Decemberben sem lesz hiány sportprogramokban az Arénában: a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongozói mellett a Skate Fehérvár nemzetközi műkorcsolyaversenyen és a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdázói CEV Kupa-meccsén is szurkolhatunk a fehérvári sikerekért. 13-án jön a nagyszabású Frozen (Jégvarázs) I-II. jégshow, emellett ünnepi közönségkorcsolya és Karácsonyi Ice Disco is szerepel a kínálatban.
November 29-én a MET Aréna adventi közönségkorcsolyával készül az érdeklődők számára. A látogatók saját karácsonyfadíszeket készíthetnek a kézműves foglalkozáson, majd ezeket a díszeket fel is helyezhetik az aréna karácsonyfájára.
A Hydro Fehérvár AV19 házigazdaként 4-1-es vereséget szenvedett a Villach együttesétől az osztrák jégkorongliga alapszakaszának vasárnapi játéknapján. A magyar csapat Hári János góljával még vezetett az első harmadban, innen fordítottak az osztrákok. Hydro Fehérvár AV19 - Villach 1-4 (1-0, 0-3, 0-1)
November 23-án, vasárnap 18 órától a Villach elleni találkozón először rendeznek hivatalos Macidobálást a klub és a MET Aréna történetében. A Macidobálás (Teddy Bear Toss) világszerte az egyik legkedveltebb jégkorongos jótékonysági akció, amely során a szurkolók az első hazai gól után plüssfigurákat dobnak a jégre. A plüssállatokat szociális intézményekhez, kórházakhoz, gyermekotthonokhoz juttatják el.
Az E2 Hungary Zrt. faültetéssel teszi zöldebbé a székesfehérvári MET Aréna környezetét, a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapat otthonát. A kezdeményezés célja, hogy a város egyik legfontosabb sport- és közösségi helyszíne természetközelibb környezetben fogadhassa a szurkolókat és látogatókat.
November 17-én, hétfőn a koraszülöttek világnapján lila, míg november 20-án, csütörtökön a gyermekjogok világnapján világoskék színű megvilágítást kap a Városháza és a MET Aréna.
Pénteken sporttörténelmi eseményre került sor a MET Arénában, hiszen az ICE Hockey League történetében ez volt az első olyan találkozó, amit magyar együttesek vívtak egymás ellen. A mérkőzésen mintegy 5500 néző előtt a Hydro Fehérvár AV19 magabiztosan győzte le a Ferencvárost, és már az második harmad végén kialakult az 5-1-es végeredmény. Hydro Fehérvár AV19 - FTC Telecom 5-1 (2-0, 3-1, 0-0)
November 14-én pénteken 19.15-től magyar rangadó lesz a MET Arénában, az ICEHL-ben találkozik a Fehérvár AV19 és a Ferencváros. Székesfehérvár hetek óta a rangadó lázában ég, a találkozóra már szerda délután minden jegyet eladtak, így teljes telt ház előtt kerül sor a történelmi jelentőségű mérkőzésre.
Péntek este újabb sportág mutatkozott be a MET Arénában: a HEXAGONE MMA Hungary nemzetközi ketrecharc-gála parázs csatákat, fantasztikus hangulatot és remek magyar győzelmeket hozott.
A Tourinform Iroda szervezésében a Csutora temető történetét, valamint az ott eltemetett jeles személyek életét ismerhetik meg az érdeklődők Váczi Márk történész segítségével november 8-án. Ugyancsak a Tourinform szervezi a vasárnapi MET Aréna túrát, ahol a különleges létesítmény működését ismerhetik meg a résztvevők.