1476. december 10-én történt Mátyás és Beatrix ünnepélyes bevonulása Fehérvárra

Ünnepélyes bevonulásnak tekinthető például az időlegesen valamilyen oknál fogva távol maradt, vagy éppen egy hosszabb úton átutazóban valahol megálló világi vagy egyházi főméltóság, illetve a hadjáratból győztesen hazatérő uralkodó ünnepélyes jövetele és fogadása.

Ezeket az érkezés (advena) jellegű, egyébként összetett procedúrákat különleges alkalmakkor igyekeztek még gazdagabbá, fényűzőbbé tenni, hogy azok minél emlékezetesebbek maradjanak. Ehhez természetesen mindkét fél hajlandóságára szükség volt, hiszen hiába szeretett volna méltósággal bevonulni valaki egy olyan városba, amely bezárta előtte kapuit, vagy hiába kívánta külsőségekben hangsúlyozni saját hatalmát, gazdagságát, jelentőségét, ha a fogadó fél azt az egyszerűség válaszával nem méltányolta kellőképpen.

Az ideális bevonulás a megérkezés előkészítése, a találkozás, a bevonulás, a városban történő ünnepi felvonulás, a főtemplom meglátogatása, és a vendéglátás elemeit foglalta magában. A megérkezés előkészítésének része volt többek között az érkezés idejéről való előzetes tájékoztatás az egyik oldalról, míg a találkozás helyének méltó felkészítése a fogadásra, valamint a városból a falakon kívülre vonuló fogadóbizottság felállítása a másikról. A találkozás legfontosabb momentumai közé a kölcsönösen elmondott üdvözlőbeszédek, a bevonuláséhoz pedig az érkezőt kísérők és a fogadók nagyszámú kísérettel történő bevezetése tartoztak.

Egy ilyen tökéletes és különleges ünnepélyes bevonulás szemtanúi lehettek 1476. december 10-én azok, akik Aragóniai Beatrixot, Hunyadi Mátyás leendő feleségét, a Magyar Királyság jövendő királynéját látták Székesfehérvár városa elé érkezni, Mátyással életében először személyesen találkozni, majd a városba vonulni.

Antonio Bonfini ennek a bevonulásnak csak apróbb részleteit örökítette meg, tudósításának mégis fontos momentuma a nép fogadtatása: „A király a főurak és nemesek egész sokaságával Székesfehérvárra ment, hogy ott fogadja először a királynét […] Midőn megtudta, hogy neje a nyolcadik mérföldkőhöz ér, fényes pompával és az előkelők nagyszerű lovasságával azonnal odasietett. Derűsen, mindkettejük rangjához illően fogadta a szüzet, és az első mérföldkőig vörös posztóval borított úton vezette be Beatrixot a városba, ami a népség akkora örömujjongása, dob- meg harsonaszó közepette történt, hogy azt hihetted volna, az emberi fantáziát meghaladó örömünnepet látsz.”

Beatrix Székesfehérvárra érkezéséről Bonfini leírása mellett több szemtanú beszámolójával is rendelkezünk, amelyek az ideális ünnepélyes bevonulás elemeit jól szemléltetik.

