Nagy gólok meccsén Vidi-döntetlen a Chelsea ellen

Az Európa-liga csoportkörének utolsó találkozóján a MOL Vidi FC a Chelsea-t fogadta a Groupama Arénában. A Vidinek ponto(ka)t kellett szereznie az angol sztárcsapat ellen, hogy legyen esélye továbbjutni a csoportból. A Chelsea szerzett vezetést, de öngóllal egyenlített a Vidi még az első félidőben. A folytatásban Nego parádés góljára Giroud is nagy szabadrúgással válaszolt, így döntetlen lett a meccs, a Vidi pedig a BATE győzelme miatt nem jutott tovább.
2018.12.13. 21:00 |
Nagy gólok meccsén Vidi-döntetlen a Chelsea ellen

A mérkőzés előtt egy nappal már ismert volt, hogy a Chelsea több sztárja el sem jött Magyarországra, de így is jutott azért nagy név az angolok kezdőjébe – ahogy két tizennyolc éves fiatal is. A Vidi edzője, Marko Nikolics ellenben nem variált (mondjuk nem is tudna úgy, mint kollégája, Maurizio Sarri, ahhoz szűkösebb a kerete), a megszokott játékosokból tette fel a kezdőcsapatot. Persze az sem volt mellékes, hogy csak a fehérváriak számára volt tétje a találkozónak, a Chelsea már nemcsak a továbbjutást, a csoportelsőséget is elérte, miután pontot sem vesztett első öt meccsén.

Ahogy várható volt, most jött össze a legtöbb szurkoló, közel telt ház biztosított remek hangulatot. A vendégek rögtön tanyát vertek a Vidi térfelén, három percig oda sem adták a labdát - der mégis Nikolové volt az első lövés az 5. percben. Aztán Barkley is ezt próbálta, Juhász belevetődött. A 9. percben Willian szögleténél Morata fejelt, nem volt veszélyes, az ellentámadásnál pedig Milanov labdája ment el középen Scsepovics előtt. Állandósult a Chelsea-fölény, bár nagyon-nagyon mesze volt a maximálistól a vendégek játékának intenzitása. A 23. percben sikerült megzavarni egy labdakihozatalukat, amiből Negónak adódott lehetősége, fordulás után lőtt, Caballero vetődve védett.

Gól lett a válasz: a 29. percben Willian rágyorsított, és kiharcolt egy szabadrúgást a kaputól 22 méterre – majd mintaszerűen be is tekerte a bal sarokba… Erre meg a Vidi reagált remekül! A 32. percben Huszti szöglete élesen jött be, Milanov belecsúsztatott, Ampadu pedig a saját kapujába továbbított. Ez volt az első fehérvári sarokrúgás a meccsen. Kicsit felpörgött a Chelsea a kapott góltól, a sebességgel helyzetek is jöttek. Morata a 40. percben Zapacosta centerezésénél lőhetett volna gólt, Kovácsik védett. Caballero pedig óriásit védett a következő percben egy remek Nego lövésnél! Bár olykor eldugták a labdát az angolok, a helyzetek alapján reális döntetlennel zárult az első félidő. Mivel közben a BATE már három góllal vezetett Szalonikiben, a meccs gyakorlatilag a Vidi számára is tét nélkülivé vált.

Szünet után két perc sem telt el, és láttunk Vidi-helyzetet, Stopira fejelt tisztán Huszti szöglete után – fölé. A Chelsea labdabirtoklása nem sokat ért, az 56. percben parádés góllal már a Vidi vezetett. Milanov ívelt át balról Negóhoz, aki éles szögből, kapásból irgalmatlan nagy gólt lőtt a bal felső sarokba. A csoportkörben először került hátrányba a Chelsea, persze, hogy fokozta a nyomást Sarri csapata. Az 59. percben Hudson-Odoi lövésénél remekül védett Kovácsik, a kipattanót is felszedte Giroud elől. A francia világbajnok a 68. percben is jól érkezett, de mellé lőtte Emerson belőtt labdáját. Két perccel később pedig Fabregas ívelt szabadrúgásánál lőhetett volna olyan gólt, mint Nego, de nem célzott pontosan.

Ekkor már alig volt a labda a Vidinél, a Giroud-hoz hasonlóan csereként beálló Pedro is helyzetbe került, de mellé gurított. Egy ellentámadás végén Scsepovics labdáját szedte fel a kapus Huszti elől. A  75. percben aztán góllá érett a vendégek fölénye, megint szabadrúgásból. Giroud elképesztő precizitással lőtte ki a jobb felsőt 18 méterről, hiába ugrott a gólvonalon Fiola. Sok volt a fehérvári szabálytalanság, a vendégeket egy az egyben alig lehetett tartani. A feszültséget növelte, hogy amikor Nego lent maradt a földön, Fabregas nem rúgta ki a labdát, hanem támadást indított – kialakult néhány szópárbaj a pályán… Már a hosszabbításban jártunk, amikor Hodzic elől kivetődve kellett mentenie Caballerónak.  Maradt a 2-2-, a Vidi lett az első csapat, amely ebben a kiírásban pontot szerzett a Chelsea ellen. Mivel a BATE nyert Szalonikiben a fehérváriak 7 ponttal a csoport harmadik helyén végeztek és nem jutottak tovább.

Vidi FC - Chelsea FC 2-2 (1-1)
Vidi: Kovácsik – Fiola, Juhász, Vinícius, Stopira – Nego, Hadzic (Pátkai), Nikolov – Milanov (Kovács), Huszti (Hodzic) – Scsepovics.
Chelsea: Caballero – Zapacosta, Christensen, Ampadu, Emerson – Barkley, Fabregas, Loftus-Cheek – Willian (Pedro), Morata (Giroud), Hudson-Odoi.

Gl.: Nego, Ampadu (öngól), illetve Willian, Giroud.