1703. október 23-án bocsátották ki a Székesfehérvár szabad királyi városi címét visszaállító privilégiumot

Az újszerzeményi területként kezelés a gyakorlatban többek között azt jelentette, hogy a lakosok nem tudtak szabad polgármester- és bíróválasztást tartani, vagy például a város nem rendelkezhetett saját ingatlanaival.

Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy Székesfehérvár mint szabad királyi város az országgyűlésekre keresztény kézre kerülése után is meghívást kapott, ugyanakkor belső önrendelkezési jogát elveszítette.

A város már 1690-ben tárgyalt Bécsben követei útján szabad királyi városi jogállása elismertetéséért,

rendkívül magas összegért ügyvivőt is tartott a császárvárosban, hogy folyamodványai a megfelelő helyre eljussanak.

Székesfehérvár először középkori kiváltságainak igazolásával próbálkozott. Mivel levéltára elpusztult, privilégiumaival kapcsolatos okleveleit más városoktól, káptalanoktól és konventektől, valamint a királyi kamara levéltárából igyekezett megszerezni. Sikerült is fellelni többek között I. Ferdinánd király (1526–1564) egy 1541. évi oklevelének kivonatát, amelyben az akkori uralkodó Fehérvár korábbi kiváltságait megerősítette. Ezt az egyéb, ekkor felkutatott középkori oklevelekkel együtt, amelyek érintették a város kiváltságait, 1693-ban sikerült privilegiális formában megerősíttetni, ezzel azonban Fehérvár korábbi jogállásába nem került vissza.

1696-ban másik három, ugyancsak nagy múltú és egyben újszerzeményi városnak tekintett helységgel fogott össze Fehérvár, hogy érdekeiket közösen képviseljék. Budával, Esztergommal és Pesttel együtt a nádorhoz járult panaszaival, aki azokat az uralkodó elé terjesztette.

Érdemi tárgyalásokra azonban csak 1703-ban mutatott hajlandóságot a pénzszűkében lévő udvar, s a Kamara hamarosan meg is állapította a fegyverváltság összegét. A Székesfehérvárra 2500 forint értékben kirótt jus armorum rendkívül magas összeget jelentett.

A fegyverváltság megállapítása után, 1703. szeptember 19-én I. Lipót magyar király és német-római császár (1657–1705/1658–1705) rendeletet adott ki Székesfehérvár és a másik három város reincorporatiójára, a Kancellária pedig utasítást kapott a privilégiumlevelek kiállítására. Az okleveleket – így Székesfehérvárét is – 1703. október 23-án állították ki. Csaknem egy évvel később, Fejér vármegye 1704. október 13-án tartott közgyűlésén, Székesfehérváron felolvasták és kihirdették a privilégiumot. A megyegyűlés egyúttal kérte a város jegyzőjét, hogy a privilégiumlevél pontos mását adja át a helyettes alispánnak, hogy az a megye protocollumába is bekerüljön.

A kibocsátójáról Diploma Leopoldinumnak nevezett díszes oklevél nemcsak a város régi kiváltságait foglalta írásba és részletezte annak jogait, azaz nemcsak privilégiumlevélnek, hanem Fehérvár címeres levelének is tekinthető, ugyanis a város azóta is használatban lévő címerének képét és részletes leírását is tartalmazza a következőképpen.

„Miért is, hogy Fehérvár városunk iránti jóságunk és kegyelmünk bizonysága annál inkább és örök időkre kitűnjék, Magyarország egykori dicső emlékezetű királyai által adományozott, használt címereit és jelvényeit visszaadva, jóváhagyjuk, megerősítjük, hitelesítjük, a pecsét alakját és a vörös viasszal való pecsételés jogát örök időkre engedélyezzük.

A kék színű álló pajzsot a hajdani dicső emlékű királyok fehérvári nagyszámú koronázása emlékére arany korona díszíti. Ebben zöld mezőn négyszögű kőből épült, rovátkolt várfal, kétfelé nyitott kapuval és lefüggő vasrostéllyal. Két torony közül egy fedett, magasabb emelkedik ki. A korona alól egyfelől aranysárga és kék, másfelől ezüstfehér és vörös, a pajzs aljáig érő, azt ékesítő, fodros takarók függenek.

Mint ahogy mindez jelen királyi oklevelünk fején vagyis elején, a festő gyakorlott keze és műve által, saját valódi színekkel előállítva világosabban és tisztábban szemlélhető.” (Kállay István fordítása)

Az írást Teiszler Éva, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont történész munkatársa készítette