Pribék Antal portréja saját műtermében.
Az 1821-ben született fiatalember ügyvédi végzettséget szerzett, majd néhány év múltán a tanári pályát választotta – a főreáliskolában a magyar nyelvet, számtant és természetrajzot oktatta –, ám ez sem váltotta be a hozzáfűzött reményeit. Kitanulva a fotográfia mesterségét, 1860-ban a mai Várkörúton nyitotta meg műtermét, ahol a cégjelzések tanúsága szerint társsal, majd társakkal dolgozott. Egyik ilyen társa volt Bülch Ágost magyar királyi udvari fényképész, akivel 1879-ben együtt állított ki a fehérvári országos mű-, ipar-, termény- és állatkiállításon. Ennek megrendezésében és a kiállítás emlékalbumának összeállításában is nagy érdemei voltak. Bülch valamikor a hetvenes évtized második felében szállt be az üzletbe, s ez a kapcsolat nem tartott sokáig, mivel Pribék a nyolcvanas években fotóit már egyedül szignálta.
Hol is volt a várkörúti műterem? A legkorábbi fotók hátlapjain „A’ volt Pendl kertben” megjelölést olvashatjuk, később – a szomszédos zsinagóga felépülte után – „Az izraeliták uj imolája mellett”, a „csatorna parton az izraeliták imolája/imaháza mellett” feliratot használta. Az épület helyén ma kormányhivatali irodaház áll.
Fotó: A műteremben készült képek hátlapjai változatosak. Némelyiken csak néhány szó áll, de van hirdetésnek beillő is. Az utolsó évtizedben a versókon már feltűnt az 1879-es országos kiállítás ezüstérem kitüntetése.
Pribék műterme rendkívül népszerű volt, a város polgársága gyakran kereste fel, és rendelt tőle portrét. Ügyfelei számára vonzó volt, hogy „Mindennemü még egész életnagyságu valamint szinezett és stereoscop képek is készittetnek.”, és „A felvételek borus időben is kellö sikerrel eszközöltetnek.” Ezek egy részét az utódok ma is őrzik otthonaikban, a képek a magán- és közgyűjtemények – köztük a Szent István Király Múzeum Újkortörténeti Gyűjteménye – értékes darabjai.
Pribék több városi és egyházi megbízást kapott, épületeket és személyeket egyaránt fényképezett. 1875 körül készítette el az egyházmegye addigi püspökeinek tablóját. Számos fehérvári megrendelője között szép számban akadtak hölgyek, akiknek jó szívvel ajánlották a mestert ismerőseik figyelmébe.
A jeles fényíró több székesfehérvári és megyei főméltóságról készített portrét. Szőgyény-Marich László főispán és dr. Dulánszky Nándor megyéspüspök portréját a városháza számára emlékbe, ajándékként elkészítette. Sajnos ezek a bizottsági gyűlés termében elhelyezett képek nem maradtak meg, még másolatban sem. Nemcsak az első, de az egyik legjelentősebb helyi fényképész volt. Ő készítette az első városképeket, amelyek jelentős része szintén a múzeum gyűjteményét gazdagítja, ahogy ma már dokumentumértékű, Fejér vármegyei kastélyokról készített fotói is.
A Hosszú temető Szentháromság-kápolnája 1872-1874 között épült Hübner Nándor tervei alapján. Pribék Antal fényképén látszik, hogy a temetőnek ekkor még csak az épületen túli részét használták.
Az elismert fotográfus jelentős közéleti szerepet is vállalt. Az addigi városvezető, Drucker József bukása után, 1869-ben a közgyűlés helyettes polgármesterré választotta. Ezt a tisztséget 1872-ig töltötte be. Bár a helyi sajtó általában tárgyilagosan számolt be tevékenységéről, az országos újságok, élükön a Borsszem Jankó című élclappal, rendszeresen gúnyolódtak rajta. Megválasztását így karikírozták ki: „Tekintetes szerkesztő úr! Örömhírt mondok. Drucker József jobboldali polgármestert sikerült nekünk szélsőbali hazafiaknak addig marni, mígnem hivatalából megugrott. No hiszen örült ennek a mi Gyulánk, a mi népünk apostola és nevelője, de még jobban örült s majd kiugrott bőréből, midőn pártunk egyik tagját, Pribék Antal urat a jeles potográfust sikerült a megüresedett székbe tolni. Nehezen ment ugyan, mert a nép mégis szégyenlette, hogy Fejérvár és királyi városnak potográfos legyen a polgármestere, de a tudatlan nép között azzal agitáltunk mellette, hogy mint ügyes és tanult potográfus a város nagy adósságát kicsinyben lefotografirozta, hogy annál kevesebb adót kelljen fizetni és a város kis legelőjét nagyítva fogja lefotográférozni, hogy annál több marha megélhessen Fejérvárott. Azt is ígértük, hogy a jeles potográfus minden bizottmányi ülést le fog venni s annak tiszta jövedelmét a népnevelésre fogja fordítani, így aztán sikerült többséget szerezni. Lássa szerkesztő úr, hogy éltünk hozzá s tanulhatnának tőlünk a deák-párti honyáruló urak.”
Politikai ellenfelei és rosszakarói többször megvádolták azzal, hogy városházi tisztsége révén, azt kihasználva szerzett magának jövedelmező megbízásokat. Márpedig aligha remélt bármilyen anyagi hasznot e ténykedéséből. Jó példa erre a Vörösmarty-szobor felállítása, amelynek költségfedezetére, később a tervezett vaskerítés felállítására mint a Vörösmarty Kör tagja Vay Miklós megmintázott alkotásáról fényképeket készített, amelyek árusításából befolyt jövedelem a létrehozott szoboralapot segítette. Ezeken a szobrot a tervezett helyén mutatta be, a hátteret önmaga rajzolta, és műtermében még a leendő talapzat körüli talajt is imitálta némi homokkal. Amikor 1872-ben csekély szótöbbséggel leváltották, a felkínált árvaszéki elnökséget és tanácsosi állást elutasítva inkább visszatért választott szakmájához, s a helyi sajtóban rendszeresen hirdette műtermét. Nem vonult vissza teljesen a közélettől: 1875-ben a Függetlenségi Párt országgyűlési jelöltje volt.
Anyagi helyzete már a hetvenes években megrendült. 1876-ban műtermének renoválása idejére felajánlotta szolgálatait a közönségnek: „a már ezelőtt többek által nyilvánított óhajnak megfelelőleg, részint városunk nevezetes utczái s épületei, részint a temetőkben levő csinos síremlékek lefényképezésére fogom fordítani.” Kialakított ügyfélköre ugyan elég nagy volt, ám a sajtó szerint elutasította a technikai újítások. Ezért és nehéz természete miatt egyre kevesebben vették igénybe szolgáltatásait. Végül a csőd szélére került, vagyona jelentősen megcsappant. Megmaradt ingóságait adósságai fejében árverésre bocsátották. Végső elkeseredésében 1888. augusztus 16-án önkezével vetett véget életének: ciánkálival megmérgezte magát. Másnap a városi kórházból vitték a temetőbe. Szegényen maradt, gyermektelen özvegyét 1902-ben a város temettette el.
Az egykori műterem az 1960-as években még állt, elbontása után a telken irodaház épült. Pribék halála után az üzletet Fodor József, majd az Elbl és Pietsch cég, később Pete Gyula és nővére, Ilona vette át. Az utolsó fényképész, Pataki Mária 1946-ig dolgozott a nagymúltú üzletben.
