-
Szenior karácsony
Székesfehérvár önkormányzata minden év decemberében színes, szórakoztató előadással ajándékozza meg az idősebb generáció képviselőit. 2025-ben Horváth Orsolya hegedűs előadóművész, valamint Nyári Károly, Nyári Alíz és Nyári Edit érkezik a szenior közönség elé december 10-én, szerdán 14 órakor az Alba Regia Sportcsarnokban.
2025.12.05. -
Gitárok szemnek és léleknek
Ha valaki nem ért a gitárokhoz, de értékeli a szépet, annak mindenképpen érdemes egyszer egy Soma-féle gitárt a kezébe fogni. Annak pedig, aki ráadásul még ért is ezekhez a gyönyörű hangszerekhez, nem csak ajánlott, hanem egyenesen kötelező is Somogyi József remekműveivel megismerkedni. Ő készítette el a Fezen-gitárt is, amelyre egy fogyatékossággal élő fiatalokat segítő felajánlás keretében december 7-ig lehet licitálni.
2025.12.05. -
Rendhagyó irodalmi est a Nex Stop-ban
A Líra könyvesbolt rendhagyó irodalmi estre várja az érdeklődőket December 7-én és 14-én 16 órától a Next Stop üzletközpontban. Ha úgy érzi, hogy örömmel megosztaná a legkedvesebb versét, ami Adventtel, Karácsonnyal, Krisztus születésével kapcsolatos, felolvashatja azokat.
2025.12.05. -
Mikulás táncház
December 6-án, szombaton 17 órától kézműves foglalkozással, népi gyermekjátszóval, mikulásváróval, tánctanítással és táncos mulatsággal várja a kicsiket és nagyokat a Malom utcai Táncház.
2025.12.05.
Sportmajális - több ezer sportos fehérvári ünnepelt együtt a Sóstón
Több mint ötven egyesület képviseltette magát a Sportmajálison és kétezernél több sportoló vonult végig a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar és a Band of StreetS kíséretével, a Sóstóig, ahol Cser-Palkovics András nyitotta meg az idei Sportmajálist, majd a közönség előtt adták át ünnepélyesen a Székesfehérvár sportjáért elismerést, amelyet 2019-ben két személynek ítélt oda a Közgyűlés: Dániel András, a Delfin SE elnöke, úszóedzőjének és Kóger István egykori válogatott jégkorongozó, edzőnek Cser-Palkovics András adta át a díjat.
Kóger István húszéves sportolói pályafutása alatt egymás után három világbajnokságon lépett jégre. A profi karriertől való visszavonulása után először a felnőtt csapat másodedzője, majd vezetőedzője lett. Irányításával először Magyar Kupát nyert a Volán, majd megszerezték a bajnoki aranyérmet is. Ezt követően az utánpótlásért dolgozott, a mai Fehérvári Titánokat, a Volán farmcsapatát edzette. Olyan, a későbbiekben meghatározó játékosok kerültek ki a csapataiból, mint fia Kóger Dániel, aki jelenleg is a Fehérvár AV19 csapatkapitánya, vagy Nagy Gergő és Sofron István. A tavalyi év decemberében, több mint négy évtized után távozott csak Fehérvárról, miután felkérték a budapesti székhelyű, Kanadai Magyar Hokiklub utánpótlás-szakmai igazgatójának.
Idén nem a Bregyóban volt a Sportmajális, hanem a Sóstón. A rendezvényen a sok-sok izgalmas program mellett a kilátóba is fel lehetett menni. A sportegyesületek az egész napos kitelepülés mellett színpadi bemutatókkal is igyekeznek felhívni magukra a figyelmet.
A szervezők gondoltak a gyerekekre is, őket a Fanyűvő Játékpark játékai mellett kézműves foglalkozások is várták a Gyermekszigetnél. A felnőttek a Vöröskereszt sátrában szűréseken vehettek részt.
A Csónakázó-tavon is igazi május elsejei hangulat volt, ahol Szipola Antal vezetésével szálltak vízre a fiatalok.
