„Az Úr 1358. esztendejében, áldozócsütörtök nyolcadán belüli kedden [május 15-én] kezdődik e krónika a magyarok régi és legújabb cselekedeteiről, eredetéről és előmeneteléről, győzelméről és bátorságáról; összegyűjtve különféle régi krónikákból, lejegyezve igazságukat és teljesen cáfolva tévedésüket. Az Úr nevében. Ámen.”
Ezekkel a szavakkal kezdte művét I. Lajos király krónikása. Nevét nem örökítette meg a pergamenlapokon, személyét mégis lehet azonosítani. Kilétére egy humanista történetíró Baranyai Decsi János tett utalást az 1590-es években. Eszerint: „ha egy bizonyos barbár író, Márk nevezetű, őseink eredetét és tetteit krónikába nem foglalta volna, bizonyosan arra kényszerülnénk, hogy saját szülőföldünkön csak idegenek és jövevények legyünk. Tőle vette ugyanis Thuróczy írásának minden anyagát…”A Thuróczy János, Mátyás király ítélőmestere által használt krónikák egyikének írója volt e Márk. Az I. Lajos korában, királyi kancellárián is alkalmazott, művelt udvari papok közül csak egyre illik a leírás. Ez Zomoyn fia Mihály fia Márk volt. Ősi birtoka Veszprém megye északkeleti részében, Kált vagy Bánkháza neveken említtetik. Márk életére 1336–1358 között vannak adataink. Előbb Erzsébet anyakirályné kápolnájának klerikusa volt. 1352-ben lépett át Erzsébet anyakirályné kancelláriájából Lajos királyéba, ahol 1352-ben a királyi kápolna, ily módon a királyi levéltár őre és székesfehérvári őrkanonok lett. A róla szóló utolsó okleveles említések 1358-ból valók: ekkor székesfehérvári őrkanonok volt, és a koronázó városban saját házat birtokolt.
Krónikájának első mondatában becsülettel megvallja, hogy régi krónikákból gyűjtötte anyagát. A mai ember ezt a magatartást kevéssé becsülné, mert az alkotói egyéniséget kérné számon rajta; csakhogy Kálti Márk műve éppen azáltal vált felbecsülhetetlen értékűvé, hogy több évszázad több szerzőjének munkáját mentette meg az enyészettől. Alkotói egyéniségét háttérbe szorítva meghagyta alapszövege törésvonalait, amelyekből az író-elődök árnyképei tűnnek elénk. Az ő munkája őrzi a XI–XIII. századi krónikaszerkesztések bővebb szövegét, benne a történeti (át)értékelések, egymással vitázó vélemények nyomaival. A csodaszarvas mondája, az „ölyv formájú madár” és Álmos születése, a fehér ló-monda és a győzes Árpád megszállása Fehérvár mellett, Lehel vezér, Botond vitéz és a búvár Zothmund bátorsága, Salamon és a Béla-fiak – I. Géza és Szent László – küzdelme: ebből a mondai kincsből ősköltészetünk, hősepikai hagyatékunk gazdagsága sejlik fel.
Kálti Márk 1358. május 15-én elkezdett krónikája nem maradt ránk eredeti formában. Művének másolatait öt kódex őrzi. Közülük a legdíszesebb, a Képes Krónika már 1360 körül elkészülhetett: szépmíves iniciáléi és miniatúrái, amelyek Hertul fia Miklós királyi címerfestő alkotásaiként tartatnak számon, némelykor ki is egészítik az elbeszélt történelmet. A többi másolat, a Teleki-, a Csepreghy-, a Béldi- és a Thuróczy-kódex (ami nem azonos az 1488-ban kinyomtatott Thuróczy-krónikával!). Bár az időbeli közelség miatt Márk a díszes kódex írója is lehetne, de ezt kizárja, hogy a szöveg egy 1330-as tárgyú mondat közben szakad meg, amit aztán a fennmaradt másolatok közül egyedül a Thuróczy-kódex fejez be.
Horváth János irodalomtörténésznél nem is lehetne szebben összegezni a Kálti-krónika jelentőségét. „Kálti Márk hagyatéka: a magyar királymondáknak emberi valósággal, történeti regényességgel, magyar ízzel, dicsőség és borulat váltakozó hangulataival oly igen teljes igazi nemzeti költészet.”
Az írást Szabados György, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont történész munkatársa készítette.
