Mats Gustafsson a free zenéről, a lokális és a globális hülyeségről

"Lokálisan, globálisan egy furcsa világban élünk, mindenki tegye meg azt, amit tud, mert fontos, hogy ne a hülyeség, hanem a normális gondolat határozza meg a napjainkat."

- Fúvós hangszereken játszol, fuvolán, klarinéton és a megannyi fajta szaxofonon. Hogy kötelezted el magad e hangszerekkel?

- Nem én találtam rájuk, hanem ők „választottak” engem. Érdekes utazás a számomra, ahogy a hangszerek között vándorolok és játszok rajtuk. És mindeközben egyre jobban megismerem – magam.

- A free jazz mellett kötelezted el magad. Mi indokolta ezt? A zene szabadsága iránti vágy?

- Ha erre a kérdésre pontos választ akarnék adni, alighanem az egy hónapig tartana, de most nincs ennyi időm… Röviden: úgy lehet ezt a műfajt a legegyszerűbben megfogalmazni, mint a kommunikációt, az interakciót a való életben. Megvan a kapocs a közönség és köztem, ami valójában a kommunikáció egy sajátos fajtája. Én „beszélek”, és a közönség visszajelzéséből pedig látom, hogy értik, amit „mondani” akartam.

- Rögtön az improvizatív muzsika világában kezdtél, ami hajaz a free-re, netán azért éppen ezt, mert utálod a kötöttséget? Pedig a zene a pillanatnyi változásai ellenére is kötött…

- Visszanézve a múltamba, 14, 15 éves koromban már az improvizatív és a free irányzatok felé hajlottam. Mert tetszett. Amikor már a profivá válás felé közeledtem úgy 22 évesen, profi zenekarokkal kezdtem együtt dolgozni a világban és próbáltam ki egyre több mindent. Pedig sokkal idősebb korban jutnak el a zenészek oda, hogy ezt a műfajt játszák és kedveljék. Számomra teljesen normális volt, hogy free jazzt játszok, pedig ez valójában abban a korban nem volt normális.

- Amerikába mentél, Chicagóba. Jobban tetszett az amerikai, mint az európai free jazz? Miért, van különbség a két irányzat között?

- Alapvetően teljesen egyformák. Ugyanazt a zenét játsszuk, teljesen mindegy, hogy európai, ázsiai vagy amerikai az ember, a zene lám mégis működik, mert egy nyelvet beszélünk, mégpedig a zene nyelvét.

- Tíz éve fontos események zajlottak az életedben. Megkaptad a Nordic Council Pritze díjat, és Ausztriába költöztél. Miért hagytad ott Amerikát?

- Nem terveztem, hogy hosszú távon Amerikában élek. A konkrét ok az ottani politikai élet volt, emiatt éreztem úgy, hogy költöznöm kell. Megerősödött bennem az érzés, hogy európai emberként Európában kell élnem.

- Svédországban fesztiválokat rendeztél, olyan jelszavakkal, mint Harcolj a globális hülyeség, majd Harcolj a helyi hülyeség, végül Harcolj a hülyeségeink ellen. Úgy gondolod, túl sok a hülyeség a világban?

- Ezeknek a rendezvényeknek az volt a magyarázata, hogy szerettem volna elérni azt, hogy mindenki tisztán lássa, hogy mi folyik körülötte, körülöttünk. Mert lokálisan, globálisan egy furcsa világban élünk, és arra akartuk felhívni figyelmet, hogy mindenki tegye meg azt, amit tud, hogy ez ne így legyen, a furcsa helyett éljük a normális életünket. Elsősorban ezt mindenki önmagával tisztázza, és végül a megtisztult gondolatait ossza meg a barátaival, a környezetével. Így lehet pozitív változást elérni. Kezdjük kicsiben, ami aztán fokozatosan terjedhet, és egyre többekhez érhet el.