Közülük most Eschenloer Péter boroszlói jegyző leírását idézzük. „Midőn a királyasszony Magyarországhoz közeledett, Mátyás király édesanyját, Bánffy Miklóst és a legelőkelőbb húsz magyar főúri hölgyet küldte Pettauba, ezek fogadták és vezették be a magyar birodalomba a hercegnőt, kit Székesfehérvárig kísértek. Mátyás király 1476-ban Boldogasszony fogantatása előtti pénteken a Budára összegyűlt urakat fölszólította, hogy vele Székesfehérvárra lovagolnának menyasszonya fogadtatására. Vasárnap háromezer lovaggal útra kelt, és Székesfehérvárra érkezett. Kedden a felséges hölgy elé ment; az összes kíséret csak úgy ragyogott az aranytól, ezüsttől, gyöngytől és drágakőtől. A király előtt tíz nagy paripán az apródok lovagoltak, ezeknek ruhatára sárga, szürke, zöld és barna bársonyból készült. Fehérvártól félmérföldnyire voltak fölütve a sátrak, hol Mátyás nagy tisztelettel és örömmel fogadta menyasszonyát. Jobbján álltak a boszniai király és a német fejedelmek követei. Előtte a fiatal Országh a király kardját vitte. Bal felől voltak az érsekek, püspökök, prépostok, és a velencei követek. A földön tizenhárom vég kék posztó volt kiterítve, ezen vezették a királyasszonyt Mátyás királyhoz. Legelöl ment Bánffy, ki Mátyásnak gyönyörű koszorút nyújtott át a felséges hölgy nevében, a koszorú közepén pompás gyémántgyűrű ragyogott […] ezután jött a menyasszony és a király anyja; mindketten arannyal hímzett zöld bársonnyal borított, aranyozott hintóban ültek. A kocsisok is arany gombokkal díszített bársony ruhában jelentek meg.

Ezen kívül még hét aranyozott kocsi jött, mindegyikbe hat-hat ló volt befogva, az egyikbe fehérek, a másikba feketék, a harmadikba barnák, stb. […] A menyasszony és Mátyás anyja a posztóra léptek, Bánffy és Pongrácz János a felséges hölgyet a posztó közepéig vezették, hol már várakozott rájuk a király. A királyasszony térdre ereszkedett, Mátyás azonban […] fölemelte […], jobb karján a sátorba vezette, utána mentek a király édesanyja, a boszniai király, a főurak és főúri hölgyek. […] Gábor egri püspök a király fölszólítására a sátorban rövid latin beszéddel üdvözölte a felséges hölgyet, ki azonnal erényes, elmés és bölcs választ mondott, a latin nyelvet ugyanis igen szépen és folyékonyan beszélte. Ezután megszólaltak a tárogatók, kürtök és húros hangszerek. Eközben a királyné fehér, a király pedig barna ménre ült, így vonultak be Fehérvárra. A város előtt a papság várakozott a szentséggel, és a királyt menyasszonyával együtt a Szent István-templomba, Magyarország legelső egyházába vezette; itt szokták a királyokat és királynékat megkoronázni, valamint eltemetni. A felséges hölgy és Mátyás király mennyezet alatt vonultak be. Bal felől volt a király, jobb felől pedig a királyné. Itt a Téged Isten dicsérünk énekeltetett. Ezután a király a felséges hölgyet a lakására vezette […]”

Eschenloer beszámolójánál sokkal részletesebb és alaposabb a pfalzi követé, akinek jelentéséből a következőket érdemes kiemelni. A városba lovagló Mátyás és Beatrix elé „az összes világi és szerzetes egyházi személy roppant sorban jött relikviákkal, s midőn a Szent Istvánéi előtt a király és királyné a lóról leszálltak, együtt és ugyanazon […] nyeleken hordott mennyezet alatt a templomba” vezették őket. Ezután fogtak a Te Deum énekléséhez. A pfalzi követ azt is leírja, hogy Beatrix ünnepélyes bevonulásának fényét lovagi játékok emelték. Másnap a királyi pár ismét a Boldogasszony-bazilikába vonult fényes kísérettel, ahol a király adományt tett az oltárnál, és ünnepi misét hallgattak. A következő napon (december 12.) történt koronázási szertartás után vette kezdetét a vendégfogadás, amelynek még részletes ülésrendjét is ismerjük.

Beatrix ünnepélyes bevonulása és koronázási ünnepsége utódai számára is mintául szolgált. Candale-i Anna, aki 1502-ben lett Magyarország királynéja, hasonló fogadtatásban részesült a koronázóváros és a magyarok részéről.

Az írást Teiszler Éva, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont történész munkatársa készítette