Faültetés a Felsővárosban - Ostorfa sort telepítettek szerdán a Királykúton

A Királykúton az elöregedett és beteg nyárfák helyére 16, az átlagosnál jóval nagyobb, 20-25cm körméretű ostorfát telepített a Városgondnokság szerdán. Ezek a fajták rendkívül jól bírják a városi klímát és viszonylag gyors növekedésűek. Összesen mintegy kilencezer tő fás szárú növény kerül idén ősszel és kora tavasszal a fehérvári közterületekre. 
2018.11.14. 11:33 |
Faültetés a Felsővárosban - Ostorfa sort telepítettek szerdán a Királykúton

Székesfehérváron összesen 617 darab díszfát telepítenek ősszel és kora tavasszal. A fák mellett pedig 7903 tő díszcserjét és 413 örökzöld növényt ültetnek számos helyszínen a városban.

Azért ostorfákat választották a szakemberek a forgalmas Berényi út mellé, mert a várostűrő fajták közül is az egyik legjobb az ostorfa. Mint minden fa, így az ostorfa is ültetés után az első évben a gyökerét erősíti meg és a következő évben látható majd a lombján fejlődés. Ahhoz, hogy igazán látványos fasor legyen a Királykúton 6-8 évre még szüksége van a most elültetett fáknak.

Minden fára minimum 50 liternyi vizet öntenek ültetéskor a Városgondnokság parkfenntartó szakemberei, sőt a múlt héten ültetett fákat már locsolták is ugyanis szeptember óta nem esett számottevő csapadék.

Az idős, már korhadt nyárfákat azért cserélték le, mert szinte folyamatosan törtek le a nagyobb méretű ágak és ezért veszélyesek voltak már.

Az ültetés után sem hagyják magára a frissen telepített fákat, azokat rendszeresen öntözi a Városgondnokság. Nagyon fontos, különösen az első évben öntözni a frissen elültetett fákat, ami nagy kihívás, mert jóval több mint ezer fát kell locsolnia a parkfenntartóknak a városban.

Városfejlesztés

  1. Új hotel Fehérváron

    A MET Arénába érkező sportolók és szurkolók számára kiváló szálláslehetőséget, a szomszédos ipari park cégeinek pedig akár nemzetközi konferenciák lehetőségét is kínálja majd az új, 120 szobás Radisson hotel, amelynek alapkövét kedden tették le Székesfehérváron.

    2026.03.17.
  2. Célegyenesben a Vasvári felújítása

    A beruházás során a régi épületrész felújítási munkálatai befejeződtek és az új épületszárny kivitelezési munkái is a végéhez közelednek – árulta el dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki elmondta, hogy tovább folytatódnak a fehérvári iskolafelújítások.

    2026.03.06.
  3. Erdőtelepítés Sóstón!

    Egy hektárnyi erdővel, 6500 facsemetével bővítjük a Sóstó Természetvédelmi Területet - tette közzé közösségi oldalán a város polgármestere. A február 20-i, pénteki Közgyűlés dönthet az erdőtelepítés szükségességéről. 5500 darab szürke nyár adná az állomány gerincét. 

    2026.02.19.
  4. Útfelújítások a költségvetésben

    A Versenyképes Járások Program 820 millió forintos visszatérítése mellé, még egyszer ennyit tesz hozzá a város. Az útfelújításokba eddig bekerült 42 felújításból - a már megkezdett beruházások mellett - az idei költségvetés 2026-27, illetve 2027-28 vonatkozásában mintegy harminc felújítás elindítását tartalmazza. Az alábbiakban kigyűjtöttük az idei költségvetés tervezetéből az útfelújításokat.

    2026.02.15.