Nem volt ideje megöregedni - Kömives Istvánt köszöntötték 90. születésnapján

A 90 éves Kömives Istvánt otthonában köszöntötte Székesfehérvár Önkormányzata és polgármestere nevében Földi Zoltán, Felsőváros önkormányzati képviselője. Az ünnepeltnek nem volt ideje megöregedni, hiszen közlekedésmérnökként vasúti kocsikat tervezett, mozdonyt vezetett, mechanikát tanított a gépipari technikumban, szőlőt gondozott, és saját kezével házat, nyaralót épített.
2024.05.15. 13:29 |
Nem volt ideje megöregedni - Kömives Istvánt köszöntötték 90. születésnapján

Kömives István 1934-ben született Velencén, szülőhelyéhez ma is kötődik, a családi nyaralót is ott építette fel saját kezével és dolgozott a szőlőben egészen a legutóbbi időkig.

Egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatta, de az 1956-os forradalom miatt az oktatás megszakadt, így csak 1958-ban diplomázhatott közlekedési üzemmérnökként. A diploma megszerzése után került Székesfehérvárra, ahol a MÁV Székesfehérvári Járműjavító Vállalatnál kezdett dolgozni, ahol letette a mozdonyvezetői vizsgát is, 1959-ben egész nyáron mozdonyt vezetett. Szintén ebben az évben volt az esküvője is, szeretett feleségével 62 évig éltek boldog házasságban, felesége 2021-ben bekövetkezett haláláig.

A kötelező MÁV szakvizsgák után a keskeny nyomközű vasúti kocsigyártó részleget vezette, majd tervező csoportvezetőként a kocsigyártáshoz szükséges készülékek és üzemcsarnoki daruk tervezését végezte. Ezt követően lett a speciális kocsigyártó részleg vezetője. Rajongott munkájáért, szenvedéllyel és elhivatottsággal végezte feladatát és számos innováció is fűződik a nevéhez.

1969-től két évig közúti szolgálatot teljesített a Székesfehérvári Közúti Igazgatóságon, majd 1971-től 1980-ig a közúti Építő Vállalat gépészeti osztályvezetője volt. 1978-ban Felsőfokú Tervgazdasági és Beruházási szakképesítést szerzett Közlekedési szakon. Munkája során Fehérvár számos utcájába juttatta el a gázvezetéket, Szárazréttől Felsővároson át Öreghegyig.

1980 és 1990 között az Alba Regia Építőipari Vállalatnál gépesítés fejlesztő mérnökként dolgozott. 1990-től 1994-ig a Székesfehérvári Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában főtanácsosi kinevezéssel közmű beruházások szervezését végezte.

Ennyi munka és feladat mellett is szívén viselte a következő nemzedékek sorsát, szívügye volt a tanítás.

1961 és 1963 között a 320. számú Ipari Tanuló Iskolában lakatos szakmai ismereteket és matematikát, 1963 és 1978 között a Ságvári Endre Gépipari Technikum esti tagozatán mechanikát és gépelemeket, 1978 és 1990 között az Ybl Miklós Közlekedés Gépészeti Szakközépiskola technikus minősítő tagozatán üzemszervezést és vezetési ismereteket tanított. Saját bevallása szerint a mechanika tantárgyat szerette tanítani a legjobban, diákjai szigorú, de igazságos és motiváló személyiségként emlékeznek rá.

Az aktív, fiatalos kiállású Kömives István 1995 óta nyugdíjas, 90 évesen is kiváló szellemi frissességnek örvend.

Két fia, és két unokája van, akikre nagyon büszke, unokái a Pécsi Tudományegyetemen szereztek diplomát. Egyik fia, Zoltán a Galiba Zenekar alapítója, a folkegyüttessel számos országban és kontinensen lépett már közönség elé.

Fehérvári színes

  1. Szenior karácsony

    Székesfehérvár önkormányzata minden év decemberében színes, szórakoztató előadással ajándékozza meg az idősebb generáció képviselőit. 2025-ben Horváth Orsolya hegedűs előadóművész, valamint Nyári Károly, Nyári Alíz és Nyári Edit érkezik a szenior közönség elé december 10-én, szerdán 14 órakor az Alba Regia Sportcsarnokban.

    2025.12.04.
  2. Szeretet Karácsony 2025.

    Az elmúlt három évhez hasonlóan Székesfehérvár Önkormányzata idén is meghirdette karácsonyváró adománygyűjtő akcióját, amelyben nyolc szociális szervezet vesz részt az adventi időszakban. A Szeretet Karácsony keretében december 22-ig fogadják a tartós élelmiszereket az Alba Bástya Központban és a Városház téri Adventi Faházban.

    2025.12.04.
  3. Családi mesedélelőtt Sóstón

    Folytatódnak a családi mesedélelőttök a Sóstó Látogatóközpontban. December 6-án, szombaton 10.00 órakor a közeledő karácsony jegyében telik a mintegy kétórás program. A belépéshez regisztráció szükséges.

    2025.12.04.
  4. Karácsonyi csodák Székesfehérváron

    Az ünnepi fénybe öltözött székesfehérvári belvárost képeskönyvbe illő művészeti installációk és fényjátékok színesítik, minden a közös ünnepvárásra hívogat. Kézműves ajándékkészítő műhelyek, karácsonyváró családi programok, meghitt elcsendesülés jótékonysági vásárral és míves kézműves portékákkal, ünnepi koncertek, színházi és balettszínházi előadások.

    2025.12.04.