Új játszóvár, árnyas homokozó, krétatábla a védett platánok alatt a Családok ligetében

Átépítették, bővítették és új játszóeszközöket telepítettek a Bátky Zsigmond utcai játszótérre. A Családok ligetét mintegy tízmillió forint értékben újította fel saját költségvetésből a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. A keddi átadáson a gyerekek nagy örömmel vették birtokba az új játszóteret és azt a két táblát, amelyet krétarajzaikkal színesíthetnek mostantól.
2019.08.13. 13:32 |
Új játszóvár, árnyas homokozó, krétatábla a védett platánok alatt a Családok ligetében

Hosszú évek óta gondot okozott a Bátky Zsigmond utcai játszótéren a platánok gyökérzete, amely tönkretette a térkövet és az ütéscsillapító felületeket. Az ott élők jelzésére Viza Attila önkormányzati képviselő a Városgondnokság szakembereivel közösen keresett megoldást. A cél az volt, hogy a 30-35 éves, egészséges platánfák továbbra is hűs árnyat adjanak. Ezért a teret áttervezték, az eszközöket felújították és új helyre telepítették.

„Az egyik legnagyobb és legsűrűbben lakott városrésze Székesfehérvárnak Palotaváros. Az itt élők számára is nagyon fontos a közösségi terek, zöldfelületek, sportolásra alkalmas helyek, játszóterek fejlesztése. A Családok ligetében az átépítés után egy nagyon szép környezet várja a családokat, a gyerekeket.” – mondta Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András hozzátette, kb. 10 millió forintos beruházás során az új játszóeszközök mellett padokat és asztalokat helyeztek ki a gyermekek számára, valamint bővült a játéktér is. A homokozó feletti árnyékolás lehetővé teszi, hogy minden időben lehessen használni. A polgármester hozzátette, a Széna téren és a Fáy lakótelepen is hamarosan megkezdődik a játszóterek fejlesztése. Dr. Cser-Palkovics András kiemelte: „A Palotavárosiak életében – reményeink szerint – fontos nap lesz a péntek. Reméljük, hogy eredményesen tudjuk a közgyűlésen lezárni azt a közbeszerzési eljárást, amely már a Palotavárosi tavaknál tervezett – játszótereket is magába foglaló – sportkomplexum megvalósítását jelenti. Emellett a városrészek játszótereinek, közösségi tereinek fejlesztése továbbra is folytatódik.” – tette hozzá.

Bár a beruházás kicsit hosszabb ideig tartott, de megérte a várakozást, hiszen nemcsak egy megújult játszótér várja a családokat, hanem úgy sikerült megvalósítani a beruházást, hogy megóvtuk az árnyat adó 30-35 éves fákat. Újdonság az a két krétatábla, amelyet kihelyeztünk, és nagy örömmel vették birtokba a gyerekek.” – hangsúlyozta Viza Attila. A terület önkormányzati képviselője hozzátette, a játszótérfejlesztések folytatódnak a városrészben.

Bozai István városgondnok tájékoztatása szerint, a Városgondnokság szakembereinek munkájával, saját beruházásban valósult meg a játszótér felújítása. Szekeresné Kovács Ildikó városkarbantartás-vezető hozzátette, a játszótéren a térkő és a füves területek aránya is megváltozott. Kihelyeztek egy nagyon izgalmas, sokfunkciós játszóvárat gumi ütéscsillapító felülettel, valamint a homokozó fölé napvitorla árnyékolást helyeztek el. A gyerekeknek kis pad-asztal garnitúrákat is készítettek.

Városfejlesztés

  1. A vízvezeték cseréjével kezdődik a Nagyszombati út felújítása

    A kivitelező megkezdi a Nagyszombati utca felújításának első ütemét. Az ivóvízvezeték-hálózat átépítése a Zsolnai út – Aranybulla sétány közötti szakaszon, az úttest melletti zöldterületen zajlik. Ehhez kapcsolódóan félpályás forgalomkorlátozást vezetnek be, amelyet minden délután elbontanak, azaz csak a munkavégzés tényleges időtartamában kell a lezárással számolniuk a közlekedőknek.

    2026.06.09.
  2. A remény otthona

    Új helyszínen, a Szent Kristóf Plébánia épületében folytatja segítő-támogató tevékenységét a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia. A megújult maroshegyi épületben működik mostantól a nappali intézmény és a közösségi ellátás, amelyek a Móri útról költöztek át, valamint itt kapott helyet a közösségi szolgálat is. Az új épületet pénteken ünnepélyes keretek között avatták fel.

    2026.06.05.
  3. Új rámpa az otthonban

    y Új rámpa segíti az akadálymentes közlekedést a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény Feketehegy-Szárazréti Idősek Otthonában. A bruttó 11 millió forintból elkészült beruházás eredményeként a mozgáskorlátozottak az eddiginél sokkal könnyebben, akár önállóan is ki tudnak jutni az intézmény udvarára, ami jelentősen javítja az életminőségüket, a mindennapjaikat.

    2026.06.03.
  4. Okostanterem a Ciszterben

    Ünnepélyesen átadták a Ciszterci Szent István Gimnázium új okostantermét. Az intézmény ebben a tanévben csatlakozott az Alba Innovár Digitális Élményközpont programjához, melynek ez a huszadik állomása. A termet a Howmet Alapítvány támogatásának köszönhetően hozták létre és a projektben részt vett nyolc pedagógus közreműködésével mutatták be hétfőn délelőtt.

    2026.06.01.