Sibálás húsvéthétfőn - az elfeledett dunántúli népszokás

A sibálás szokása az Észak-Dunántúl szlovák telepítésű falvaiban sok helyen máig él.

Fő kelléke a sibakorbács, ami 4, 6, 8 vagy 9 szál fűzfavesszőből készül. Ezzel az 50-60 cm hosszú korbáccsal aztán házról házra járva a legények, férfiak, kisfiúk megveregetik a lányokat, asszonyokat. A szokást kísérő versikét, rigmust szinte szótagolva mondják és közben minden szótagra egyet csapnak a lányokra: „Sibiribi tojásos/Keléses bolhásos/Esztendőre friss légy/Ne olyan lusta mint most!”

A sibálásért ugyanúgy hímestojást, pénzt kapnak, mint a locsolkodásért. Pázmándon például a sibálás után még locsolkodnak is. A sibálókat borral, süteménnyel kínálják. Az 1940-es évek előtt a lányok egy-egy szál színes szalagot is kötöttek a legény sibájára kéket, rózsaszínt ─ a legkedvesebb legényére pedig pirosat.

A Szent István Király Múzeum Országzászló téri néprajzi állandó kiállításán részletesen is megismerhetik a népszokást.