Ütemezetten halad a felújítás - már építik a Kodály Zoltán Iskola új tornateremét

A tervezett ütemben halad a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola felújítása, bővítése. Jelenleg a tető bontása zajlik azon az épületszárnyon, melynek beépítésével új tantermek valósulnak meg, illetve készül már az új, a korábbinál kétszer nagyobb tornaterem alapja is. A részletekről Kneifel Imre, az intézmény igazgatója adott tájékoztatást.
2021.03.31. 09:50 |
Ütemezetten halad a felújítás - már építik a Kodály Zoltán Iskola új tornateremét

Február elején, a munkaterület-átadással elkezdődött a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola nagyszabású felújítása, bővítése. 15 hónap alatt többek között új tornaterem, táncterem, kórusterem és foglalkoztatók épülnek, kicserélik a nyílászárókat, és akadálymentesítik az udvart.

A Székesfehérvári Tankerületi Központ csaknem 483 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Kodály Iskola felújítására, amit a Kormány további, több mint 408 millió forinttal támogatott. A 891 millió forint nagyberuházás befejezése után az iskola új „kabátot” is kap, a homlokzatfelújítás költségeit pedig Székesfehérvár Önkormányzata saját forrásból biztosítja.

Az online oktatás miatt a tanulók jelenleg nincsenek az iskolában, ami egyszerűbbé teszi a zajjal, porral járó munkákat. Kneifel Imre igazgató arról tájékoztatott: elkezdődött a tető bontása azon a kis-Lövölde utca felöli épületszárnyon, melynek beépítésével létrejön egy nagy kórusterem és négy, kiscsoportos foglalkozásokra alkalmas zenei fejlesztőterem. A régi tornatermet már elbontották, és elkezdték a korábbinál kétszer nagyobb csarnok, azaz a kiszolgálóhelyiségekkel kiegészített, 462 négyzetméteres tornaterem és táncterem alapzatának elkészítését. Az udvaron álló óriási fa gyökérzete akadályozza az építkezést, ennek megoldására kitalálták, hogy a növényt visszavágják és egy faszobrászművész segítségével egy, az intézményre jellemző alkotást terveznek a fából.

Az igazgató kiemelte, mennyire örülnek a régvárt felújításnak. Amíg azonban a munkálatok zajlanak, sok szervezést igényel majd minden. A Kodály Zoltán Iskola 20 osztályába 514 gyermek jár, akiket csaknem 60 pedagógus tanít. Az intézmény legrégibb, a Mártírok útjára néző épületszárnya 1943-ban, az újabb rész 1959-ben, míg az új rész tetőtere 2002-ben épült. A nagyszabású felújítással a pedagógusok, a gyerekek és a szülők régi óhaja teljesül.

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.