Közönségnappal nyit szombaton a Sóstó Vadvédelmi Központ és Közösségi Ház

Nagyszabású és látványos közönségnappal nyitja meg kapuit április 23-án, szombaton 10.00 órakor a Sóstó Vadvédelmi Központ és Közösségi Ház. A létesítményben lesz többek között solymászbemutató, vetített képes előadás a méhekről és ökojátszótér. Az érdeklődők vezetett bejáráson ismerhetik meg a Központot és annak tevékenységét. A részleteket sajtótájékoztatón ismertették.
2022.04.19. 16:31 |
Közönségnappal nyit szombaton a Sóstó Vadvédelmi Központ és Közösségi Ház

A Sóstó Vadvédelmi Központ és Közösségi Ház a Sárkeresztúri út mellett, a Sóstó Természetvédelmi Terület keleti kapujától néhány lépésnyire található.

A központ feladata egyrészt a gyógyítás, másrészt a szemléletformálás, az állat- és természetvédelmi ismeretterjesztés. A Központban a vadon élő sérült, beteg állatok – védett és fokozottan védett emlős, hüllő és madárfajok – ellátását, gyógyítását végzik a legmodernebb orvostechnológiai berendezésekkel felszerelt műtőkben, vizsgálókban. A frissen operált állatokat öt gondozóhelyiségben ápolják majd, a lábadozó páciensek, illetve a gondozók által felnevelt fiókák pedig a kinti röpdékbe kerülnek át, ahol megerősödhetnek, felkészülhetnek a szabad életre, hogy aztán egészégesen visszaengedjék őket a természetbe.

Megérkeztek a vadvédelmi központ első lakói is a Sóstóra.

A parkban 4 nagy és 16 kisebb röpde mellett gólyaudvar is található, így a Központ lehetőséget teremt arra is, hogy a gyógyult, de maradandó károsodást szenvedett állatok életük végéig itt maradhassanak.

Az egyik nagy röpdében a szombati megnyitón is lesznek már lakók, a rétisas párt a látogatók közvetlen közelről figyelhetik meg. Fontos cél a szemléletformálás is: ha például valaki behoz egy sérült állatot, annak felajánlják, hogy tájékoztatják az állapotáról, sőt, a felgyógyulása után akár a természetbe való visszaengedésnél is jelen lehet. A látogatók nemcsak a szabadtéren figyelhetik meg az állatokat, de az épületen belül, üveg mögül láthatják a gyógyító munkát, a kezeléseket is. Mindezek mellett az épületben kialakított közösségi tér alkalmas arra is, hogy ott bemutatókat, előadásokat, csoportos foglalkozásokat szervezzenek: az óvodás, iskolás korosztály mellett mindenki mást is szívesen fogadnak a Sóstó Vadvédelmi Központban.

Elérkezett a várva várt pillanat, a Sóstó Vadvédelmi Központ és Közösségi Ház végre megnyitja a kapuit, ezzel nagyon hosszú ideje dédelgetett álom válik valóra Székesfehérváron. A Sóstó megújításával egyre inkább erősödött bennünk a gondolat, hogy megnyissunk itt egy, a vadállatok gyógyítására alkalmas, illetve számukra végleges otthont adó létesítményt.” – hangsúlyozta Mészáros Attila alpolgármester. Hozzátette, hogy a Sóstó Természetvédelmi Terület rehabilitációja során több mint 600 millió forint kormányzati forrást költöttek erre a fejlesztésre. Két fő épületből áll, van egy mentőközpont különböző orvosi eszközökkel, műtőkkel, lábadozókkal, illetve a kisebb épület a Sóstó-Alsóváros-Őrhalmi szőlők közösségi tereként szolgál. A teljes területet a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. üzemelteti, a vadállatgondozás szakmai részét pedig az Alpha-Vet Kft. szakemberei, orvosai, állatgondozói, ápolói végzik.

Dr. Mietsch Rita, a Központ vezető állatorvosa elmondta, a mentő-munkájukkal, szemléletformálással támogatni kívánják a hazai természet- és környezetvédelmet. Az egész gyógyító tevékenységet és a rehabilitációt szeretnék interaktívvá tenni, és minél inkább bevonni az érdeklődőket, hogy tudatosítsák az állatszeretet, az állatvédelem fontosságát. Fontos, hogy együttműködnek a nemzeti parkokkal és a Fővárosi Állat- és Növénykerttel.

