Újabb 33 parkolóhely készült el Vízivárosban

Elkészültek a Budai út 94-98-100. számú panelházak mögötti új, illetve felújított parkolóhelyek, ezúttal 33 új parkolót adtak át és elkészült 11 parkoló felújítása is. Összesen 155 új parkolóval bővült a vízivárosi parkolóhelyek száma 2015 óta. A teljes beruházás közel 80 millió forintból valósult meg és magában foglalta a parkosítást, padok elhelyezését és mintegy 86 fa kiültetését is.
2017.05.08. 10:22 |
Újabb 33 parkolóhely készült el Vízivárosban

Horváth Miklósné, a körzet önkormányzati képviselője elmondta, hogy számos lakossági igénynek tettek eleget a parkolóhelyek kialakításakor, így mozgássérült parkolókat is terveztek. Elmondta, hogy több mint 600 növényt ültettek el, virágokat, talajtakarókat és cserjéket. Összesen 86 fát ültettek el és 14 pihenőpadot helyeztek el. „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy otthonossá tegyük ezt a városrészt az itt élők számára.” – mondta el Horváth Miklósné, aki arra kérte a körzetben élőket, hogy óvják és becsüljék meg az újonnan kialakított környezetet. A parkoló bővítés idei utolsó ütemében 33 parkolóhely készült el és 11 parkolóhelyet újítottak fel. A parkolóhelyek és a parkosítás mellett lakossági kérésre kialakításra kerültek járdák is, melyek használatára felhívta a lakók figyelmét, és kérte, hogy ne a füves területeket használják a gyalogosközlekedésre.  
A parkolóhelyek tervezése 2015-ben kezdődött, majd még abban az évben elkészült a kisebb parkolók zúzottköves alapozása. Tavaly elkészült az A-ütem teljes egészében, idén februárban pedig a B-ütem kivitelezésére került sor, most pedig befejeződött a fennmaradó három kis parkoló, a C, D és E-ütemek is. A beruházás során igyekeztek minél jobban megkímélni a növényzetet.Még idén sor kerül a Gáz utca 18. mögötti és a Sarló utca 2. melletti parkolók felújítására, valamint a Gáz utca 10-től a Széna térig terjedő járdaszakasz, illetve a Rákóczi utca 27-41. közötti négyemeletes házak bekötőjárdáinak teljes felújítására. A jövő évi terveket illetően pedig elmondta, hogy a Budai út 92-98. számú lakóházak közötti parkolókat, illetve járdákat fogják majd felújítani és folytatódik további 150 új parkoló építése a Fűtőerőmű területén.

Városfejlesztés

  1. Új hotel Fehérváron

    A MET Arénába érkező sportolók és szurkolók számára kiváló szálláslehetőséget, a szomszédos ipari park cégeinek pedig akár nemzetközi konferenciák lehetőségét is kínálja majd az új, 120 szobás Radisson hotel, amelynek alapkövét kedden tették le Székesfehérváron.

    2026.03.17.
  2. Célegyenesben a Vasvári felújítása

    A beruházás során a régi épületrész felújítási munkálatai befejeződtek és az új épületszárny kivitelezési munkái is a végéhez közelednek – árulta el dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki elmondta, hogy tovább folytatódnak a fehérvári iskolafelújítások.

    2026.03.06.
  3. Erdőtelepítés Sóstón!

    Egy hektárnyi erdővel, 6500 facsemetével bővítjük a Sóstó Természetvédelmi Területet - tette közzé közösségi oldalán a város polgármestere. A február 20-i, pénteki Közgyűlés dönthet az erdőtelepítés szükségességéről. 5500 darab szürke nyár adná az állomány gerincét. 

    2026.02.19.
  4. Útfelújítások a költségvetésben

    A Versenyképes Járások Program 820 millió forintos visszatérítése mellé, még egyszer ennyit tesz hozzá a város. Az útfelújításokba eddig bekerült 42 felújításból - a már megkezdett beruházások mellett - az idei költségvetés 2026-27, illetve 2027-28 vonatkozásában mintegy harminc felújítás elindítását tartalmazza. Az alábbiakban kigyűjtöttük az idei költségvetés tervezetéből az útfelújításokat.

    2026.02.15.