Megjelent a közbeszerzése az uszodabővítés tervezésének

Egy 10 pályás úszómedence is épülhet egy 150 főt befogadó lelátóval együtt a Csitáry G. Emil Uszoda bővítésének keretében, melyhez jelenleg a tervezőt keresik - derül ki a megjelent közbeszerzési tájékoztatóból. A közbeszerzési felhívás a tervezésre vonatkozik!
2020.02.17. 18:05 |
Megjelent a közbeszerzése az uszodabővítés tervezésének

Az uszodát közel kétezer négyzetméterrel bővítenék, melynek részeként megépül egy 50x25 méteres, 10 pályás úszómedence és egy tanmedence is a kiszolgáló létesítményekkel együtt.

A 10 pályás medence mélysége 2 méteres mélységgel, a tanmedence pedig 1,2 météresen mélységgelépülne és az úszómedence mellé mintegy 150 férőhelyes lelátót is kialakítanak.

A Csitáry G. Emil Uszoda eredeti terveit a KÖZTI Zrt. készítette 1985 és 1990 között. A kiírás szerint ez a terv a fejlesztés során felhasználható, de nem kötelező minden elemét átvenni. A komplexumban a gépészeti szinten úgynevezett szauna-varázs kialakítása is szerepel. Az uszodát 1990-ben adták át Székesfehérváron, azóta nagyobb felújításon nem esett át, ezért minden szempontból szükségessé vált a korszerűsítés, ezen felül pedig a megnövekedett napi forgalom is indokolttá teszi a bővítést.