Csete Gábor, a Városgondnokság természetvédelmi szakmai vezetője arról beszélt, hogy a beruházással – a Fővárosi Állat- és Növénykert mellett – létrejön egy regionális szerepet betöltő, európai szintű állat- és növényvédelmi központ. Szakmai együttműködésük van a Fővárosi Állatkerttel és a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal, melyek komoly segítséget fognak nyújtani a Központ működéséhez. Az elsődleges cél, hogy minél több állatot visszaengedjenek a természetbe, ám a maradandóan sérült állatoknak otthont adnak és bemutatják őket az érdeklődőknek. „A természetvédelem, az állatvédelem és a környezeti nevelés egy „halmazban” jelenik majd meg. A Sóstó közvetlen szomszédságában egy ilyen üzenettel bíró létesítmény mindenkinek segít abban, hogy közelebb kerüljön a természethez és segítse a munkánkat.” – mondta Csete Gábor.


A Központ nagy része nyitott és látogatható lesz, már most is nagy az érdeklődés. Három pácienst már ápolnak, jelenleg egy csóka, egy kócsag és egy cinege gyógyul a létesítményben. Szombatig érkezik a fővárosból két nagy réti sas, és várnak még vízi madarakat is.


MEGNYITÓ – 2022. ÁPRILIS 23. (SZOMBAT) – RÉSZLETES PROGRAM
10.00 Ünnepélyes megnyitó és a központ bemutatása
13.00 Emberek és méhek – Antal István méhész vetített képes előadása a közösségi térben
14.00 Vezetett bejárás a központ külső területén és belső tereiben
15.00 Solymászbemutató Gasztonyi Dániellel - héja, sólyom, sas és bagoly reptetés
16.00 Vezetett bejárás a központ külső területén és belső tereiben
17.00 Apiterápiás ház: a méhek csodája – Antal István méhész vetített képes előadása a közösségi térben

További programok 10.00–18.00 óra között
Ökojátszótér: hulladék peca, mini hulladékválogató, lengő pet, memóriajáték és puzzle, labirintus, golyóvezető, csúszka és körling, szelektív célba dobó, ügyességi és készségfejlesztő játékok • Műbarlang a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársaival • A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Fejér Megyei Csoportja, valamint az Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete kitelepülése, bemutatói

A Központ a hét minden napján 8.00 és 18.00 óra között fogadja a sérült állatokat, hüllőket, emlősöket, madarakat, 18.00 és 8.00 óra között pedig a Homoksor 7. szám alatti Alpha-Vet Állatkórházba lehet vinni az ellátásra szoruló egyedeket.

Látogatás szempontjából hétfő és kedd szünnap, szerdától vasárnapig pedig 10.00 és 17.00 óra között kereshetik fel a központot az érdeklődők. Egyéni látogatóknak nem szükséges regisztrálni, a csoportosan érkezőktől azonban előzetes bejelentkezést kérnek a +36 70 52 62 793-as telefonszámon vagy a vadvedelem@varosgondnoksag.hu e-mail címen. Ugyancsak elérhető lesz a Központ közösségi oldala.

Fehérvári színes

  1. Szenior karácsony

    Székesfehérvár önkormányzata minden év decemberében színes, szórakoztató előadással ajándékozza meg az idősebb generáció képviselőit. 2025-ben Horváth Orsolya hegedűs előadóművész, valamint Nyári Károly, Nyári Alíz és Nyári Edit érkezik a szenior közönség elé december 10-én, szerdán 14 órakor az Alba Regia Sportcsarnokban.

    2025.12.04.
  2. Szeretet Karácsony 2025.

    Az elmúlt három évhez hasonlóan Székesfehérvár Önkormányzata idén is meghirdette karácsonyváró adománygyűjtő akcióját, amelyben nyolc szociális szervezet vesz részt az adventi időszakban. A Szeretet Karácsony keretében december 22-ig fogadják a tartós élelmiszereket az Alba Bástya Központban és a Városház téri Adventi Faházban.

    2025.12.04.
  3. Családi mesedélelőtt Sóstón

    Folytatódnak a családi mesedélelőttök a Sóstó Látogatóközpontban. December 6-án, szombaton 10.00 órakor a közeledő karácsony jegyében telik a mintegy kétórás program. A belépéshez regisztráció szükséges.

    2025.12.04.
  4. Karácsonyi csodák Székesfehérváron

    Az ünnepi fénybe öltözött székesfehérvári belvárost képeskönyvbe illő művészeti installációk és fényjátékok színesítik, minden a közös ünnepvárásra hívogat. Kézműves ajándékkészítő műhelyek, karácsonyváró családi programok, meghitt elcsendesülés jótékonysági vásárral és míves kézműves portékákkal, ünnepi koncertek, színházi és balettszínházi előadások.

    2025.12.04.