Az öröm forrásánál - Tornyai Gábor öreghegyi plébános adventi gondolatai

Sok olyan értékes vagy értékesnek látszó dologért küzdünk, amelyet szeretnénk úgy elérni, megszerezni, hogy véglegesen a mienk maradhassanak. A birtoklásuk, vagyis a tudat, hogy a sajátunknak mondhatjuk őket a teljesség élményét, érzetét adja. Általuk rendelkezünk azzal „valamivel”, amivel többnek érezhetjük magunkat. Ezt a „többnek-érzést” talán az öröm fogalmával tudjuk legjobban leírni.

De létezik-e olyan öröm, ami nem tűnik el? Hiszen fájdalmasan kell megtapasztalnunk, hogy körülöttünk minden elmúlik… még az örömnek látszó pillanatok is…

Persze nem tagadhatjuk, hogy szükségünk van a pillanat örömének megélésére, mert az képes megadni a létezés erejét, lendületét, energiáját, de éppen rövidsége és mulandósága miatt csak végtelen és teljes illúzióját ízleljük meg benne. A szüntelen vágyakozás forrásává válik. Olyan, mint amikor egy szappanbuborékot szeretnénk megragadni, de amint megérintjük, szétpukkan, és nem lehet a miénk.

De akkor létezik-e olyan öröm, ami nem múlik el? Hívő emberként azt vallom, hogy teljes és tökéletes nem a hétköznapok része, de benne rejtőzik, és időnként fel lehet fedezni a jelenlétét.

Ezek a csoda-pillanatok, amikor az a vágy fogalmazódik meg bennem, hogy most jó lenne megállítani az időt és örökké itt és így maradni.

A „jó nekünk itt lennünk” apostoli élménye ez, amikor nem gondolkodni vagy tenni akarok valamit, hanem csak lenni, csak belefeledkezni a tökéletesbe. Olyan nehéz szavakba önteni mindezt, de azt hiszem, aki átélt már ilyet érzi, tudja miről beszélek. Ez az elvehetetlen öröm pillanata, ami örökre „belémírja” magát. Ez más és mélyebb, mint a pillanat öröme. A megajándékozottság élménye ez.

„Abban az órában [Jézus] fölujjongott a Szentlélekben és így szólt:
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kisdedeknek jelentetted ki.” (Lk 10,21) Kicsinynek lenni azt jelenti, hogy képes vagyok gyermeki tekintettel rácsodálkozni mindenre, ami körülöttem van - emberre, virágra, növényre, állatra vagy egy természeti jelenségre. Ha képes vagyok erre, akkor

azt is észreveszem, hogy milyen csodálatos ajándékok vesznek körül.

Akkor az életem szüntelenül a karácsony fényében ragyog. Annak a tudatában, hogy szeretve vagyok és ez a tapasztalatom válhat az öröm forrásává az élet minden pillanatában.