benyomásai csak erősödtek a bizánci évek alatt. Nem véletlen, hogy László kanonizálása Bélától indult: az Árpádok hagyományában élő kultuszt ő egyesítette a bizánci tisztelettel, amely az apja emlékét ápoló Piroska (akit Szent Eiréneként tisztel az ortodoxia!) császárnéról fiára, I. Mánuelre, onnan reá, Alexios-Bélára szállt.

A hazai emlékezet és a bizánci vargabetű kettős szála az 1190-es évek elejére fonódott össze. III. Kelemen pápa (1187–1191) Gergely szerpapbíborost jelölte ki arra a feladatra, hogy László király kanonizálását előkészítse. A főpap két ízben, 1189–1190-ben és 1192-ben járt Magyarországon pápai legátusként. A második követjárás már III. Celesztint (1191–1198) találta Szent Péter apostoli székében, de a folyamat töretlenül haladt, és érkezett el az ünnepi végkifejlethez Nagyváradon, 1192. június 27-én.

III. Béla hatalmas erkölcsi győzelmet aratott ellenzéke felett. Húsz évvel azután, hogy az ortodox szakadárság gyanúárnyékában hazatért, elérte László felemeltetését, s nyerte el ezzel a korabeli katolikus világ legmagasabb szintű szakrális elismerését, amit élő király csak kaphatott. Hiszen a felemeltetés nemcsak az avatott, hanem az avató személynek is szólt. Ráadásul Béla egy olyan magyar királyt tudott a szentek sorába emeltetni, aki nem mindig ápolt jó kapcsolatot a Szentszékkel! III. Bélát sohasem avatták szentté. Tőle azonban szent királylányok – Erzsébet, Margit, Kinga – származtak, mindemellett az ő múlhatatlan érdeme, hogy Árpád-ház a „szent királyok nemzetsége” lett.

Az írást Szabados György, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont történész munkatársa készítette.

Várostörténet

  1. 861 éve koronázták

    Lászlóról a hazai hagyományból tudjuk: 1163. január 14-én, uralkodása hatodik hónapjának betöltése előtt hunyt el, ezért koronázását nem lehet 1162. július 15-e elé keltezni. Későbbre viszont nem érdemes, hiszen Bizáncból hat hét alatt meg lehetett szervezni a királyváltást. Ily módon ezt a napot jó okkal jelölhetjük meg II. László (ellen)király (1162–1163) koronázási idejének.

    2024.07.15.
  2. Török kori emlékek

    Székesfehérvár török kori emlékeit ismerhetjük meg azon az ismeretterjesztő sétán, melyet a Tourinform Iroda szervez június 29-én, szombaton 10.00 órától. A részvételhez előzetes regisztrációt kérnek.

    2024.06.27.
  3. Szent László napja

    I. László király Hunyadi Mátyásig a legnépszerűbb magyar uralkodó volt, számos népmonda hőse, akinek népszerűsége egyszerre volt töretlen a dinasztián, a főúri és főpapi eliten belül és a nép körében. Ha életét és utóéletét egyszerre tekintjük át, akkor ő volt az egyetlen királyunk, aki szentet avatott és szentté avattatott. 

    2024.06.27.
  4. 861 éve volt a fehérvári csata

    Vannak az Árpád-kori magyar történelem ismétlődő jelenségei között is különleges mozzanatok, szép számmal. Ilyen az alább következő esetrajzolat, amely egy rokoni viszályba enged bepillantani. Jóllehet az Árpád-ház tagjai között gyakran ütötte fel a fejét hatalmi harc, trónviszály, de 1163 nyarának fejleménye több szempontból igen egyedinek mondható. 

    2024.06.19.