-
Virágos Székesfehérvár
2026. szeptember 25-én, pénteken reggel nyolc után a regisztrációs időszakkal elindul Székesfehérvár közterületeinek szépítése céljából a Virágos Székesfehérvár pályázat. Virágokra, esővízgyűjtőre, fecskefészekre, madárodúra és denevérodúra lehet pályázni. Székesfehérvár Önkormányzata és a Városgondnokság már 17 éve támogatja a fehérváriak virágosítási törekvéseit a növényültetési pályázattal.A pályázat honlapját ITT találja!
2026.09.25. -
Gyereket a magasba!
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom idén már kilencedik alkalommal hirdeti meg népszerű, közösségépítő kezdeményezését. Szeptember 26-án a székesfehérvári Koronás Parkban is egyszerre emelik majd a magasba gyermeküket a résztvevők.
2026.09.24. -
21. Sárkányhajó Fesztivál
Szeptember 25-én, pénteken ismét a sárkányfejjel díszített hajók versenyén szurkolhatunk a Csónakázó-tónál. Délelőtt a középiskolás, valamint az átalános iskolás korosztály méri össze tudását: 9.45 órától a Nebuló Open Kupa, ezt követően, 10.50 órától pedig a Kisdiák Vegyes Kupa küzdelmeire kerül majd sor. A délután folyamán pedig az egyetemi regatta következik.
2026.09.24. -
Zene, sport, bélyeg
Ünnepélyes keretek között, két bélyeggyűjtő életművét bemutató tárlattal nyílt meg a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör hagyományos éves kiállítása szerdán a VOKE Vörösmarty Művelődési Házban. Fehérvári József és dr. Lippai József a MABÉOSZ tiszteletbeli tagjai és több mint hat évtized bélyeggyűjtő múlt terméséből adnak bemutatót a látogatóknak sport és zene témakörben.
2026.09.23.
Virágos Székesfehérvár - most lehet esővízgyűjtőre is pályázni!
2026. szeptember 25-én, pénteken reggel nyolc után a regisztrációs időszakkal elindul Székesfehérvár közterületeinek szépítése céljából a Virágos Székesfehérvár pályázat. Virágokra, esővízgyűjtőre, fecskefészekre, madárodúra és denevérodúra lehet pályázni. Székesfehérvár Önkormányzata és a Városgondnokság már 17 éve támogatja a fehérváriak virágosítási törekvéseit a növényültetési pályázattal.
A pályázat honlapját ITT találja!
Társasházak és intézmények kilenc tő vadszőlőre is pályázhatnak a kukaketrecek befuttatására.
A Városgondnokság felhívja a figyelmet arra, hogy a jelentkezés után a pályázó által megadott e-mail címre megerősítő link érkezik!
A Városgondnokság felhívja a leendő pályázók figyelmét, hogy amennyiben a tavalyi pályázatban elnyert virágokat, esővízgyűjtőt, komposztálót, fecskefészket, madárodút vagy denevérodút átvették, de nem töltöttek fel „utána” fényképet az elültetett virágokról, vagy a használatban lévő eszközökről, szíveskedjenek azt a 2026-os pályázat beadása előtt pótolni. Ennek elmaradása esetén az idei pályázat nem lesz érvényes. (A pótolandó fényképet a viragok@varosgondnoksag.hu e-mail címre küldhetik a pályázat adatainak feltüntetésével.)
Az idei évben is négy kategóriában lehet pályázni:
Ablak/erkély kategóriában álló vagy futómuskátli virágcsomagokra,
Családi Ház kategóriában egynyári virágcsomagra, esővízgyűjtőre, fecskefészekre, madárodúra vagy denevérodúra lehet pályázni, illetve fontos változás, hogy az odúk és fészkek virágcsomaggal együtt is választhatók.
Társasház kategóriában egynyári virágcsomagra, fecskefészekre, madárodúra vagy vadszőlőre a kukaketrecek befuttatásához. Fontos változás, hogy az odúk és fészkek virágcsomaggal együtt is választhatók.
Intézmény kategóriában egynyári virágcsomagra, fecskefészekre, madárodúra vagy vadszőlőre a kukaketrecek befuttatásához. Fontos változás, hogy az odúk és fészkek virágcsomaggal együtt is választhatók..
Minden kategóriában egy ingatlanra vonatkozóan csak egy pályázat adható be, kérjük figyelmesen olvassa át a kiválasztott kategória csomagjainak leírását!
Ablak/erkély kategória:
„A” csomag: 12 db álló muskátli
„B” csomag: 12 db futó muskátli
Családi ház kategória:
„A” csomag: 25 db egynyári növény tetszőlegesen összeválogatva, a rendelkezésre álló készletből
„B” csomag: 1 db Esővízgyűjtő tartály
„C” csomag: 1 db Fecskefészek
„D” csomag: 1 db Madárodú
„E” csomag: 1 db Denevérodú
„F” csomag: 25 db egynyári növény ÉS 1 db Fecskefészek
„G” csomag: 25 db egynyári növény ÉS 1 db Madárodú
„H” csomag: 25 db egynyári növény ÉS 1 db Denevérodú
Társasház kategória:
„A” csomag: 50 db egynyári növény tetszőlegesen összeválogatva, a rendelkezésre álló készletből
„B” csomag: 1 db Fecskefészek
„C” csomag: 1 db Madárodú
„D” csomag: 9 tő vadszőlő
„E” csomag: 50 db egynyári növény ÉS 1 db Madárodú
„F” csomag: 50 db egynyári növény ÉS 1 db Fecskefészek
Intézmény kategória:
„A” csomag: 50 db egynyári növény tetszőlegesen összeválogatva, a rendelkezésre álló készletből
„B” csomag: 1 db Fecskefészek
„C” csomag: 1 db Madárodú
„D” csomag: 9 tő vadszőlő
„E” csomag: 50 db egynyári növény ÉS 1 db Madárodú
„F” csomag: 50 db egynyári növény ÉS 1 db Fecskefészek
Amennyiben a pályázó csak muskátlit szeretne kérni, lakhelyének jellegétől függetlenül választhatja az Ablak/erkély kategória valamely csomagját.
Pályázni valós - lakcímkártyával igazolható - lakcímmel lehet, egy ingatlanra egy pályázat nyújtható be. Amennyiben valaki nem valós, igazolható lakcímmel pályázik, abban az esetben kizárásra kerül a következő évi pályázatból. A pályázatra kizárólag székesfehérvári lakosok jelentkezhetnek.
A pályázati felületen a pályázó adatainál szükséges feltölteni egy ún. „előtte” fényképet, amely nélkül a rendszer nem fogadja el a pályázatot. Kérjük, kerüljék a nagyon nagy felbontású és méretű képeket.
A pályázat célja Székesfehérvár közterületeinek szépítése, így amennyiben virágcsomagra pályázik, a csatolt fényképen látható kell legyen, hogy a virágok beültetésére szánt terület közterület vagy a közterületről jól látható terület vagy balkonláda. (Balkonládák esetében nem szükséges az utcáról fotózni, megfelelő az erkélyről készített fénykép.)
Az elnyert eszközök és virágok jellegüktől függően más-más időpontban kerülnek majd átadásra, 2027. tavaszán.
A csomagok átvétele Székesfehérváron történik, a pontos helyszínről az időpontfoglaláskor adunk tájékoztatást.
Amennyiben kérdése merül fel a pályázati folyamat során, kérjük, a viragok@varosgondnoksag.hu e-mail címen érdeklődjön.