Új kutyafuttató és grund gyerekeknek az Almássy lakótelepen

A gyerekeknek is megmaradt a kis grund és egy kutyafuttatót is ki lehetett alakítani az Almássy lakótelep egyik zöld sarkában. Igazi összefogás eredménye az új kutyafuttató, amivel a napokban készültek el a Városgondnokság szakemberei. 
2020.12.08. 21:16 |
Új kutyafuttató és grund gyerekeknek az Almássy lakótelepen

A lakótelep kutyatulajdonosai és a terület önkormányzati képviselője Deák Lajosné közösen kezdeményezték a régi salakos grund szebbé tételét, melyet a város polgármestere Cser-Palkovics András is támogatott.

A terület egyik felét a gyerekeknek alakították ki két kapuval és két kosárpalánkkal, a másik feléből pedig egy kutyafuttatót építettek. Mindkettő bekerített és jól megférnek egymás mellett az árnyas fák alatt.

Kedden délután békésen játszadozó négylábúak lakták be az új kutyafuttatót, ahova padot, szemetest és kutyatoalettet is telepített a Városgondnokság. A kerítések, a zárható kisajtó, az oszlopok festése és javítása, az utcabútorok elhelyezése, a masszív palánkok és a közterületi használatra készült kapuk összesen mintegy másfél millió forintba kerültek.

Deák Lajosné elmondta, hogy a környéken mintegy harminc kutyatulajdonos van és lakossági fórumon döntöttek az itt élők arról, hogy mi legyen a terület sorsa. Ezt munkájukkal is segítették, ugyanis nyáron a kerítés mellé hatvan tő vadszőlőt ültettek, ami már jövőre benövi szinte az egész kerítést árnyat és zöldet biztosítva a pályának és a kutyafuttatónak, ugyanakkor a környező lakások idősebb tulajdonosainak is csillapítja majd jó időben a gyerekzsivajt.

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.